Sorozatsztárok keltik életre Az arany embert a József Attila Színházban.

Rékasi Károly a fejét fogja. Én is a fejemet fogtam.

Ritkán megyek egyedül színházba, de – vessetek meg –, Az arany embernél előre tudtam, jobb, ha mást nem boldogítok vele.

Kezdjük az elején! Mi történhet egy nagyregénnyel a színpadon? Tudom, hogy rendre belevágnak a színházak, és csak hab a tortán, ha kötelező olvasmány is – hadd jöjjenek tömött sorokban a gimnazisták –, de dramaturg legyen a talpán, aki drámát csinál az epikából. Ez most a József Attilában sem sikerült. A leghiteltelenebb pillanatok épp az emberi drámákból adódtak: a színpadi halál; avagy épp egy szeretett ember halálának híre; egy meghiúsult házasság; egy árulás – mind csak elmondva Csiszár Imre előadásában. A drámai helyzeteknél nem hatódunk meg, ugyanis nincs dráma, a karakterek nincsenek felépítve, a szituációk nincsenek előkészítve, ezért el is maradnak a csúcspontok. Helyette – a regényre hajazva és főleg az elején – hosszan beszélnek a szereplők, hogy minden információt elmondjanak, amit tudnia kell a nézőnek.

Ehhez változó kvalitású színészek asszisztálnak. Rékasi Károly alakítja Tímár Mihályt. Sorozatszínészek rendre megpróbálkoznak színházi szerepekkel a forgatások mellett, ami dicséretes. Ám ahhoz, hogy a naponta látott karaktertől a néző el tudjon vonatkoztatni, nagyon jó színésznek kell lenni. Rékasi nem az. Az ő arany emberéből hiányzik az összetettség, és az a valódi ellentmondás, ami irányítja az életét, mindaddig, míg döntésre nem jut, s a szigetet választja. Az ő Tímár Mihálya egyszerű, mint a bot. Ha pénzt lát, elveszi; ha jó üzletet szimatol, belevág; ha a felesége nem feleség, elhagyja. Vívódásai erőltetettnek hatnak. Egy ilyen figuráról nem írt volna regényt Jókai.

Három nő is kering körülette. Pataki Szilvia kedves természetességgel hozza a szerelmes Noémit, Létay Dóra Tímeája az egyetlen igazán hiteles alakítás az előadásban, Pikali Gerda viszont a leghálásabb női szereppel (Athalie) nem tud megbirkózni: gesztusok nélkül, idegesítő mimikával csinál idegbeteget az elhajított szeretőből.

Pikali Gerda és Létay Dóra. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem.

Hogy Bodrogi Gyula (Brazovics Athanáz) mit keres a József Attilában, nem értjük. Persze, örökös tag itt, tudjuk, de bevillan egy Alföldi-rendezés a Tháliából, Az ügynök halála. Már csak ilyeneket kéne vállalnia. Jeleneteiből bohózat lesz, mert a rendező hagyta, s az áll jól neki, a vígjátékokhoz szokott nézősereg pedig boldog, hogy nevethet a mindenre egy pohárkát felhajtó; vagy a pénz említésére felélénkülő öregurat.

A színház igazgatója, Nemcsák Károly is szerepel az előadásban, a kelleténél hosszabb, a direktornak kijáró jelenetekben hozza a tenyérbe mászó Krisztyán Tódort. Kár, hogy nem szóltak neki, 15 éve ugyanúgy játszik. Mintha most lépett volna elő A Faunból, a megboldogult Józsefvárosi Színház előadásában. A kisebb szerepekből kiemelkedik Kocsis Judit (Teréza asszony) és Zöld Csaba (Kadisa).

Több jelenettel is maguk alatt vágják a fát az alkotók. Egy tévés arcokkal megpakolt előadásba életveszély sikítós-békás jelenetet tenni egy barátok köztös szereplővel; félmeztelenre vetkőztetni Barta Zsoltot vagy hagyni, hogy Rékasi azzal bizonygassa, milyen jó erőben van, hogy percekig tartja karjában Tímeát, hogy a tinédzserek már számolnak, mikor ejti el. Az angyalföldi közönség egyébként sem fogja vissza magát. Ha a bezárt ajtón akar kimenni valaki, bekiabálnak, hogy zárva van… Együtt élnek a darabbal, na.

Van, ami mégis működik az előadásban. Szlávik István díszlete hozza, ami elvárható, s a forgószínpados megoldással könnyedén ugrálunk a Senki-szigetről a Brazovics-házba. Kovács Yvette Alida jelmezei korrektek, arról nem ő tehet, hogy Tímár Mihályt a nyílt színen segíti egy öltöztető álruhába bújni, nehogy bedőljünk már a trükknek.