Németh Ákos író-rendező új előadása arról szól, hányféleképpen bocsáthatjuk áruba magunkat. Vannak határai az elprostituálódásnak? Van kora, neme, helyes vagy helytelen formája? Elgondolkodtató és felkavaró élmény egy kortárs szerző tollából. KRITIKA
Az aktuális problémát feszegető mondanivalóhoz Németh Ákos nem akármilyen színészeket választott: Tompos Kátyát (Nemzeti) és Kocsis Gergelyt (Katona). Egyre ritkább az átjárás a különféle társulatok között, a Jurányiban azonban teret kapnak a kísérletező jellegű alkalmi formációk, ahol vérfrissítő jelleggel olyan színészeket eresztenek össze, akik a klasszikus színházi struktúrában talán elkerülnék egymást. Tompos és Kocsis egy kétszemélyes darabban pedig telitalálat, mivel a Prostitúció csak a dialógokra hagyatkozik. Díszlet nincs, csak a Kamaraterem függönye szolgál vetítővászonként, melyen keresztül Dita Von Teese börleszktáncosnő (és egyben Marilyn Manson ex-felesége) szexizik nekünk. Jelmez is csak minimál, semmi extravagancia, hétköznapi viselet. A színészek vannak fókuszban, és az általuk közvetített szöveg, az általuk képviselt esendő karakterek.
Németh Ákos legújabb műve csupán négy jelenetből áll, melyből egy korábban már bemutatásra került a bécsi Theater Nestroyhofban. A jelenetek nem összefüggőek, különböző karaktereket, és élethelyzeteket mutatnak be, egyetlen jelenség köti őket össze: az egyén elprostituálódása. Kortól, nemtől függetlenül ki, miért, hogyan bocsátja áruba önmagát, a méltóságát, igen, alkalmanként a testét. Vagyonos férfin felkapaszkodott fiatal nő ajánl állást egy idősödő táncművésznek; egy drogfüggő anya lepasszolja kisbabáját a dílerének, miközben bármit megtesz egy kis anyagért; fiatal lány a továbbtanulására gyűjt pénzt - lehetőségek híján a testéből teremti elő az összeget; végül egy ötéves kislány ártatlan szemszögéből nézzük, egy pedofil hogyan használja fel őt kisfiúkkal való ismerkedésre.
Ami elsőre szembetűnik, hogy Németh mennyire markánsan fogta meg a női karaktereket, melyeket Tompos Kátya tölt meg szenvedéllyel, keserűséggel, vagy éppen közönnyel – hogy csak ennyit említsek a sok-sok árnyalat közül. Kétségtelenül az este fénypontja a kislány monológja, mellyel Tompos színházi nyelven szólva „elviszi a tejfölt”, zavarba ejtően jól hozza az ötéves gyerekek pózait, hangsúlyait, értetlenkedését, naivitását. A monológ remekül van megírva, egészen a végéig izgalmas, fenntartja a figyelmet, miközben szembesít a pedofília borzalmaival – olyan téma, melyet színházban ritkán dolgoznak fel.
A férfi karakterek mintha egy árnyalattal haloványabbak lennének, ez azonban nem Kocsis Gergely hibája. A legösszetettebb az idősödő táncművész: Kocsis vehemensen berzenkedik, finoman affektál, ironizál, nemtörődömsége álca, művészetét bármikor kiárusítja, csak hogy munkához jusson. A következő egy házasember, aki fiatal lánynál keres vigaszt kihűlt házassága miatt, és keresne új (kettős)életet is – de kérése süket fülre talál. A harmadik egy drogdíler, Kocsis itt egy fokkal empatikusabb, mint kellene. A díler és vevője között zajló jelenet talán a darab legéletszerűtlenebb része, nem a probléma felvetése a baj, hanem a bemutatás milyensége. Tompos Kátya nagyon függő, és nagyon szenved, Kocsis segíteni próbál, de lejjebb kellett volna húzni a szituációt, ez a közeg ennél kellemetlenebb, kietlenebb, fájdalmasabb, mint Németh rendezésében. A kisbaba lepasszolása egy anyától kegyetlenség, éppen ezért lehetett volna karcosabb jelenet.
Ezt leszámítva a darab jól ábrázolja az emberi megvehetőséget, a hétköznapi megalkuvásokat, a csalást, a kiszolgáltatottságot. Hogy bármire képesek vagyunk azért, hogy elérhessük, megkaphassuk, amire vágyunk. És az előadás végén rájövünk, hogy a legtöbb karakter inkább gyarló, mint esendő. Semmiképpen sem jobbak az utcai prostituáltaknál. Zárásként a Protect Me From What I Want című Placebo-dal szól, és jó sokáig ott ragad a fülünkben.
Friss a comment.com-on