A Játékszínbe mentünk krimi-vígjátékot nézni; nem izgultunk, és inkább sírtunk. A hölgy fecseg és nyomoz szomorú lenyomata színházi életünk állapotának.

Ha eddig nem tűnt volna fel a nyájas olvasónak, igazi mindenevők vagyunk, egyszerre épülünk be a stúdiószínpadok garbós-borostás és a zenés színházak illatfelhőbe és selyemblúzba csomagolt nézői közé. Legutóbb a bulvár langyos mocsarában hempergőztünk meg, hiszen nem vagyunk válogatósak. A Játékszín igazgatót (Balázsovits Lajos helyett Németh Kristóf) és finanszírozást (egy vasat sem kap az államtól) váltott, de hű maradt a Teréz körút szelleméhez: könnyed szórakoztatást kínál kényelmetlen székeken. A hölgy fecseg és nyomoz premierként került néhány hónapja a repertoárra, ám az áru nem túl friss: nemrég még A szegény hekus esete a papagájjal címmel futott az azóta szomorú véget ért Budapesti Kamaraszínházban. A francia bohózatszerző, Robert Thomas egy angol komédia alapján írta meg a hatvanas években ezt a krimi-vígjátékot, amely gyakran feltűnik a magyar színházak repertoárján.

Pedig nem jó. A meglehetősen bugyuta történet szerint Alice (Vári Éva), a nagyszájú vénkisasszony, főnökét, a jegyzőt (Csonka András) késsel a hátában találja a dohányzóasztalon. A nyomozás során a detektív, azaz a meghűléssel küzdő Grandin felügyelő (Gálvölgyi János) kihallgatja az iroda alkalmazottait és az özvegyet, sőt, később magát a hullát is, hogy végül a kotnyeles Alice segítségével felgöngyölítsék a roppantul szövevényes ügyet. Sablonos sztori, egydimenziós karakterekkel. Vastag por lepi.

A Kamaraszínház előadásának egykori férfi főszereplője, Szilágyi Tibor a rendező a Játékszínben. Ötlete nincs, az este a néhai Vidám Színpad méltán elfeledett ajtócsapkodós mókázásait idézi. Gyakran szisszenünk fel, ritkán nevetünk. A két Kossuth-díjassal meglehetősen vegyes színvonalú gárda áll egy színpadon, akad köztük, aki a drámaszakkörben is csak levelező tag lehetne. Gálvölgyi János a tőle megszokott rutinnal és pontos poénérzékkel hozza saját magát, a publikum nem is vár tőle mást, nem is csalódik. Gálvölgyinek évtizedek óta hazai terep a populáris szórakoztatás, rendezői koncepció nélkül teszi a dolgát. Vári Éva legkiválóbb színésznőink egyike, és ugyan a fecsegő hölgy szerepében is remekel, egy igazságosabb világban az ő tehetségét bűn lenne ilyen feladatokra herdálni. Csonka András hűvös és utálatos jegyzője idegen színészi karakterétől, mégis tisztességes alakítást nyújt. És még kevesen mások.

Kovács Yvette Alida felhasznál néhány elemet a régi díszletből, akad elég csapkodható ajtó, sőt ezúttal még a jelmezeket is bevállalta. Egy gonddal kevesebb. Spórolni kell, olcsót játszani olcsón, hisz a megmaradás a tét. Amikor egy magánszínháznak ide kell lemennie a táblás házért, amikor Vári Éva ilyen ócska bohózatban sztár, nos, akkor a világ valóban megérett a pusztulásra.