Belehal, ha tehetséges színészek nem kapnak remek szerepeket, ezért folyton azon töri a fejét, miben rendezhetné kollégáit. Pelsőczy Rékával beszélgettünk.

Remek visszhangja volt nyári szentendrei rendezésednek, a Római vakációnak. Te is úgy érzed, most áttörtél valamit?

Én is érzékelem hogy valahogy jól álltak most össze a dolgok. Érdekes, hogy most történik meg, örülök neki, de elég váratlan, hogy egy kicsit lenézett, bulvár műfajjal tudtam valamin átbillenni. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam és olyan kritikusok is írtak rólam, akik a rendezéseimről nem szoktak. Úgy éreztem, mintha díjat kaptam volna.

Benne volt a levegőben ez a siker? Számítottál rá?

Több dologból alakult ki ez a siker. A váratlanságból, hogy azt gondolhatták, ezt nem lehet jól megcsinálni. Külső tényezőkből, mint a profi háttér, a jó körülmények, a reklám. És persze a kiváló színészekből, alkotótársakból. Gondolom, én is ügyesebb vagyok már…

Ha utánagondolok, az Orlai Produkció évad végi, nyári produkcióiban mindez ugyanúgy adott volt, mégsem sikerült.

Nem lehet tudni, mikor érik be valami. Orlai Tibor évek óta keresett Fekete Ernőnek egy darabot, most végre megtalálta, és örülök, hogy engem bízott meg vele. Nálam kell, hogy kontextusba tudjam helyezni a történetet, s a Római vakációnál úgy érzem, olyat találtam, hogy még a finnyásabb ízlésűeken - mint amilyen én is vagyok - is átmegy. Muszáj volt egy gesztust tenni, idézőjelbe tenni, hogy nem ezt a habos-babos történetet tálaljuk fel, illetve igen, de máshogy körítve. A színészek pedig beindultak az ötletre, akkor tudtam, jó csapatot raktunk össze.

Az iglic próbáján

Nem baj, hogy nem tudtak úgy énekelni és táncolni, ahogy a Madách Színházban?

Biztos lehetett volna az ének- és tánctudásokon javítani, de fontosabb volt, hogy remek, „aktív” színészeket vegyek be, akik keményen dolgoznak, hozzáteszik a magukét. Ernő biztos pont volt, de ő ilyen is, ahogy Szikszai Rémusz vagy Nagy Dániel Viktor. Hernádi Judit pedig nagy felfedezés volt. Nem dolgoztam még vele, és mondhatom, világszínvonalú tehetség, aki nem olyanokat játszik, mint amilyeneket kéne neki, de erről ő is tehet. Mondtam is neki, az ő státuszában már jobban irányíthatná, hogy miket játszik. Jó értelemben véve haragszom rá, hogy nem ezt teszi. Kisujjában van az egész színészet, hihetetlen energiái vannak, és ha nem csinál semmit, akkor is durran. Nem hiszi el magáról, hogy jobb szerepekben is hengerelne.

De az is elképzelhetetlen, hogy a Katonában legyen egy Római vakáció.

Mondjuk nem a Római vakációnak, de Máté Gábor is örülne egy színvonalas, ízléses szórakoztató előadásnak. Vannak is erre próbálkozások, ott van a Nyaralás, a Portugál, régebben A talizmán. Persze az egy másik helyzet, hogy én színészként hogyan rendezhetek a Katonában.

Mert nem?

Én ott elsősorban színész vagyok. Persze volt már rá példa, ott volt tavaly a Musik, Musikk, Musique – de az egy speciális eset volt, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra készült. Annyi jó színészünk van, és nem mindig kapnak olyan szerepeket, amelyekből ez kiderül. Például Rezes Judit, vele nagyon szeretnék csinálni valamit. Meghalok, ha fanyar humorával és tehetségével nem látom egy zenés-táncos darabban. Vagy Takátsy Péter kollégám, akivel szeretnék egy egyszemélyes darabot csinálni. Egy nőt játszana benne. Nem egy női ruhába bújt férfit, hanem tényleg nőt. Na, szépen kiderül, lassan már jobban szeretek rendezni, mint játszani. Olyan csodálatos színészek vannak, olyan gyorsan mennek az évek és  nincsenek kihasználva képességeik.

Miért nem tud ez egy társulatban, ami ráadásul az ország egyik legjobb színháza, kiderülni?

Teljesen igazad van, az ideális az lenne, ha ez meg tudna valósulni egy színházban, de nem így áll össze egy évad. Megvan, hogy kik rendeznek nálunk egy évadban, kis módosulással. Jön Zsámbéki, Gothár, Ascher, Máté, Bagossy és egy fiatal, mondjuk Dömötör András vagy Bodó Viktor. Ők választanak darabot, amit aztán kiosztanak. Ritkán van olyan, hogy ennek vagy annak a színésznek keresnek szerepet. Máté Gábor, nyílván mert ő színész, oda szokott figyelni erre, a saját munkáiban. Egyébként amennyire belelátok iszonyú nehéz összerakni egy évadot. Majdnem lehetetlen. Melyik rendező mit, mikor, melyik helyen... Párhuzamosan dolgozik két-három rendező ilyenkor -osztozkodnak a színészeken.

Rólad mindig az jut eszembe, női rendező vagy.

Nem szeretem ezt a jelzőt, mert nemcsak a női témák érdekelnek.

Félreértesz. A rendezés férfias szakma, te mégis nő maradsz benne.

Ennek már örülök! Semmiképp nem szeretnék férfias lenni, nem vagyok emancipált, elvakult feminista.

Színészként nem vágysz el annyira a Katonából, mint rendezőként?

A színészet nagyon más, azon múlik a sorsod, hívnak-e vagy nem. Azért játszottam már vendégként, de való igaz, nincsenek konkrét színészi vágyaim. Egy filmszerepnek mondjuk örülnék, amiben egy modern nőt játszhatnék. A vágyaim ugyanakkor mindig az alkotás, a teremtés felé visznek inkább. Most próbálom Az iglicet a Bábszínházban, ahol egy fura, rossz szellemű tündért játszom, aki azáltal létezik, hogy más emberekbe belebújik. Egyelőre még tapogatózom, és - jobb híján - rendezőként gondolkodom. Ahelyett, hogy magammal lennék elfoglalva, azon jár az agyam, mit tehetne a rendező, merre menjen a produkció. Őrjítő.

És tanácsokat is adsz a rendezőnek?

Igen, mert baráti körben vagyunk, és lehet, de utálom érte magam.

Bábok is lesznek az előadásban?

Ez egy érdekes koprodukció a Katona és a Bábszínház között. Kis bábozás azért lesz benne, de alapvetően bábszínészek játszanak benne prózai szerepeket.

Mindemellett a neved egy színművészetis osztályéban is benne van: Bagossy-Rába-Pelsőczy osztály, harmadév. Ki hívott tanítani?

Gálffi László keresett meg, hogy kellene egy nő mellé, de az ő aztán mégsem indított osztályt. Később alakult ki ez a hármas, amelyben elvileg tanársegéd vagyok, de teljesen egyenrangú a csapat. Nagyon jó munka, de néha rettenet nagy felelősség. Érzem azt is, hogy dolgom van a tanítással, de a legnagyobb élmény mégis a Bagossyval közös munka. Egy férfi, aki felettem van, mégis szabadon hagy és nem bánja, ha én csinálok meg valamit – nagy élmény. Jó a női oldal is a tanításban, de az empátia – ami tipikusan a nőktől jön - például már nem mindig előny a színészek nevelésében. Most az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan motiváljuk őket. Én azt hittem, ha valaki felvételizik a színművészetire, akkor színész akar lenni, itt mégis noszogatni kell őket. Lehet, hogy azért, mert pátyolgatva vannak, és elfogadom, ha rossz napjuk van, szakítottak vagy bármi. Most kezdünk velük a Cseresznyéskerttel dolgozni. Közben Fischer Iván Vörös Tehén című kamaraoperájában játszanak majd novemberben. Én pedig a bábszínházi bemutató után Máté Gáborral dolgozom az Illaberek című kivándorlásról szóló előadásban, és aztán Gothárral az anyaszínházamban.

Fotó: Budapest Bábszínház, Éder Vera