Öt különböző történetet mesél el Parti Nagy Lajos új, kétszereplős darabja az Átrium Film-Színházban. A különös, groteszk helyzetekben bővelkedő előadás ’a színész ötször’ alcímet kapta. Hevér Gábor és Bíró Kriszta kelti életre a pályaudvaron búcsúzkodó párt, a bizarr szertartásra készülő szerelmeseket, a furcsa, kölcsönös függőségben élő testvérpárt, és a lepukkant külvárosban a mindennapi megélhetésért küzdő házasokat. Az előadást Néder Panni rendezi, a bemutató ma este lesz. A rendezővel és Bíró Krisztával beszélgettünk.
Hogyan jött a közös munka ötlete? Rögtön az elején elhatároztátok, hogy nem akartok megírt, kész színdarabot választani?
Bíró Kriszta: Miután megismerkedtünk Pannival, mindketten úgy éreztük, hogy jó volna együtt dolgozni. Egyik este a konyhánkban ültünk, és arról beszélgettünk, hogy milyen előadást képzelünk el. Így jutottunk el a kétszereplős darab tervéig, és mivel a világirodalom nem bővelkedik ilyen színdarabokban, arra gondoltunk: kellene egy új szöveg. Az rögtön nyilvánvaló volt, hogy a közös munkára nem hagyományos, kőszínházi körülmények között kerülhet sor. Arra gondoltam, hogy ez lehetőséget ad arra is, hogy olyasmit csináljak, amit egyébként nem szoktam, és kicsit más oldalamról mutassam meg magam. Rájöttem, hogy az én pályámon, életemben is bekövetkezett az a pillanat – és ez nem tragédia, vagy panasz –, amikor már alig ismerem az egy- vagy két generációval fiatalabb alkotókat. Úgy éreztem, hogy bár érdekelne, mégsem tudom, miként gondolkodnak fiatal rendezők, ez a munka pedig nem csak a rendező személyében jelent újdonságot, hanem a partnerem és többi munkatárs tekintetében is.
Az nyilvánvaló volt, hogy kétszereplős darabot kerestek?
B.K.: Amikor a konyhában ülve beszélgettünk, nekem eszembe jutott egy film, amit már régen láttam, de nagyon szerettem: A nő hétszer című mozi.
Shirley MacLaine főszereplésével.
BK.: Igen, egy remek, komoly háttérrel létrehozott produkció, amiben a főszereplő hét nagyon különböző nőt játszik el. Felvetettem Panninak, hogy noha ezt nem lehet, és butaság is volna megcsinálni, de az alaphelyzet érdekes: mi lenne, ha a mi előadásunk sem egy történetből állna, hanem több etűdből. Szinte adta magát, hogy akkor ezt egy férfi és egy nő játssza, úgy hogy mindketten több karaktert jelenítenek meg. Jól mondtam, Panni?
Néder Panni: Abszolút! Őszintén szólva engem rendezőként sokkal jobban inspirálegy új színdarab, és egy olyasfajta munkafolyamat – egyébként az utóbbi néhány évben szerencsére főként ilyenekben volt részem –, amikor közösen hozunk létre valami újat, és nem egy már kész szöveggel dolgozunk.
Parti Nagy Lajos pedig megírta a darabot.
N.P.: Az ötleteinket hallva azt mondta, hogy őt ez érdekelné, és lenne kedve egy ilyen több epizódból álló kétszereplős darab megírásához.
Hevér Gáborral először játszotok együtt.
B.K.: Hevér Gábor jelenléte iszonyú fontos. Attól fogva, hogy tudtuk, ő lesz a férfi szereplő, minden figura kicsit hozzá idomult. Már az olvasópróba előtt összeültünk beszélgetni erről; az ötletei, észrevételei belekerültek az akkor még rendkívül képlékeny szövegbe. Minden próbán együtt gondolkodunk, alakítgatjuk a helyzeteket; nagyon izgalmas a közös munka.
Nekem azért tetszett a szöveg, mert mindegyik jelenet groteszk, különös szemszögből mesél, és mindig van benne valami csavar, így nem egyszerűsödik hétköznapi, férfi-nő csatározásokká.
N.P.: Bár az epizódokat alapvetően a férfi-nő viszony felől lehet megközelíteni, mi mégsem erre akartuk kihegyezni. Számunkra az a fontos, hogy ezek emberi történetek, konfliktushelyzetek, amelyek egyébként férfiak és nők között játszódnak. Nem szerelmi tragédiákról, vagy ilyen-olyan játszmákról szeretnénk beszélni; és nem is ebből a perspektívábólközelítjük meg a szöveget, hogy „lássuk, hányféle dolog lehet férfi és nő között”, a célunk az, hogy érdekes emberi sorsokat, történeteket mutassunk meg.
Ezek az etűdök mind szétesett, bizalomvesztett állapotában mutatnak be egy-egy kapcsolatot.
N.P.: A színházban nyilván olyan alapszituációk érdekesek, amelyekben „történik valami”, ezek a – ha úgy tetszik – tragikus helyzetek sűrítetten mutatják meg a viszonyokat és az ide vezető utat.
De eközben végig humoros a darab, tele iróniával.
N.P.: Nagyon fontos, hogy a tragédiát is humorral kezeljük, így lehet érdekes egy-egy szituáció a nézők számára is. Az öt jelenetből álló előadásból négy volt készen a próbafolyamat kezdetekor. Úgy gondoltuk, hogy az utolsó jelenet szinte magától értetődően „kirajzolódik” a munka során. Már az olvasópróbán úgy éreztük, hogy mivel mindegyik etűd hemzseg a szomorú, groteszk, vagy olykor melankolikus részektől, ezért szükség van egy lezáró jelentre, amely kicsit más, mint a korábbiak. Persze semmiképpen nem képzeltünk valami összeborulós happy endet, de a végén kicsit elemeljük a történetet, és visszatér az egyik korábbi szereplő. Az irónia, önirónia, a szarkazmus mind fontos része egy-egy jelenetnek, a szomorú, tragikus volta mellett megmutatjuk a történetek groteszk vagy humoros oldalát is, így állnak össze egésszé.
Fontos, hogy ez az öt jelenet valamilyen módon egységet képezzen?
B.K.: Ezt a nézőre bízzuk. Biztosan lesz olyan, aki úgy érzi, hogy számára ez összeáll, de lesz olyan is, aki öt külön etűdként látja majd.
N.P.: Minden befogadói élmény egyéni, így mi ezt a lehetőséget szeretnénk meghagyni a nézőknek. Az ember a hétköznapi életében számos különböző szerepet játszik, a nézők ismerős érzésekkel találkoznak majd, ha nem is olyan szélsőséges módon élik meg a mindennapokban, mint a darab szereplői.
Hogyan találtátok meg a helyeteket az Átrium viszonylag nagy terében, hiszen ezek többnyire intim helyzetek?
N.P.: Amikor kitaláltuk az előadás ötletét, akkor úgy képzeltem, hogy egy „talált térben” születik meg az előadás, ahol a nézők közel lehetnek a játszókhoz. Ez viszont olyan kicsi nézőszámot feltételezett volna, hogy ebben az értelemben kompromisszumos megoldás született. De hamar kiderült: az Átrium tere tökéletesen működik. Az első, pályaudvaron játszódó jelenetet az előtérbe helyeztük, ott egészen közel állnak a nézők. A színpadi játékteret kicsit kibővítettük, kitoltuk a nézőtér első soráig, így ott is a nézők közvetlen közelében lesznek a színészek. Filmes eszközöket is segítségül hívunk, az egyik jelenet során élőkamerás segítséggel kivetítve is látjuk a színészeket. A középső jelenet, a Pékesküvő, egy kicsit más ebből a szempontból, ahhoz sajátos színházi nyelvet társítottunk, több díszletelemet és háttérvetítést is használunk. De szerencsére nem nagy a színpad, és a nézőtér is inkább széles, mint hosszú, így mindvégig megvan a „közelség”, az intimitás érzése. Tihanyi Ildikó látványtervezővel arra törekedtünk, hogy ne egy nagy, egyfolytában változó díszlet mesélje el a színészek helyett a különböző helyszíneket, hanem legyen egy olyan díszletelem, amelyet ők variálnak, lehet ágy, kanapé, ruhásláda egyszerre, így teremtjük meg a vetítéssel együtt azöt különböző enteriőrt.
Van olyan, hogy legkedvesebb jelenet, vagy olyan, ami színészileg izgalmasabb?
B.K.: Mindig az a jelent a kedvencem, amivel éppen foglalkozunk, mindet szeretem.
A cím szójáték: Átriumklorid.
N.P.: Ez Parti Nagy Lajos zseniális agyszüleménye, az alcímet már az elején tudtuk: ’a színész ötször’, ám sokat gondolkodunk azon, hogy milyen címet válasszunk, ami jól összefoglalja a lényeget; és az Átriumklorid számos utalást tartalmaz.
B.K.: Ki fog derülni az előadásból, ne lőjük le a poént!
Friss a comment.com-on