Székely Csaba Bányavaksága erős, tabudöntő darab, amelynek valószínűlegsokkal nagyobb tétje van, ha Romániában játsszák, mint amikor nálunk teszik ezt. A román-magyar együttélés mindennapjairól, a szegénység, a kilátástalanság szülte radikalizálódásról, a kisstílű korrupcióról és az alkoholizmusról szóló történet a Szkénében láthatja a budapesti közönség. Érdemes élni a lehetőséggel.

Székely „bányatrilógiájának” második darabja groteszk nézőpontból ad társadalomrajzot egy semmibe fulladt erdélyi faluról. Valahogy úgy, ahogy Martin McDonagh teszi azt az ír kisemberek életével. A fiatal drámaíró tragikus komédiában mutatja meg, mivé zülleszti az embert a lehetőségek hiánya és saját gyengesége. A kis erdélyi faluban egy fedél alatt él Ince (Kaszás Gergő) az alkoholista polgármester és húga, Iringó (Bozó Andrea), akik minden fillérjüket a férfi Kolozsváron tanuló lányának (Eke Angéla) adják. Hogy egyáltalán legyen miből, a férfi csúszópénzt fogad el. A közelgő polgármester-választáson riválisa a hungarista Izsák (Anger Zsolt) nem csak a hivatalára, hanem a házára és a lányára is szemet vet. Hogy ellenfelét még a voksolás előtt legyőzze, az esélytelen Ince egy román rendőrt (Tóth József) szabadítana Izsákra, de ez kétélű fegyvernek bizonyul.

Csizmadia Tibor szórakoztatóan megrázó előadást hozott létre, bár itt-ott elhagyja az arányérzéke, és olcsón ad el néhány percet a bohózatnak. Kaszás Gergő a polgármester szerepében pontosan ábrázolja a túlélni próbáló kisember szánni való aljasulását, Bozó Andrea Iringója a nőiségétől megfosztott asszony, akiből a család az utolsó lejét is kiimádkozza. Izsák szerepében a beugró Anger Zsolt tökéletesen formálja meg a frusztrált mélymagyart, aki minden keservéért másban keresi a hibát, és noha félelmet szeretne, de csak szánalmat kelt. Tóth József román rendőre rafináltan vált haverkodó ivócimborából éles szemű detektívvé. Egyedül az Izabellát játszó Eke Angéla tűnik színészileg gyengébbnek, karakterre sablonosnak.

A Bányavakság bűnös emberekről szól, de a bűn nem gonoszságból, hanem reményvesztettségből táplálkozik. Az előadás csokiba mártva adja be a keserű pirulát, de nevetés közben sem tompul a fájdalom. Jó, színházi fájdalom.

Fotó: Port.hu