„Gyereket is lehet utálni, csak szív kell hozzá.”

Királyhegyi Pál

Néhány jó alakítás, nagyszabású díszlet, sok gyerek, kevés meglepetés. Röviden így írhatnánk le legutóbbi színházi élményünket, az Olivert. Valamivel hosszabban pedig így:

Halas Adelaida (Nancy) és Kőrösi Csaba (Fagin)

A Charles Dickens regénye alapján született Oliver! Magyarországon is számos sikeres előadást ért meg. Presztízsben valahol ott van a maga műfajában, ahol a My Fair Lady vagy éppen A muzsika hangja, bár kétségtelenül nincs benne annyi sláger. Lionel Bart musicalklasszikusát a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadra a Veszprémi Petőfi Színház szállította. Az előadás igencsak klasszikusra sikeredett, afféle „simán elmegy bérletbe” típusú kockázatmentes rendezésben vitte színre a zenés színházban rutinos Nagy Viktor. A londoni ősbemutató óta eltelt 53 évet aligha tagadhatná le a musical sem. Bizonyos dallamai felett eljárt az idő, mások mára operettszerűvé értek. G. Dénes György (Zsüti) magyar dalszövegei is itt-ott sután hatnak már.  A legenda megkopni látszik, de az árvaházból (dologházból) a zsebtolvajok közé kerülő, majd egy nem is annyira ismeretlen gazdag úr segítségével révbe érő fiú története azért még ma is működőképes.

A szúnyogoktól szerencsére mentes holdfényes estéről meglehetősen vegyes érzésekkel bicikliztünk haza, hiszen rosszat és jót is kaptunk; feszengve fészkelődtünk, de lelkesen ünnepeltünk is az előadás során. Egy probléma boncolgatásával kezdenénk az érdemi elemzést, ez pedig a "gyerek a színpadon". Komoly morális dilemma a magunkfajta grafomán nézőknek, hogy vajon illik-e kiskorúakat bírálni, aranyos fiúknak és lányoknak fájdalmat okozni bántó szavakkal. Hát nyilván nem illik. Pedig igényünk ma este lett volna rá. Így diplomatikusan maradjunk annyiban, hogy míg Veszprém megye ásványkincsekben gazdag, énekhanggal bíró gyerekszínészekből bizony korántsem áll ilyen jól. A választókorú társulati tagok esetében nagyobb szerencsénk volt. A musicalirodalom egyik leghálásabb szerepe, a „tolvajnapközit” működtető zsebes mester, Fagin. Kőrösi Csaba prózában, táncban és dalban is meghálálja: lelke van immorális moralistájának. Erőteljes alakítás Nancy szerepében Halas Adelaidáé is, blues-os hangszíne itt-ott furán, de jól hat. Néhány perc alatt megteremti a megvert, megalázott és mégis szerelmes nő örök drámáját, a vak komondoros Terike zenés színházi előképét.

Dominek Anna, Molnár Erik és Módri Györgyi

Szeles József Bill Sikes-a mesejátékszerű gonosz, jó dalt nem kap, a tapsrendnél a gyerekek büntetik a rossz bácsit. Az előadás egyik legerősebb és legkidolgozottabb jelenete a koporsókészítőé és családjáé. Molnár Erik, Módri Györgyi és Dominek Anna triója dicséretet érdemel. Aprócska szerepében is kiragyog a gazdag Mr. Browlowe házvezetőnőjét játszó Bajcsay Mária. Csarnóy Zsuzsanna jól utálatos dologházfőnök.

Gyenes Ildikó koreográfiája tartózkodik az újításoktól, a táncok jól passzolnak az előadás egészéhez. Kentaur óriási díszletei a tér maximális kihasználására építenek. Egymásba csúsznak, egymásból nyílnak, és közben pontosan idézik meg a viktoriánus Londont, amelynek utcáit jasszok, árusok és tehetős polgárok róják. Az elemek gyakori és alapos átmozgatása miatt az első rész elején többször találkozunk díszletmunkással, mint főszereplővel, de a második felvonás végének filmsnittszerű nanojelenetei miatt is állandó a jövés-menés.

A veszprémiek Oliverje korrekt eleme lehet a helyi repertoárnak, nem ijeszti el a közönséget, nem is lepi meg. Egyszer elmegy.

Fótók: Veszprémi Petőfi Színház