Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye alapján írt négyszereplős színdarabot Forgách András; a Szorul a hurok bemutatója ma este lesz a Rózsavölgyi Szalonban. Ennek kapcsán beszélgettünk az író-rendezővel, Forgách Andrással és Takács Katalinnal, aki Nínót alakítja, és az adaptációt ihlette.
A Párhuzamos történeteknek miért ezt a momentumát választotta a színdarab alapjául?
Forgách András: Egyszer csak Katiban megláttam ezt a nőt, Ernát, Lehrné Demén Ernát, akit Nínónak is neveznek. Ültünk egy kávéházban, és beszélgettünk. Sok minden fölmerült, hiszen Katival évek óta szó volt arról, hogy írok neki valamit, és ahogyan ott ültünk, egyszer csak láttam, hogy ez ő! Biztos voltam benne, hogy Kati csodálatosan el tudná játszani. Akkor még nem tudtam, mit mérek magamra. Nyáron azt gondoltam, hogy szeptemberre készen lesz a darab. Amikor hozzáfogtam, hamar kiderült, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. A téma, a taxizás története majdnem az egész regényen átível. Mind a három kötetben van belőle sok apró epizód, az utolsó a Szorul a hurok című fejezetben. Nádas akkora szabadságban dolgozik, a saját maga által teremtett szabadságban, hogy egy figurát, egy jelenetet többféleképpen is megír, ugrál ide-oda az időben, a regénynek nagyon magas a szabadságfoka. Én egyébként máshonnan is vettem anyagot a figurák jellemzéséhez. A másik, amire csak nagyon későn jöttem rá – Kati közben már nagyon sürgetett, mert ő szereti hamar megtanulni a szöveget –, hogy milyen lesz a darab szerkezete.
Ez lett a hármas szerkezet, hogy lényegében ugyanazt a taxiutat meséli el mindhárom szereplő a saját szemszögéből.
F.A.: Igen, és erre a formára úgy találtam rá, hogy éreztem: több fontos momentum, apróság van, amelyeket egyszerre képtelenek lennénk megmutatni, mert nagyon megterhelné az egyes jeleneteket. A szereplők háttértörténete, belső világa, a kommentárjaik, az önreflexiók, a múltjuk. Éreztem, nem lehet megterhelni a taxiutat azzal, hogy mind a hárman egyszerre beszélnek. Hősök a színészek, mert Nádas mondatait nem könnyű memorizálni, Katin azt is érzem, hogy már rendkívül „intim viszonyban” van a szöveggel. A próba utolsó szakaszában Gergye Krisztián koreográfus nagyon sokat segített, elhívtam, mert éreztem, hogy rendezőként nem boldogulok a két nő csókjelenetével, és Krisztián csodálatos mozgásokat talált ki magára a taxiútra, de mivel mélyen ismeri a regényt is, az egész előadás érzékiségét is fokozni tudta.
Takács Katalin: Jó lehetőséget ad ez a hármas tagozódás, a három „futam” mert így más-más szemszögből tudjuk bemutatni karaktereinket, és a történet is a három variáció alatt bővül egésszé. Andrásban az a fantasztikus, hogy a figurák pszichológiáját, a történet összefüggéseit nagyon pontosan látja. Belekóstolt már a rendezésbe, de szakmáját tekintve nem rendező, és nem is úgy állt elénk, hogy „na, gyerekek, én vagyok az író, a dramaturg, a rendező, a narrátor”, hanem mint egy baráti körben nekiálltunk dolgozni, és András útmutatásai alapján közösen kitalálni, miként működne a legjobban. Amikor Gergye Krisztián is beszállt a munkába, ezek a lelki folyamatok remek testi kifejezésre találtak. Igen, ez egy jó meló volt.
Amikor András azt mondta a kávéházban, hogy ez a karakter Önnek való, egyetértett vele?
T.K.: Rögtön mondta, hogy nézzem meg, olvasgassam, hogy mit szólok hozzá. Már nagyon régen szerettem volna Nádas Péter darabban játszani, például, ha valaki megcsinálta volna a Találkozást, boldogan benne lettem volna. Most, hogy lehetőségem adódik egy Nádas-szöveg előadására, ez örömteli várakozással tölt el. Ezen kívül számomra alapvető, hogy akivel dolgozom, azzal kölcsönös legyen a bizalom. András és közöttem ez működik, már dolgoztunk együtt; kíváncsi rám, „lát engem”. Ez hihetetlenül jól esik. Nem is tehettem mást, minthogy kihúztam magam, és minden energiámmal nekifogtam a munkának. Nínó varázsos,komplikált, ellentmondásos személyiség. Apró gonoszságokkal, keservekkel, szenvedések teli a sorsa, karakteres, erős nő, Nádas Péter írja, hogy mindenkire hatott a személyisége.
Eleve úgy gondolta, hogy kell a történetbe egy narrátor?
F.A.: Nem, az is közben derült ki. A regényben nagyon fontos, egzakt leírások vannak, és ezeket valahogyan be akartam emelni. A forma, amit végül megteremtettünk, nem hagyományos színházi forma. Előadás, de közben végig kilépünk a játékból, majd visszalépünk. Olyan elbeszélőmód, ahogyan az orfeumban vagy a kávéházban lehet egy történetet mesélni. Ezt eleve ide, a Rózsavölgyi Szalonba írtam, a közeg, a miliő adott volt. Az volt a gondolatom, hogy a narrátor egyben az írót is képviseli majd. Eredetileg csak „hang” lett volna, de aztán kiderült, hogy szükség van a személyes jelenlétre is, amikor a szereplőkkel szereplőként beszél. Én narrátorként persze hangsúlyozottan nem színészkedem. Oldalt ülök a kislámpámnál, előttem a példány, és mondom a szöveget.
A narrátor nem csak funkcionális közlésekre hagyatkozik, hanem költői leírások is kerültek a regényből a szövegébe.
F.A.: Kicsit a régi rádiós színházi közvetítések hangulatát próbáltam felidézni. Én gyerekkoromban sokat hallgattam a rádiós színházi közvetítéseket. Nekem egyébként sem szabad játszani, hiszen én nem vagyok színész. Volt olyan gondolatom, hogy esetleg Nádas felolvashatná, és azt játszanánk be, de a Narrátor jelenléte, figyelme hozzáad az előadáshoz.
T.K.: Én különben nagyon szeretem, hogy bár Andrásnak valóban nincs színész orgánuma, mégis nagyon jól, érzékletesen olvas, és egyszerűen beszippant, magával ragad.
De a szereplők és a narrátor között van személyes kapcsolat, például szemkontaktus, ugye?
F.A.: Igen, ez néha nehéz is volt, mert a Kati sokszor kérte a próbán, hogy ne én olvassam a narrációkat, és teljesen igaza volt, hogy inkább figyeljem őket. Biztosan meg tudnák csinálni a színészek csak hanggal is, de ez így jobb, ugye, Kati?
T.K.: Jobb, és szerintem ennek a szalonnak a hangulatához különösen illik.
F.A.: Ezzel jelezzük is, hogy ez nem a hagyományos értelemben vett színház, hanem egyfajta külső rálátásunk van az általunk elmesélt történetre.
A szöveg költőisége megmaradt, ettől különösen szép, de gondolom, nehéz is.
T.K.: Nehéz. Éppen az a nehézsége ennek a költői szövegnek, hogy érzelmileg, színészileg nem szabad hagyni, hogy magával rántson, hanem kicsit mindig ellen kell tartani, illetve nagyon tudatosan és pontosan konkrét történésekhez, szituációkhoz kell kapcsolni a költői képeket. Gondolkodni kell, különben szavalás, szépelgés lesz.
F.A.: Nádas mondatai nagyon pontosan visszaadják a ’60-as évek fogalmazásmódját, beszédmodorát, ő ezt egészen tökéletesen kidolgozta. Hozzá jön még Nádas egyéni, írói nyelve, ami hihetetlenül gazdag. Katiékkal néha a próbán is elővettük a regényt, „nagyítóval néztük” a szöveget, és sorra fedeztük fel a csodás részleteket, belekerültek új mondatok, momentumok a szövegükbe.
Rá kell hangolódni. Olvasva sokszor pont emiatt éreztem, hogy nem a hagyományos értelemben vett színházi szöveg.
F.A.: Most ez a színészek feladata - és Kati ebben is fantasztikus- , hogy ezek a mondatok teljesen természetesnek tűnjenek, egészen magától értetődőnek, egyszerűnek kell hangozniuk.
A történet sok apró epizódból, a valós történések mellett visszaemlékezésekből, felvillanásokból áll. Hogyan állhat össze ez egésszé?
F.A.: Meg kell nézni ahhoz, hogy ezt érteni lehessen. Ha olvasva az volt az érzése, hogy „hogy a fenébe áll össze ez egésszé”, megnyugtathatom: összeáll. A három taxi út tiszta ügy, nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy a hármas szerkezetet egyben tartsuk úgy, hogy az ismétlések se legyenek unalmasak. Bár szerintem a történet többszöri elmesélése nemhogy nem unalmas, hanem hihetetlen lehetőségeket ad a játékra, a karakterek árnyalására.
A politikai szál csak nagyon érintőlegesen maradt benne a szövegben.
F.A.: Szerintem ez bőven elég: az ötvenes évek börtöne, az ávó, az utalás a Múzeum-kertre. Meg kell érteni, hogy ez egy ezerórás filmnek a másfél órás trailere. Egy trailerbe sem teszünk bele mindent, csak a legérdekesebb részeket. A Nádas szövegben fontos a politika, de korántsem az a legfontosabb. Ha én választhatnék, két részletet csinálnék meg a regényből, mindkettőt a Katival. Az egyik ez, a másik a kártyaparti, ami ennek a pandantja. Amikor először megkérdeztem Nádast a színrevitelről, akkor láthatóan meglepődött, de látszott, hogy örült neki. Később, amikor egy évvel később kértük, hogy papíron is adja a belegyezését, megadta ugyan, de valamivel utána írt egy e-mailt, hogy ő azóta is ezen vigyorog, mert ezt nem lehet megcsinálni.
T.K.: Hagyományos értelemben nem is lehet.
F.A.: Ő nem tud arról, hogy mit találtunk ki, nem is küldtem el neki a szöveget, és remélem, hogy meglepődik majd, ha megnézi. Persze bízom benne, hogy ezt a cikket nem olvassa.
Erősen megmaradt a szöveg erotikus töltése, a karakterek közti erotikus feszültség.
F.A.: Ez örömet szerez nekünk, mindig nagyon izgalomba jönnek a színészek a próbák során, itt van Balikó Tamás, aki egy ilyen nagy macsó, és imádja ezt, Kati pedig hihetetlen érzéki személy, úgyhogy jól összejöttek.
T.K.: Bánfalvi Eszterben pedig lenyűgöző, hogy mennyire nyíltan, szabadon tud erről a témáról beszélni.
F.A.: Egyébként is úgy gondolom, hogy kevés irodalmi szöveg van meg erotika nélkül, és Nádas ezt is tematizálta, egyedülálló a világirodalomban, ahogyan ő ír erről. Szerintem ez a XXI. század egyik legfontosabb regénye. Kíváncsian várom, hogy itt a szalonban megtalálja-e a közönségét.
Friss a comment.com-on