...dolgozni csak pontosan, szépen: a Katona József Színház Kurázsi mamájára a tisztességesen elvégzett munka címkéje illik a leginkább.
Zsámbéki Gábor rendezése bizonyára csalódást okozott azoknak, akik Brecht leghíresebb és leggyakrabban játszott drámájának 2015-ös színre vitelétől egyedi, formabontó megoldásokra számítottak. A Fullajtár Andrea főszereplésével bemutatott Kurázsi mama és gyermekei nemhogy az újszerűséget mellőzi, hanem az iskolás értelemben vett „brechtiséget” is.
Pedig Brechtre gondolva harsogja fejünkben az irodalomtankönyv, hogy elidegenítés meg kizökkentés, és az előadásra megérkezve, a helyünket elfoglalva azt gondolnánk, kapunk is belőle bőven: a színpadon épp beéneklést végeznek és próbálnak a szereplők: Elek Ferenc például hangosan méltatlankodik, hogy a hórák dalát miért kell elénekelnie. Ez az izgalmas felütés folytatás nélkül marad, a gesztus annyiban mutatkozik meg csupán a továbbiakban, hogy a jelenetek végével a színészek a díszlet oldalában, hátuljában maradnak félrehúzódva, üldögélnek, öltözködnek, csöndben figyelnek. (Ugyanilyen diszkrét kísérő elem a bal oldalra állított zenekari pódium, ahol a színészek – a Katona történetében nem először – saját maguk kísérik hangszereken az előadást.)
Ez a jelenlét hiába emlékeztet egy bemutató előtti próbára, a teret maximálisan meghagyja a cselekménynek, ami a szépen megágyazott keretben, a homok- és bézstónusú térben (díszlet: Antal Csaba, jelmez: Szakács Györgyi) a legnagyobb természetességben bontakozik ki előttünk, és von be minket a háborúba, ami a békével ellentétben a létezés normális egyensúlyát hozza a mindennapokba; Kurázsi mama számára legalábbis minden panaszkodása ellenére elemi közeg, amelyben talpon maradhat, és hasznot húzhat mások nyomorából. Fullajtár Andrea Kurázsi mamája pont olyan, amilyennek lennie kell: kemény és flegma, de a keménység mögött ott rejtőzik a bizonytalan és kétségbeesett asszony is, akit igazi control freakként nagyszájúságával, rámenősségével, továbbá azzal palástol, hogy zsarnokként uralkodik gyerekein. Pálos Hanna eszelős és végletekig szomorú Kattrinja legalábbis ennek az anyai önkénynek súlya alatt görnyed, minden érzelmét, rezdülését mesteri arc- és testjátékkal közvetítve. De nemcsak ő dolgozik hihetetlen energiákkal: Kiss Eszter kurvaként, Fekete Ernő nyegle szakácsként, Elek Ferenc lusta papként természetes, hiteles figurákat hoznak, és megtörténik az, ami a brechti színházban elméletileg tilos: totálisan beleéljük magunkat az előadásba.
Kissé megakasztja a darabot a teljesen felesleges, történelmi fordulópontokat megjelenítő vetített háttér, valamint néhány suta jelenet, mint például Kattrin túlzottan teátrális halálos zuhanása a templomtoronyról. Mégis, irodalmi előtudásunk ellenére is magával ragad a cselekmény, és izgulunk Kurázsi mamáért, nehogy elárulja magát a katolikusok előtt, fia holtteste fölött görnyedve. A törekvés egyértelmű: ez az előadás a nézőkért van, nem a kritikusokért, és talán több bátorság kell ahhoz, hogy egy rendező szembemenjen az ő elvárásaikkal, mint kierőltetni a meghökkentést, a forma ízekre szedését, a plusz jelentésrétegeket. Vitán felül áll viszont, hogy kockázatot nem vállaló darabot is nehéz élvezhetőre rendezni, és ebben a Katona József Színház ötösre vizsgázott. Kurázsi mamáék háborúja gerincroppantó kompromisszumaival, kegyetlenségével, hatalomnak való kiszolgáltatottságával a saját életünkre emlékeztet – és ezzel szembesülni pont elég.
Friss a comment.com-on