Bár az előadás nem értékek nélküli, unatkoztunk és bosszankodtunk az Elfújta a szél szegedi gigaprodukcióján. Reprodukció volt, az a gond.

Kerényi Miklós Gábort csúnyán becsapták. Az Operettszínház igazgatójának nem a CBA pénztárában adtak vissza ötvenes helyett tízest, hanem egy francia zeneszerző élt vissza figyelmetlenségével. Gérard Presgurvic ugyanis kétszer adta el neki a Rómeó és Júlia című musicalt, másodszor ügyesen átcsomagolva. Most úgy hívják: Elfújta a szél.

Észak és Dél harcai idején bontakozik ki előttünk ez a fordulatos szerelmi történet a XIX. század Amerikájában: egy déli ültetvényes lánya, Scarlett O’Hara (Vágó Zsuzsi) hatalmasat csalódik, amikor nagy szerelme, a szomszéd földbirtokos fia, Ashley Wilkes (Veréb Tamás) saját unokatestvérét, Melanie-t (Bíró Eszter) veszi feleségül. Bosszúból ő Melanie testvérének (Pirgel Dávid) mond igent, de közben belép életébe Rhett Buttler (Szabó P. Szilveszter) is, akivel megkezdődik rapszodikus, cinikus-szenvedélyes kapcsolata. A két önző, számító ember csak a történet vége felé érkezik meg egymás mellé, ám kapcsolatuk fájdalommal teli, és nem adatik meg nekik, hogy a valós érzéseket egyszerre élhessék meg. Fontos szerep jut még Tarának, Scarlett szülőföldjének, ahova újra és újra visszavágyik, és ahol feltöltekezik a következő megpróbáltatásokra. Tara az ő Felcsútja.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott zenés darabban alig találtunk újdonságot, a dalok szinte taktusonként egyeznek meg az egyébként megérdemelten nagy sikerű Rómeó és Júlia számaival, csak a második felvonásban találkozunk néhány eredeti dallammal. És a déjà vu érzés nem ér itt véget. Ugyan az előadást Somogyi Szilárd rendezte, Kerényi közel tíz évvel ezelőtti megoldásai köszönnek vissza jelenetről jelenetre, de még Duda Éva koreográfiája is jórészt is Ctrl C – Ctrl V módszerrel készült. Persze minden nagyszabású, durrog, füstöl, lángol a díszlet (Bátonyi György), egy ló is érkezik (Wow!), nem leplezett az elkápráztatási szándék.

A Rómeó és Júliáéhoz hasonló sikerrel ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, nem kecsegtet. Margaret Mitchell legendás regényéből musicalt varázsolni nem könnyű vállalkozás, hiszen a regény már-már elolvashatatlanul hosszú, a filmváltozat is közel négy óra. Itt kb. 160 perc alatt kell elmondani a történetet, ami már-már lehetetlennek tűnik, különösen úgy, hogy hosszú dalok szólnak arról, hogy milyen szörnyű is az élet a polgárháborúban. Jó, tényleg szörnyű lehet.

Ha véráldozatot nem is követeltek, de a magyar dalszövegek is szörnyűek. A közhelyes mondatokért lehet, hogy az eredeti dalszövegíró is felelősségre vonást érdemel, de a bántó kínrímek, mintha Besenyő Pista bácsi fejéből pattantak volna ki. Pedig Somogyi és Kerényi munkái.

A gyors jelenetváltásokkal, folyamatos színpadi mozgásokkal voltaképpen végigszáguldunk a cselekményen, a szereplők többségének nem jut lehetőség a karakterábrázolásra, örülünk, ha azt megtudjuk, egyáltalán kit játszanak. Szabó P. Szilveszter viszont  jó választás Rhett Buttler szerepére, hiszen ő nem az a klasszikus, 1.0-ás hősszerelmes; és egy árnyaltabb személyiség ábrázolásához bizony szükség van az ő kvalitásaira. Vágó Zsuzsi felnő hozzá Scarlettként. Az egykor ezen a színpadon feltűnt  Bíró Eszter újra remekel. Kiemelendő, a fekete rabszolganőket (Mammy és Prissy) játszó Nádasi Veronika, mindent betöltő, bársonyos énekhangja és drámateremtő  képessége okán, és a figyelemreméltó komikai vénával rendelkező Czigány Judit. Janza Kata Belle, az empatikus prostituált szerepében bizonyítja tehetségét, a dalai ezúttal nincsenek a segítségére.

A Szegedi Szabadtéri Játékok óriási színpada korrektül be van játszva, be van énekelve, meg van töltve eseménnyel, akcióval. Az Elfújta a szél azonban még így is üresjáratokban gazdag előadás marad, az önplágium által született zene pedig közel sem hat úgy, mint az eredeti. Nem célozza meg a rádiós listákat, nem lehet király. 

Fotó: szeged.hu