Egy ország, ahol mindent átsző a korrupció, a politikusok kizárólag a saját érdekeikért munkálkodnak, és mindenki mindenkinek a rokona. Hargitai Iván tatabányai rendezése aktuális, pontos Móricz-adaptáció.

Fotó: Szvatek Pétert

„Az én nagyanyám és az ön nagyanyja két asszony volt. Itt Magyarországon ez már elég alap a rokonságra, feltéve, hogy a vélemények s az érdekek azonosak. (…) Magyarország a rokonságok és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul” – írta Móricz Zsigmond a Rokonokban több mint nyolcvan évvel ezelőtt. S hogy regénye milyen aktuális, pontos látleletet ad, azt a tatabányai Jászai Mari Színház előadása bizonyítja.

A Rokonok az összefonódás, az uram-bátyám világ pontos lenyomata, ebben a közegben a megalkuvások, az érdekszövetségek, a korrupció, az egyszerű polgár jogainak semmibe vétele teljesen természetes. Hargitai Iván rendezése nem törekszik direkt aktualizálásra, az áthallások mégis előtérbe tolakszanak. Szakonyi Károly adaptációja kifejezetten „színpadbarát” szöveg, Móricz szövevényes történetének fő vonalát hagyja meg: a politikai szál, és a főügyész sorsának középpontba állításával.

A díszlet kopár, szikes táj, szinte üresen áll a hatalmas színpad. A háttérfüggönyön folytatódik a repedező talaj fekete-fehér képe, a sivár, üres, majd papírmasé disznókkal benépesülő díszlet találó, de a beszélgetések sokszor elvesznek a hatalmas térben, egészen különös, amikor bizalmas ügyeket vitatnak meg a színpad két végén ülve, cirka tíz méteres távolságból. (Díszlet: Bátonyi György)

Hargitai Iván rendezése az eredeti műhöz és az adaptációhoz híven nem törekszik többre, mint a karakterek, a társadalmi és egyéni viszonyok tartalmas, pontos bemutatására. A hitelességen azonban sokat ront a színészek játékának rendkívül eltérő színvonala. Egyértelműen kiemelkedik a polgármester szerepében Mihályfi Balázs, aki dörzsölt, rutinos, a hatalmával élő és visszaélő gátlástalan politikust játszik. „…A közönséget tájékoztatni kell, de csak módjával. Könnyen kiforgathatják, félreértik a szavakat. Tudod, mi kell a népnek? Program kell. Az nagyon kell.” – okítja a frissen kinevezett főügyészt.

Cinkos társa, a Nagytakarék vezérigazgatója, akit Végh Péter cinikus, kiábrándult, modorában mégis sokszor negédes, dörgölődző alaknak rajzol. Az egész város a markukban van, félelmetes példái a mindenkori hatalmasságoknak, a számonkérés elől mindig megmenekülő kivételezetteknek.

A történet kulcsmomentuma az új főügyész, Kopjáss István (Crespo Rodrigo) küzdelme a hatalmukat elszántan védő kisvárosi urakkal szemben. A tiszta lappal induló Kopjás - hűen jogi esküjéhez - az igazságot akarja szolgálni, törvényes rendet szeretne, de a legfelsőbb szintekig elérő összefonódások szövevényével nem tud megbirkózni, akarva-akaratlanul hasonulni kezd a hatalmasok életformájukhoz, és  túl későn eszmél, hogy csúnya kelepcébe csalták. Crespo Rodrigo az első részben naiv, lelkes kinevezettként még helyt áll, a második rész tragédiáját azonban nem tudja kellő mélységgel megmutatni. Az elbizonytalanodó főügyész könnyű préda a minden hájjal megkent nagyvadaknak.

Lina, Kopjás felesége, aggódva nézi a férje felemelkedésével járó, számára elfogadhatatlan urizáló életet, Bakonyi Csilla szerény, visszahúzódó, csak a társasági jelenetben, kétségbeesett kifakadásában erősödik fel, s jól érzékelteti a közelgő veszedelmet.

A Magdalénát játszó Major Melinda szplínes, gazdag, a férjét korrupcióba hajszoló feleségként kevéssé hozza a végzet asszonyát, inkább csak külsőségekkel jellemzi a karaktert. Kárpáti Enikő jelmeztervezőként főleg az ő pompás estélyi ruháiban élhette ki magát.

A kisebb szerepekben ki kell emelni Rancsó Dezsőt, aki kitűnően játssza a bukott embert, a balek, iszákosságba menekülő férjet. Figyelemre méltó kabinetalakítás a szerény, tisztességes, Erdélyből menekült titkárt alakító Schruff Milán szereplése, különösen bravúros, ahogyan a kezdő képben merev részegre issza magát a bankettező urak között. Varga Zoltán Martiny doktora, az önérzetes ellenzéki képviselő pontos rajza; lebuktatási kísérletét nem csak az igazság, hanem a hatalomra kerülés reménye is hajtja. Bisztriczay főmérnökként Honti György a talpnyaló tisztviselő jellegzetes alakját adja.

Az előadást kísérő élőzene szép aláfestést ad, segíti a jelenetváltásokat, és a mulatozásokhoz is megfelelő miliőt teremt. (Zenészek: Rigó Márton - prímás, Farkas Zsolt - brácsa, Vaskó Richárd – nagybőgő.)

A darab döbbenetesen pontosan világít rá Móricz mondatainak érvényességére, az ismerős szituációk ismétlődésére. A szöveget újraolvasva jöttem rá, hogy a trafikokra, a politikai programokra vonatkozó utalások nem az adaptáció aktualizálása során születtek, hanem Móricz idejében. Szomorú tanulság.