A büfés hölgy kezében megállt a kenőkés, amikor Derzsi György Sárdyként énekelte, hogy „Rózsalevél, felkap a szél”. A tuningolt Astra sem rontotta el a váratlan színházi élményt.

Blogunk nem csak a négyes-hatos oldalán reklámozott előadásokat keresi fel, időnként ellátogatunk a nagyközönség számára ismeretlen műhelyekbe, alternatív színházakba, nem szokványos helyszínekre is. Így történt ez legutóbb is, amikor a google maps segítségével ráleltünk az újbudai Tető Galériára, hogy megnézzük a Szerelmem, Sárdy című zenés monodrámát Derzsi György tolmácsolásában.

A szocreált vadnyugati elemekkel párosító enteriőr első látásra maximálisan alkalmatlan színházi előadások megrendezésére. Azon a december végi napos délutánon, amikor ott jártunk, esély sem volt elsötétítésre, székünkből utcán sétáló embereket, elhaladó autókat láttunk. A színházteremmé rendezett galériahelységben pedig a büfés hölgy kenegette diszkréten a parizeres szendvicseket. A nézőtéren jobbára idős hölgyek: a paraszti származású operafenomén, Sárdy János emlékét egyre kevesebben őrzik már. Köztük van azonban Derzsi György. A színész, aki szűk másfél órában egyedül lakja be a teret. Egy óriási, emlékekkel teli, láda mellett áll, ül, beszél, olvas és persze énekel. Az első percekben még feszengünk. Spoilerezett fehér Astra vágtat el a háttérben, csörömpöl a büfés hölgy is, hogy lesz ebből itt színház?

Aztán az egyszerű, helyenként talán csöpögős történet lassan elkezd magával vinni. A színész egy szerepét vesztett színészt játszik, aki hirtelen jött szabadsága alatt nagyanyja titkos naplóját olvasgatja. A nemrég elhalt rokon fennmaradt sorain keresztül Sárdyhoz való rajongói és plátói szerelmi viszonyáról vall, miközben egy XX. századi asszonysorsot, egy személyes történelemkönyvet mutat be. A Meskó Zsolt által írt történet Derzsit ugyan túl sokszor kényszeríti, hogy női hangot imitálva beszéljen szerelmesen a színpadon egy férfiról, mégis hallgatható, kellemes szöveg ez néhány érdekes fordulattal, jól ülő poénnal. Derzsi György számos karaktert kelt életre, jön-megy a jelen és a múlt között, narrálja és eljátssza az eseményeket, amelyekben a legendás tenorista mellékszereplő, időnként keresztezi csak a nagymama útját, akinek életében sokkal fontosabb szerepet játszik, mint gondolná. Sárdy, a falusi kántortanítóból lett opera- és operettsztár pályájáról, életéről gyerekkori ismerős és az újságolvasó rajongó szemszögéből kapunk oldalpillantásokat.

A szöveges blokkok között Derzsi énekben is megidézi Sárdy legendás szerepeit, dalait. A „Nagy árat kér a sors a boldogságért” az emblematikus „Rózsalevél”, az „Adj, Uramisten” vagy a „Londonban, hej” kezdetű slágerek még a CD-ről szóló zenei alapokkal is magával ragadnak Derzsi kiváló hangján, amely betölti a teret, színházzá, sőt koncertteremmé varázsolja az eleinte furcsa helyszínt. A büfés hölgy kezében is megáll a kenőkés: színházi élményt kapunk ott, ahol arra a legkevésbé sem számítottunk. Derzsi több, mint figyelemreméltó orgánuma alázatos, pontos alakítása Harangi Mária visszafogott, de ízléses rendezése jó kombináció egy tartalmas, kellemes estéhez. Vagy délutánhoz. 

(A fotók egy másik helyszínen készültek)