Két mozifilmjét és egy tévésorozatát mutatták be ősszel, Pintér Béla már a harmadik előadásába hívja, Csákányi Eszter ebben az évadban mégis maga keresi a színházi lehetőségeket. Interjú.
A Bárkibármikor a harmadik Pintér Béla-előadás már, amiben játszol. Hogy érzed magad a társulatban?
Jól, azt hiszem, ez látszik is az előadásokon. Ez egy váratlanul lett mély kapcsolat. Minden előadás újratermelte a következő reményt és a következő ígéretet. A jó pillanatban találkoztunk tipikus esete, a társulat és én is tökéletesen találkoztunk a 42. hétben, egészségesen egészítjük ki egymást. Én az idősebb generációból jövök, vagyok, és ez a fiatalos lendület, hév, gondolkodás, amit náluk találtam, borzalmasan izgat. Így a pályám felén túl (nevet), azt tudom mondani, ez tart fiatalon. Hogy annyira hasonlít az ízlésünk Bélával, az egy alapdolog, de rettentő fontos a közös igény is, hogy a munka a legfontosabb, az a legértékesebb, nincs csalás, lazítás, koncentráltan egy ügyre figyelünk. Boldog vagyok, hogy ő most gondolkodik bennem. De bármikor történhet bármi, ahogy a színdarabnak is ez a címe, és kicsit az üzenete is. De ez most nagyon jó, és dolgozom is rajta, hogy kíváncsiak legyenek rám.
Ez a munkakapcsolat hasonlít valamely korábbira az életedben?
Rengetegszer elmondtam már, de a kaposvári öl szentség volt. Csak az idő múltával más is fontos lesz, a család, és attól a pálya meg tud zökkenni. Nekem nem véletlenül nincs gyerekem, huszonéves korom óta tudom, hogy jó színésznő akarok lenni. És tudtam azt is, hogy a családalapításhoz az anya részéről teljes ember kell. Hamar átláttam ezt a saját családomnál, ahogy az anyám és a nagyanyám tökéletesen tudta pótolni az apám hiányát. Nekem annyira jó volt Kaposváron és annyira nyílt minden, hogy úgy éreztem, ezt senki nem tudja pótolni. Úgy éreztem, ennyi jó nem tud történni egy emberrel. Aztán ez folytatódott a Katonával, a Krétakörrel, és most, Pintér Bélával.
Kívülről úgy tűnik, oszlopos tagja vagy a társulatnak, pedig nem vagy tag, Pintér Béla mégis gondolkodik benned.
Ő igen, az a fajta író, aki eldönti, kikkel akar dolgozni és azokra írja a szerepeket. Nyilvánvalóan én valahogy behívtam magam hozzá, és amíg mi tudunk együtt dolgozni, addig jó. Persze az is számít, hogy kell-e a darabba egy idősebb szerep. Mert látom, hogy ma a magyar színházaknál az idősebb színésznő az gond.
Te akkor leszel férfi, mint a Titkainkban, nem gond…
Igen. Vagy még gyerek is lehetek. (Nevet.)
Szeretnél a társulat tagja lenni?
Ez egy érzékeny kérdés. Nem tudom. Annak nagyobb súlya lenne. Kötelezettebb lenne a kapcsolatunk, mint most. Én azt szeretem ebben a kapcsolatban, hogy ő gondolkodik bennem. Ha társulati tag lennék, eljöhetne az a pillanat, hogy neki gondolkodnia kell bennem. És szabadabbnak érzem mindkettőnket így.
A Bárkibármikorban egy jó húszassal idősebb karaktert játszol…
Jóindulatú vagy. Én most 61 vagyok, az a szerep 78 éves.
Rendben, akkor tizenhéttel. Nehéz volt?
Nagyon nehéz. Tudtam, a közeli színház a legnagyobb erőssége Bélának. Hogy tudok én egy igaziból 78 évest eljátszani? Hogy ne legyen meseszerű, vagy hogy egyáltalán hogy jön az a 78 év oda be? Persze megbeszéltük, hogy fogok kinézni, hogy kicsit kopasz paróka lesz, és boldogságos volt a reakciója, amikor meglátott így. Amikor fiatalon játszol öreget, az jó dolog, játszottam én is fiatalon nagymamát. De most, amikor belenézek a tükörbe és látom magam 78 évesen, az nehéz, nagyon nehéz. Mindent föláldoz az ember egy szerepért.
Könnyebb így, hogy 78, mintha 70 lenne?
Nem. A valóság ijeszt meg.
Ennek a helyzetnek viszont tökéletes ellentettje a Swing: a megfáradt középkorú háziasszony kivetkőzik magából, színpadra áll, új életet kezd, kivirágzik.
Hát az biztos! Fazekas Csabának azt köszönöm, hogy adott nekem egy igazi női szerepet.
Időben messze volt egymástól a két szerep?
Igen, egy év volt a különbség, a Titkaink alatt csináltam a Swinget.
Mintha magadat is alakítanád kicsit a filmben…
Minden szerepemben valahogy megtalálom magam. Most egy olyan nőt játszom, akit elhagynak, aki problémás lesz, de észhez tér, erőt gyűjt és feláll. Nem mondom, hogy nem ismerős.
Van még, aki most benned gondolkodik?
Nyilván, de ebben az évadban kevés az új munkám. Orlai Tiborral tervezünk egy új bemutatót, és jelenleg én is keresek darabokat.
Ezt komolyan mondod? Neked kell menned a munka után?
Igen.
Milyen érzés ez?
Iszonyú erőt ad. Hogy ne tunyulj el, ne fásulj bele, hogy friss maradj. Folyamatosan követem a világot, hogy mi az, amivel én elő tudok állni. Az új darab egy monodráma lesz, találtam egy nagyon jó könyvet. Mellette a Katonában játszom tizenkilenc éve Az elnöknőket, a Spinozában zenés estem van, a Hét asszonya is monodráma, és van még Bélánál a három előadás.
Az, hogy darabokat keresel magadnak, ismerős a számodra?
Az alkotás része igen, hiszen mindig olyan társulatokban dolgoztam, ahol ez intenzív volt, de hogy magamnak én töröm az utat, az nem nagyon.
Szoktál jelentkezni szerepekre?
Nem. Persze vannak szakmai barátaim, akikkel beszélgetek. Közben az is nagyon nehéz, amikor épp kellenék – például egy beugrásnál – akkor mással próbálok.
Nem lehet, hogy azt hiszik, tele vagy munkával?
De, valószínűleg rólam mindenki azt gondolja, tele vagyok munkával, hiszen most mutatták be egyszerre három filmemet, a Swinget, az Utóéletet (amit szintén imádtam) és a Terápiát, de színházban ebben az évadban konkrétan egy bemutatóm volt, a Bárkibármikor. Azt gondolom, szakmailag jó lenne legalább kettő.
Amikor láttam, hogy decemberben nyolcat játszom, pipa voltam, aztán volt egy kis balesetem, és tulajdonképpen akkor épp jó volt, hogy csak nyolc előadást kellett lemondanom.
A Terápia is most ősszel ment, színházi színésznőkét hogy oldottad meg, hogy szinte végig csak ülsz és beszélsz, illetve figyelsz?
A legszebb színészi feladat! Mostanában olyan társulatoknál vagyok, ahol a minimál a lényeg. Sok különbség nincs a két színjátszás között: ugyanúgy igazul kell játszani színpadon és a kamera előtt. Persze a gesztusok nagysága lehet eltérő, de az érvényesség és a minimalizmus közös. De a szerepem szerint se nagyon csinálhattam volna mást, hisz mit csinál egy pszichológus? Ül és figyel, lehetőleg mindenfajta érzelmi reakció nélkül, és kérdez. És a jó színész az jó terapeuta, hasonlít a két szakma. Eszközünk is igen kevés volt: egyszer erre dőlök, egyszer arra, harmadjára lenézek. Ennyi. Nincs több. Egyébként borzasztó nehéz munka volt, egy forgatás reggel nyolctól estig hatig tartott. Rengeteg próba, hiszen minden jelenetet többször vettünk fel, több kameraállásból. Szóval csodálatos munka volt. Minden színésznek kéne egy ilyen.
Az eredeti karaktered kicsit más, mint te vagy, valamivel idősebb, és kapásból sem olyan, mint te…
Ezt a szerepet nagyon szerettem volna megkapni, még úgy is öltöztem a castingra, ami a szerephez illett. Volt egy galambszürke pulóverem, azt vettem fel egy másik fekete felsőre, hogy ne legyek az az őrült, kócos nő, aki szoktam lenni. És bevált. Még a pulóver is, amit aztán játszott az első évadban.
Mácsai Pállal milyen a kapcsolatotok egyébként?
Pontosan olyan, mint a sorozatban. Talán ezért is nyertük meg a csatát, azt a hihetetlenül komoly castingot, ami megelőzte a forgatást. Palival az életben is egymásra figyelő, egymást kritizáló kollégák vagyunk.
Dolgoztatok együtt ezen kívül máskor?
Nem, hát ez a vicc. Én nagy Örkénybe járó vagyok, imádom őket, minden előadást megnézek, Pali is eljön, megnéz és beszélgetünk.
És ez a feszültség is megvan köztetek, ami a Terápiában?
Férfifeszültségről beszélünk, ugye? Igen, az megvan. (Nevet.)
Szeretnéd, ha hívna játszani?
Igen.
Friss a comment.com-on