Buzizik és a hatalommal kritikus színháznak is beszól legújabb szerepében Alföldi Róbert.
Angol komédiába csomagolt magyar politikai szatíra az Igenis, miniszterelnök úr! az Átriumban. A hatalomkritika egyre gyakoribb téma a budapesti színházakban (már amelyikben), de Znamenák István rendezésében, Faragó Zsuzsa és Ugrai István átiratában nincsenek absztrahálást igénylő metaforák, finom áthallások: ez vaskos és direkt kormánykritika, az Európai Unió megrendszabályozásával, a kultúra megvetésével csendben tüntető egyetemistákkal, hatalmi gőggel, és ázsiai diktatúrákkal való kurválkodással az elhibázott gazdaságpolitika ejtette sebek begyógyítása érdekében.
A történet szerint Nagy-Britannia gazdasági és kormányzati válságának tetőpontján az ország összeomlásával fenyegető gondokra váratlan megoldást kínál egy szabadságjogokban szegény, ám olajban annál gazdagabb ázsiai ország. A lepacsizás már csak egy feltételen múlik: a kormányfő nyaralójában vendégeskedő kumranisztáni külügyminiszter egy 16 éves szűzlánnyal eltöltött éjszakával tenné emlékezetessé a diplomáciai vizitet - üzeni meg a nagykövettel. Mit tehet ilyenkor egy demokratikus, ám a végsőkig legatyásodott kormányzat? És mit szólna a sajtó, ha mindez kiderülne?
Nagy-Britannia egyik legsikeresebb tévésorozatának írói Antony Jay és Jonathan Lynn roppantul aktuális politikai bohózata épp olyan képet fest a nagypolitika kulisszái mögötti világról, amilyet legrémesebb álmainkban saját vezetőink mindennapjairól képzelünk. Az alkotók bizonyára meglátták az angol szövegben, hogy részben olyan, mintha rólunk szólna, részben könnyen adaptálható magyar viszonyok közé. Az ötlet működik, a nézők jóízűen kacagnak az ismerős mondatokon, néhány geg pedig bombaként robban, amikor a Nemzeti Színházat nemrég elhagyni kényszerülő Hevér Gábor (a miniszterelnök) és Alföldi Róbert (a kabinetfőnöke, Sir Humphrey) együtt alázzák a miniszterelnökből bolondot csináló Brit Nemzeti Színház vezetését, a nézőtéren tapssal történő egyperces szimpátiatüntetés szerveződik.
Hevér nagyszerű alakítást nyújt a bizonytalan, populista, de javíthatatlanul nárcisztikus Jim Hacker miniszterelnök szerepében. Az infantilis és kizárólag személyes érdekeit szem előtt tartó politikusra szinte gyámként vigyáz kabinetfőnöke, a minden hájjal megkent Sir Humphrey, aki szürke eminenciásként irányítja a brit birodalmat a mindenről, és mindennek az ellenkezőjéről is meggyőzhető pipogya kormányfőn keresztül. Alföldi, akinek a nevére ma már garantált a telt ház (és aki miatt valószínűleg Ön is ránk kattintott, kedves olvasó), felszabadultan fürdőzik a komédiában, pontosan karikírozza azokat az embereket, de főleg azt a cinikus gondolkodásmódot, amit ő maga is megtapasztalhatott az elmúlt egy évben. Még buzizik is egy jóízűt. Parti Nóra (Claire Sutton), a kabinetfőnökkel vitába szálló, a kormányfőt finom női csábítással is manipuláló kékharisnyát hoz. Ficza István mint a miniszterelnök személyi titkára az előadás elején túlesik egy kínos bohóckodáson, onnantól szórakoztatóan formálja meg a lelkiismeretes hivatalnokot, akinek a háta ostorcsattanásra van teremtve. Némedi Árpád nagykövete nem sokat tesz hozzá, nem sokat vesz el.
A jórészt visszafogott angol humorral operáló előadás kellemesen csúszik, bár az első felvonás vége kissé leül, percekig ádáz küzdelmet kell folytatnunk az álommanóval. A magyarítások hol szellemesen eltaláltak, hol zavaróan túlerőltetettek. Dávid Márk e.h., Lakatos Péter e.h. színpadképe egyszerre idézi meg az angol úri miliőt és passzol kiválóan az Átrium art deco tereihez.
Az Igenis, miniszterelnök úr! bizonyítja, létezik még komédia rohangálás, heves ajtócsapkodások, és fejhangon üvöltözés nélkül, frappáns, pörgő dialógusokkal. Egy kulturáltan szórakoztató este Unortodoxiában.
Friss a comment.com-on