Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 08. 08:34, vanyaneni

Megcsalják Daniel Craig-et

Filmsztárok színházi munkái után néztünk New York-ban.

Felvállaltan rétegigényt elégítünk ki ezzel a poszttal. Nem hisszük, hogy olvasóink rohannak jegyet venni az alábbi darabokra, de ha véletlenül arra járnak, érdemes figyelni, ha celebet látnak kiosonni valamely New York-i színház művészbejáróján. Merthogy úgy látszik, több Hollywood-i sztárnak lesz rövidebb-hosszabb forgatási szünete, s így az idei szezonban (is) hemzsegnek a celebek a Broadway-n.

daniel craig.jpg

Rachel Weisz, Daniel Craig és Rafe Spall (Betrayal)

Daniel „James Bond” Craig és Rachel Weisz nem féltik a kapcsolatukat, Harold Pinter Csalódás című drámájában lépnek színpadra októbertől, amelyben ugyan házaspárt alakítanak, de a feleség a történet szerint félrelép, s ez felforgatja mindhármuk életét. A rendezést sem bízták a véletlenre: a díjhalmozó filmrendező, Mike Nichols, a Diploma előtt, a Napok romjai, a Közelebb vagy az Angyalok Amerikában rendezője irányítja a sztárcsapatot.

orlando_bloom2.jpg

Orlando Bloom és Condola Rashad (Rómeó és Júlia)

Orlando Bloom játssza Rómeót, Condola Rashad pedig Júliát a David Leveaux-rendezte fekete-fehér Rómeó és Júliában, amelyben a két versengő család szereposztása is ráerősít az üzenetre, a faji ellentétekre: a színes bőrű Capulet-família küzd a fehér Montague-családdal.

marylouiseparker.jpg

Mary-Louise Parker korábban Hedda Gablerként

Mary-Louise Parker már rutinos a Broadway deszkáin, 2009-ben a Hedda Gabler címszerepét vállalta el, az idei évadban egy új Sharr White-darabban lép fel, az első világháború idején játszódó The Snow Geese-ben. A Nancy ül a fűben sztárja egy frissen megözvegyült asszonyt alakít, aki próbálja egyben tartani a családot, ám egy családi összejövetel alkalmával előkerülő sötét titkok tesznek neki keresztbe.

denzel.jpg

Denzel Washington egy korábbi sikerdarabban (Fences)

A kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington a Raisin in the Sun-ban játszik 2014 márciusától, Viola Davis-szel az oldalán, aki szintén volt már Oscar-jelölt. A szereplők között feltűnik a legendás Diahann Carroll is, aki már 30 éve nem lépett színpadra a Broadway-n.

ethan.jpg

Ethan Hawke lesz Macbeth

A Tony-díjas Jack O’Brien a Lincoln Center Színházban a Macbethet állítja színpadra. A véres kezű király szerepére Ethan Hawke-ot nyerte meg, Lady Macbeth Anne-Marie Duff lesz mellette.

vanessa-williams-purple.jpg

Vanessa Williams is gyakran játszik a Broadway-n

A Született feleségek sztárja, Vanessa Williams egy 1985-ös mozifilm, az Út az ismeretlenbe színpadi változatában lép fel. A szépségkirálynői és énekesi múlttal is rendelkező sztár októbertől látható színpadon.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr785500190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása