Elmaradt a tapsorkán, nem volt kirobbanó a fogadtatás, korszerűtlen és vontatott előadás lett az Ének az esőben Szegeden. Javítási lehetőség a Nagymező utcában érkezhet.

Fotó: Dusha Béla

Az Ének az esőben kultikus film, Gene Kelly könnyed és virtuóz táncával, Debbie Reynolds utánozhatatlan bájával, Jean Hagen komikai tehetségével, néhány remek dallal a világ egyik legsikeresebb, és még inkább legszeretettebb alkotásainak egyike lett. A bájos, mégis karakteres személyiségek, a saját korában modernnek számító képi világ és Kelly utánozhatatlan mozdulatai mögött azonban egy nem túl komplikált történet húzódik meg a némafilmkorszak hanyatlásának, a hangosfilmkorszak kezdeteinek idejéből. Egy olyan periódusról, amely karriereket, életeket tört ketté – ennek tragédiáját a Sunset Boulevard című film, majd a belőle készült Webber-musical mutatta meg.

A film nyomán a nyolcvanas években készült el a színpadi változat, amelynek zenei anyaga csak részben azonos a filmével, amely klasszikus sokszerzős filmzene. A musical pedig egyszer már eljutott az Operettszínház színpadára 1989-ben, Kriszt Lászlóval, Gajdos Józseffel és Vásári Mónikával a főszerepben és sikert aratott. A kissé már sárguló egykori örökzöldet időről időre előveszi a nosztalgiázásra hajlamos West End, jövőre pedig a Broadway-re is visszatér Don Lockwood, Lina Lamont és a többiek.

Fotó: Dusha Béla

Ideje lehet annak, hogy Magyarországra is visszatérjenek a hangos némafilmsztárok – gondolhatták a Budapesti Operettszínháznál, a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott előbemutató nem igazolta a döntés helyességét.

A Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd által jegyzett előadás nem csak a filmtörténet múltjában tesz kirándulást, de a musicaljátszás letűnt időszakát is visszaidézi. Márpedig éppen az új megközelítés, a modern színpadtechnika, a nagy elődök árnyékában is jól megélő színészi teljesítmények indokolhatnák az Ének az esőben felújítását. Ám Szegeden ezek egytől egyig elmaradtak.

A nyílt szereplőválogatás során a színház három saját fiatal művészére lelt rá, ők kapták a főszerepeket, így Gömöri András Máté ölthette magára Don filmsztáros ballonját, Dancs Annamari bújhatott Kathy Shelden bőrébe, Cosmo Brown-t, a jóbarátot pedig Kerényi Miklós Máté játszotta.

Fotó: Dusha Béla

A színpadi báj, a minimum meggyőző táncprodukciók és a könnyed humor működtethette volna a Dóm téri produkciót, de sajnos ezekből nem kaphattuk meg a megérdemelt mennyiséget. Gömöri a bemutatón láthatóan bizonytalan volt a táncban, és arról sem igen győzött meg minket, hogy ennyi kisugárzása lenne egy amerikai szupersztárnak. Dancs Annamariból talán nem hiányzik a báj, mégsem képes beteríteni vele a teret, nem jön át, nem von be, kívülállók maradunk. Kerényi Miklós Máté táncban könnyedén múlja felül társait, és társainál kevésbé nyeli el a hatalmas tér. A furcsa hangjával sokkoló Lina Lamont szerepében Szinetár Dóra alázattal, profizmussal, elegánsan vaskos humorral játssza a dívát. Humoros jeleneteiben ott van a tragédia is, a csúfos bukását minden eszközzel elkerülni próbáló „korszerűtlenség” tragédiája.

Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd rendezése lassan, vontatottan hömpölyög. Tisztelik a darabot, pedig bánhatnának vele mostohábban, hiányzik a ritmus, a feszesség, a pontos és egységes színészvezetés, az új megközelítés, a csoda. Az ok, amiért új bemutatóért kiáltott az Ének az esőben. A filmproducer R.F. Simpson szerepében Gálvölgyi János elsősorban Gálvölgyi Jánost alakítja, de ezzel is az előadás jobb perceit hozza el, csakúgy, mint Szulák Andrea, aki a kor Návai Anikójaként intimpistáskodik a filmsztárok életében Dora Baily szerepében.

Fotó: Dusha Béla

A jobb sorsra érdemes Szabó P. Szilveszternek, Mészáros Árpád Zsoltnak és Csere Lászlónak csak kisebb szerepek jutnak. Horgas Péter díszlete a filmes közegnek megfelelően díszletszerű, a videotechnika sajnos meg sem próbálja kihasználni a hatalmas tér adta lehetőséget, a hangosítás is döcög. Nem akarja eléggé a színpad ezt az előadást, és a bemutató közönsége sem ünnepelte ujjongva. Egy ötletesebb rendezés mellett talán érdemes lett volna az eggyel idősebb generációból toborozni a főszereplőket, ott azért több a karakteres egyéniség, aki átsegíthetné az előadást a sztori gyengeségein.

Az Ének az esőben új bemutatója tehát kevéssé sikerült. Csak bízni lehet benne, hogy a kőszínházi premier előtt valaki még vaskézzel hozzányúl. Volt már erre példa a színház történetében, csak remélni tudjuk, hogy most sem lesz másként.