Örülünk, hogy a temesváriak is láthatják a Parasztoperát. Mi mindenesetre maradunk az eredetinél. De részünkről nincs harag.

Pintér Béla színházcsinálói munkássága vállaltan felülreprezentált ezen a blogon. Nem először foglalkozunk azzal sem, hogy mi történik akkor, amikor a Pintér művei önálló életre kelnek, és távol kerülnek az előadásukra szerveződött társulattól.

Fotó: Bíró Márton
Képeinkért kattintson!

A Parasztopera Pintér Béla és 15 éves társulatának talán legemblematikusabb előadása, amely számos kül- és belföldi vendégjátékon aratott sikert aratott a 11 évvel ezelőtti bemutató óta.

A temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátékra hozta magával a budapesti Katona József Színházba. Nem az első társulat, amely feldolgozandó drámaként tekint a műre: Mohácsi János Pécsett rendezte meg néhány évvel ezelőtt. A temesvári előadást Szikszai Rémusz jegyzi. A nézőtéren érezhetően hasonló arányban vannak azok, akik már túl vannak a beavatáson, és azok, akik itt, a Katona színpadán találkoznak először Pintér világával. Az utóbbiak jártak jól.

Mi viszont az előbbi csoportba tartoztunk.

Az Erdélyben játszódó Parasztopera egy klasszikus sorstragédiát emel egy falusi lakodalom helyszínére, ahol mind a menyasszony, mind a vőlegény családjának bűnös titkai éppen a menyegző napján kerülnek napvilágra. A népi kultúra motívumai, az énekes beszéd és a groteszkül szókimondó szöveg tűpontos dramaturgia és az idősíkok mesteri kezelése esszenciáját adja a pintéri színháznak. És pontosan ez az, amely annak ellenére képes volt működtetni és élvezhetővé tenni a temesváriak előadását, hogy az meg sem közelítette a jelenleg az Átriumban futó eredeti változat színvonalát.

Fotó: Bíró Márton
Képeinkért kattintson!

A probléma csak részben keresendő a vendégtársulat tagjai között egyenetlenül elosztott tehetségben. Pintér Béla ugyanis saját színészeire és önmagára írja a szerepeket, ezért is térnek vissza a mai napig a régi darabok előadásaiba az alkotóműhelytől azóta távol került művészek is, sőt az új beállók is csak a társulat beavatott tagjai közül kerülhetnek ki. Így a más esetben indokolatlan összehasonlítástól ezúttal nem tudunk eltekinteni.

Szikszai Rémusz rendezői ötletei jobbára a fazonigazítás szintjén maradnak, Pintér instrukcióit tiszteletben tartja, ugyanakkor részben alternatív befejezést ad a darabnak, a múltban megbújó tragédia a jelenben folytatódik. Az egyetlen zavaró körülmény a színlapon karvezetőként szereplő „néma narrátor”, azaz Mátyás Imre Zsolt, aki funkciótalanul jön-megy a színpadon, de meglepően szőrös mellkasán kívül nem sokat mutat nekünk. Annyi szükség van rá, mint váltókezelőre a buszpályaudvaron. A temesvári Parasztopera legjobbja egyértelműen a Tündérkét, azaz a menyasszony anyját játszó Éder Enikő. Noha Szalontai Tünde eredeti alakítását ő sem képes elhomályosítani, de színpadi jelenlétben, virtuozitásban Éder kollégái felett áll. Tokai Andrea a vőlegény anyjaként agilis, parasztasszonyt hoz, más úton indul el, mint a pesti előadásban játszó Baranyai Szilvia, de biztonságban megérkezik. Molnos András Csaba cowboya jól megfelelt. Aszalos Géza állomásfőnöke érces hangjával Thuróczy Szabolcsot idézi, de meg nem közelíti. Balázs Attila a vőlegény apjaként inkább a komikus oldalt domborítja ki. Roland szerepében Kiss Attila nehéz feladatot kap, hiszen ez Pintér saját szerepe, eleve nagy hátrányból indul. Keveset hoz be belőle. A többiekről most nem írnánk.

Fotó: Bíró Márton
Képeinkért kattintson!

Varga-Járó Ilona díszletében helyes kis geg a mélyhűtőben ülő malac. A zenekar jól beszéli Darvas Benedek zenei nyelvét. Pintér-rajongóknak ez az előadás biztosan nem lesz a kedvencük. Nekünk a Parasztopera Pintér Béláék nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. És mégis örülünk, hogy létrejött. Ha a kortárs magyar dráma egyik legfontosabb alkotójának műve repertoáron van Temesváron, az jó és fontos dolog. 

(Interjúnk Pintér Bélával itt.)