A Fantomtól a Mamma Mia!-ig címmel írt könyvet a Madách Színház utóbbi tíz évéről blogunk egyik alapítója-szerzője, Rényi Ádám és Bárdos András televíziós újságíró. Ádám azt mondja: nem történelmi krónikát írtak, hanem igaz mesét. Beszélgettek az időszak meghatározó színészeivel, de kérdezték a színház főügyelőjét is, aki bár 1400-szor hallotta a Macskákat a takarásból, a nézőtérről azonban még sohasem nézhette végig.

Hogyan született a könyv ötlete? Felkérésre írtátok?

 Bárdos Andrással van egy könyvkiadónk, a XXI. Század Kiadó, így ebben a minőségünkben jutott eszünkbe, hogy a Madách Színház átalakulása és helyfoglalása a nemzetközi zenés színházi porondon érdekes téma lehetne, Az Operaház fantomjával kezdődő, de a Macskák által letett alapokra építő időszak történetéről, műhelytitkairól, és a korszak által meghatározott művészi sorsokról. Mi kerestük meg a színházat az ötlettel, de szerzőben még nem gondolkodtunk. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója vetette fel, hogy miért nem írjuk meg mi. Egymásra néztünk, és tulajdonképpen nem jutott eszünkbe ellenérv.

Miért (csak) az elmúlt tíz évről szól?

 Az Operaház Fantomjának bemutatója 2003 májusában új korszakot nyitott. Egyrészt új minőséget jelentett, másrészt részben megváltoztatta a színházszervezést Magyarországon. Addig a színházak repertoár-rendszerben működtek. Hétfőn a Hamlet ment, kedden A cseresznyéskert, szerdán meg a Tóték. Az angolszász en suite-játszásnak nem sok hagyománya volt nálunk, de a Fantommal ez megváltozott, száznál is több előadást ment le megszakítás nélkül. Ma a Madáchban repertoárhónapok és en suite hónapok váltják egymást, a blokkokban nagy előadásszámban játszott művek pedig olyan technikai és művészi színvonalat tesznek lehetővé, ami korábban Magyarországon nem volt tapasztalható ebben a műfajban. Az azóta bemutatott nagy musicalek és a tapasztalataikra is építő magyar zenés darabok egy korszakká állnak össze, amelyre a koronát a Mamma Mia teszi fel. 

Szerinted miért fontos a Madách Színház történetében ez az időszak?

 A Madách történetében számos fontos időszak volt, ne felejtsük el, hogy a Madách Gábor Miklós, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Sennyei Vera és persze Psota Irén és Huszti Péter színháza volt egykor, azonban a Macskák új irány felé nyitott utat. Erre az útra azonban 20 évig csak félig léptek rá. Ádám Ottó alatt – akinek a Macskák bemutatása köszönhető – fennmaradt a művészszínház jelleg, párhuzamosan elindult egy könnyedebb, bulvárvonulat a Madách Kamarában (Ma Örkény Színház). Kerényi Imre ismerte fel igazgatósága utolsó két évében, hogy Az Operaház Fantomjánál már nem lesz elég a szokásos próbaidőszak, a megszokott költségvetés, új szabályokat, új volument kíván az előadás. Amikor 2004-ben Szirtes Tamás, a Fantom rendezője átvette az igazgatást Kerényitől, ő már ebben a rendszerben állította színpadra az előadásokat a Volt egyszer egy csapattól a Producereken és a Spamaloton át a Mary Poppinsig és a Mamma Miáig. 

Ilyen közeli távlatból lehet már pontosan értékelni ezt az időszakot?

 Részben igen és persze részben nem. A Madáchban számos fiatal művész dolgozik, az ő pályájuk eseményeit később biztosan jobban lehet majd kontextusában tanulmányozni, de ebben a 10, illetve inkább 11 évben nagy változások, értékes alakítások, örömök és bizony fájdalmak vannak, és persze elképesztő, a laikus számára elképzelhetetlen mennyiségű munka. Ez már most jól látszik, erről lehet érvényeset mondani.

 Mennyire szubjektív ez a kép?

 Andrással igyekeztünk elmondani ennek a színháznak az igaz meséjét. Direkt nem történelmet mondok, mert nem írtunk mindenhova dátumokat, nem vállalkoztunk a színháztörténész szerepére. Inkább érzékeltetni akartuk, hogy hogyan ment végbe a rendszerváltás a Madáchban kicsiben már a politikai váltás előtt 6-7 évvel, és hogyan történt a Madách saját színházi rendszerváltása 2002-2003-tól kezdődően. A színház szubjektív műfaj, róla írni sem könnyű objektíven. De talán nem is baj. Engem több személyes történet is megérintett. Kováts Krisztáé, aki az igazságtalan mellőzésből tért vissza a Mamma Mia! főszerepére, hogy tulajdonképpen a saját életét mondja el a színpadon. Vagy Cs. Nagy Endre főügyelőé, aki minden nagy musical minden egyes előadását végigdolgozza, értsd ezalatt, hogy a Macskák eddigi 1400 előadását az elsőtől a legutóbbiig mindegyiket. Tehát ő még soha nem látta a Macskákat szemből. De fontos Gálvölgyi János története is, aki – bár főszerepet kapott a Producerekben és a Macskákban is játszott – nem nyertese az átalakulásnak.

 A kötetben összegzések, kritikák, interjúk, színlapok, fotók is szerepelnek. Mi alapján válogattatok?

 Minden nagy musical külön részt kapott és egy egység a magyar musicaleké. A beszélgetések alapján készült fejezetek mellett valóban idézünk kritikákból és ott vannak a színlapok is, ezekkel építünk keretet a saját szövegeink köré. Érdekes tapasztalat, hogy a Fantomot a bemutatója idején finoman szólva nem kényeztette el a kritika, a kemény szavak jobbára általánosságban a musicaleknek szóltak. Az, hogy ma már nem kérdőjelezik meg a műfaj létjogosultságát, az elmúlt időszak eredménye is. Mivel a színház, a musical pedig különösen vizuális műfaj, nem hiányozhatnak a képek sem. Ezek Mohos Angéla, Gordon Eszter és Kanyó Béla munkái.

 Mi volt számodra a legérdekesebb az interjúk során?

 A színházi lét kiszolgáltatottsága gyakran megütött. Nincs garantált szerep, nincsenek kiváltságok. Hiába arattál sikert az előző bemutatón, ha van nálad jobb, nem lesz tiéd a szerep. Közhely, hogy csak a néző számít, de ezek az előadások valóban ebben a szellemben születtek. „Ha nem vagy tökéletes, rossz vagy” – Tihanyi Ákosé ez a brutálisan őszinte mondat.

 Kiknek szól a kötet?

 Azoknak, akik szívesen járnak színházba, néha vagy gyakran a Madáchba is. Azoknak, akik nem jutnak el, de kíváncsiak rá, hogy mi történik a színpadon és persze a színfalak mögött. És azoknak is, akik ott dolgoznak vagy dolgoztak: hogy legyen egy könyv, amit afféle emlékkönyvként időről időre fellapozhatnak.