Tapintható a feszültség a Centrál Színház előadásán, amelyben két nagyszerű színésznő, Pogány Judit és Pokorny Lia feszülnek egymásnak egy egészségtelen anya-lánya viszonyt bemutató tragikomédiában.
Puskás Tamás igazgató több mint tíz éve helyezte új alapokra a Centrál Színházat (egykori Vidám Színpadot), lassan építkezve pedig kivívott magának egy méltó helyet az igényesen szórakoztató műfajú intézmények sorában. Nemcsak az ott játszó művészek neve impozáns, hanem Puskás törekvése, hogy a populáris, közönségbarát darabok mellett megjelenjenek a nyitottabb nézői szemre és fülre érzékeny előadások, mint a A velencei kalmár, az Angéla evangéliuma vagy a Közelebb. Ezt a hagyományt folytatva tűzte műsorra a Kisszínpadon Martin McDonagh Leenane szépe című groteszk tragikomédiáját, merészen választva hozzá rendezőt, Gigor Attilát, akit főleg az alternatív szcénából ismerhet a közönség; szélesebb körben filmes munkái alapján (A nyomozó, Terápia) vált népszerű alkotóvá. Talán nem véletlenül Gigorra esett a választás, hiszen McDonagh színműveihez filmekből és a televízióból szerzett ihletet, aminek hatása erőteljesen megmutatkozik a művek felépítésében.
Gigor valóban filmes atmoszférát teremt a színházi közeg mellé: már a színpadkép is borzasztóan nyomasztó hangulatot áraszt. Egy teljesen lepukkant, roskadozó ház belső tere. Verebes Zoltán díszlete bármelyik horrorfilmben megállná a helyét, baljós hangulatú, élhetetlen emberlak. Akárcsak a híres hitchcock-i Bates Motel.
Ebben a közegben él Maureen Folan (Pokorny Lia) édesanyjával, Mag Folannel (Pogány Judit) Leenane-ben, Írországban. Pogány Judit különös választásnak tűnik Mag szerepére; jóságos tyúkanyó alkata ezúttal megtévesztésként funkcionál: a lányával megvénült öregasszony kedvesnek tűnik - amíg meg nem szólal. Pogány Judit a lehető legnagyobb természetességgel szekírozza agyon lányát, veszélyesen ráncolja a szemöldökét, kényeskedik - néha idegesítően csipogó, majd zsémbes hangon. Mag figurájához nem ártana több gonoszság, néha hajlamosak vagyunk megsajnálni, holott nem kellene.
Pokorny Lia látszólag egy magára maradt, terror alatt lévő nő, aki még negyvenévesen sem volt férfival. Ezúttal Pokornyban valóban nincs semmi báj: haja igénytelenül hátrafogva, ruhája meg éppen olyan mocskos, mint a szája (jelmez: Kolontai Dóra). Maureennek már csak az alpári düh maradt, amivel folyton anyjára ripakodik. Pokorny az elején túlartikulálja a trágár stílust, kifejezetten zavaró, szerencsére az előadás végére teljesen elhagyja, természetesebben beszél, ami határozottan jót tesz az alakításnak. Mindkét színésznő visszafogott gesztusokkal dolgozik a verbális összeütközésekben, ijesztően nyugodtan kívánják egymás halálát. Sokkal erősebb, mintha ordítanának vagy csapkodnának. Ülnek egymással szemben, beszélnek, miközben fröcsögnek a gyűlölettől. Színészi kettősük kiemelkedő.
Az indulatok akkor harapóznak el, mikor Pat Dooley (Schmied Zoltán) megismerkedik Maureennel. Schmied Zoltán papírforma szerint, magabiztosan, mindenféle sallangtól mentesen hozza a kis ír faluból elmenekülő férfit, megvan benne a potenciál, hogy utolsó szalmaszálként változást hozhasson Maureen életébe, mégsem elég kitartó. Testvére, Ray Dooley (Rada Bálint) túlságosan lusta, és befolyásolható lélek, nem fogja fel, mi zajlik anya és lánya között, általában csak a tévésorozatokig terjed a figyelme. Rada Bálint kellően bugyuta, éretlen kölyök, minden mozzanatában hiteles.
A heves szópárbajokat felváltja a tettlegesség, amit McDonagh a brutalitásig fokoz: Pokorny elborult tekintettel ráncigálja a tehetetlenül óbégató Pogány Juditot a forró olaj alá. Itt válik mindenki számára világossá, hogy Maureen feje nem tiszta, Pokorny Lia élesen vált át normális nőből félőrültté. Amikor utolsó reménye, Pat levele sem jut el hozzá anyja ármánykodása miatt, az őrültséget hidegvérű kegyetlenség váltja fel. Maureen üveges tekintettel öli meg saját anyját, egyenesen a mosogató alá rugdosva.
Gigor rendezésében nincsenek hivalkodóan hatásvadász elemek. Árnyalt rendezői megoldásokkal operál. Egy-egy fontos dramaturgiai pontnál, mondatnál (amik általában Maureen megbomlott elméjére utalnak) valami hirtelen leesik a szoba faláról. Ugyanilyen visszatérő elem a zene, ami a 90-es évek legnagyobb slágereit idézi fel, miközben sokszor ellenpontozza a jeleneteket. A legutolsó dal hallatára (amit a rádióban Maureen testvérei küldenek anyjuknak) nemcsak a magára maradt Pokorny retten meg, hanem az egész díszlet megremeg: lassan dőlnek ki a hatalmas falak a helyükről. A ház végleg összeomlik – ahogy Maureen elméje is.
Az előadáson helyenként még van mit csiszolni, de ha jobban összeérik, és kiforrja magát, a színház egyik nagy dobása lesz ebben az évadban.
Friss a comment.com-on