April De Angelis színháztörténeti bulvárdrámáját vitte színpadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban Sztarenki Pál. A POSZT válogatói érdemesnek tartották rá, hogy a fesztivál nézői is lássák. Ezúttal nem kövezzük meg őket érte. Egy nagyszerű vidéki színésznőnek pedig kezdhet törleszteni a szakma. Meg az ország.

A Színésznők a XVII. század Angliájában játszódik, nem sokkal azután, hogy az uralkodó engedélyezte, hogy nők is fellépjenek a színpadon.  A darab nem megy sokkal mélyebbre néhány közhelyszerű igazságnál, színészsorsokról, női sorsokról, erkölcsről és a nézői igénytelenségről, de a rendezés és a nagyszerű színészi játék emlékezetes és minőségi produkciót hoz létre. Sztarenki előadása „kétütemű”. Az idősödő színésznő, a társulatvezető felesége Mrs. Betterton (Kiss Mari) súlyos jelenléttel, megfontolt, lassú mondatokkal operál a színpadi színpadon és a színpadi öltözőben egyaránt. A nagy múltú művész körül azonban fogyni kezd a jelen és eltűnik a jövő. A fiatalok már más ritmust diktálnak.

Új idők járnak, a közönség egy nagy mellet már többre tart, mint egy nagy alakítást. Egy feszes dialógusnál jobban kell egy feszes segg.  Fiatal kolléganői, Mrs. Marshall (Kátai Kinga) és Mrs. Farley (Misurák Tünde), de főként a prostituáltból a színpadra tévedő Nell Gwyn (Madák Zsuzsanna) meghallják az új idők szavát, önként és dalolva szolgálják ki a nézői igénytelenséget, a zsöllyék ultráit, hogy népszerűséget és részvényeket szerezzenek a színházban. De életük éppoly kiszolgáltatott, mint Mrs. Bettertoné. Hiszen ahogy a kurvát színésznőnek nézik, úgy tekintik kurvának a színésznőt, és úgy is bánnak vele. Ha megöregszel, már senkinek se kellesz, ha teherbe esel, menned kell, ha lejárt a lemezed művészként vagy nőként, kitesznek, mint egy romos széket a lomtalanításkor. A kezdettől tudja ezt az öltöztetőnő, Doll Common (Ecsedi Erzsébet), az egyszerű moralista, aki kitart a színpadról lekopó művész mellett, nem törik meg a percsztárok ragyogásától sem. Keretbe foglalja és gerincet épít az előadásnak.

Hogy Ecsedi Erzsébet felléphetett a POSZT-on, azért már érdemes volt megrendezni 2013-ban a színházi seregszemlét. Kevés színésznő képes egy-egy gesztussal, egy-egy tekintettel, egy-egy hallgatással ennyi mindent elmondani egy emberi sorsról. Ecsedinek nincs gyengébb pillanata, nincs jelentéktelen, jelentéstelen mozdulata. És mégis olyan, mintha nem játszana. Egy színházi ember sorsát mutatja meg egy színházi ember arculcsapó őszinteséggel. Hogy az ő nevét nem ismeri ma mindenki Magyarországon, hogy a hatvanhoz közeledő színésznőt eddig elkerülték a rangos szakmai díjak, az is csak megerősíti, hogy a Színésznők nem történelmi időkbe vezet. A színészlét kiszolgáltatottsága, a művészet mulandósága, a saját gyermekeit is felfaló gagyi korszaka a mi korunk. Sztarenki Budai Attila mai nyelven szóló fordítását használva maga is itt-ott kortalanná, jelen idejűvé teszi az előadást. Madák Zsuzsanna a király ágyasaként üresfejű talk show-csillag, aki szado-mazo produkcióban lép a számára úri világot jelentő deszkákra. Figyelemreméltó tehetség. A díszletben is ott az időtlenítő eklektika: reneszánsz dívány, thonet szék és egy sportöltöző fogasai.

Sztarenki Pál jó ízléssel nyúl a darabhoz, az öt színésznő remekel a kezei alatt. Zalaegerszeg bizonyított a POSZT-on, ideje, hogy a POSZT is bizonyítson. Színésznői díjat Ecsedi Erzsébetnek! Sok még az adósságunk felé, de kezdetnek talán megteszi.

Fotók: Pezzetta Umberto