A szezonban jobban válogatunk, nyáron bevállalunk olyan gyanús előadásokat is, amelyek egy februári estén biztosan kihullanának a rostán. Így maradt a hálónkban egy Hal négyesben című valami, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon adott elő a Pinceszínáz. Nyilván az lenne ide a jó dramaturgiai fordulat, hogy kellemesen csalódtunk. De mi nem csalódtunk kellemeset, hanem borzasztóan éreztük magunkat, kínos esténk volt, mi szégyelltük magunkat mások helyett.

Adott három idősödő gazdag nővér, a Heckendorf-lányok, akiknek minden óhaját és minden vágyát – igen mindet – inasuk, Rudolf elégít ki. Aztán Rudolfnak elege lesz, és pénzt akar belőlük kizsarolni, hogy öregségére megszabaduljon kellemetlen feladataitól, és pihenhessen végre. Ám a nyugdíjba vonulás nincs ínyére a három vénlánynak, inkább állományban tartanák, mint Pintér Sándor a féllábú tűzoltót. A legjobban azonban attól félnek, hogy bűnös titkaik egymás előtt kiderülnek. Rettegésüket kihasználva a mindenre elszánt inas a továbbiakban csak pénzért adná a diszkréciót. A felek végül csak egymás kiiktatásában látják a megoldást, ezt nevezik itt krimi-szálnak.

Ennyire nem vicces, poros vígjátékot rég láttunk, és nem is hiányzott. Ami azonban ennél is jobban zavart minket, az az egyébként jobb sorsra érdemesnek tartott színészek gyatra teljesítménye. Egri Márta, Bánsági Ildikó és Ambrus Asma egységesen rosszak voltak, olcsó eszközökkel, kiszámítható gesztusokkal alibizték végig az előadást. A Vidám Színpad legszörnyűbb hagyományait láttuk felelevenítve, tényleg csak azt vártuk, Zana József mikor lép be a díszletbe. Zana nem jött, jött helyette az inast játszó Hirtling István. És ő lett az üdítő kivétel: elegáns, kifinomult, poénban pontos, se túl sok, se túl kevés. Ő az egyetlen, akire nem haragudtunk, őt sajnáltuk, hogy részt kell vennie erre a falunapra is méltatlan produkcióban. Tényleg, miért kell részt vennie?

A vacak komédia Wolf Péter és Szenes Iván dalaival bővíttetett ki. Ennek köszönhetően a művésznőknek lehetőségük volt hamisnak is lenni, éltek vele mind. Amikor ének közben egyet pördülnek saját tengelyük körül, már tényleg nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, arcunkat mélyen elássuk a tenyerünkbe, és próbálunk másra gondolni.

Frenkó Zsolt rendező egy rossz darabból hozta ki a legrosszabbat, a színészek jórészt partnerek voltak ehhez. Ha ez az előadás nem született volna meg, mindenki jobban járt volna. De főleg mi.

Fotók: Szabadter.hu