Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 18. 11:47, iolé

Élvezhető káosz a Centrálban

A színészek nem tudják a szöveget, soha senki nem a jó ajtón jön be, a szardínia sosincs a helyén, és mi megnézhetjük mindezt a színfalak mögül. A Centrál Színház vígjátéka mégis – vagy pont ettől – élvezetes.

Michael Frayn darabja színház a színházban. Egy szedett-vedett, szebb időket megélt színészekből verbuvált angol társulat próbál valami botrányosan gagyi bohózatot, s ha ez még nem volna elég, a színészek szájából elhangzó szöveg – a rendező elmondása szerint – csak nyomokban emlékeztet az eredetire. Éjszakai próba, másnap bemutató. A helyzet teljesen reménytelen: az egyik színész vélhetően tök részeg, még elő sem került. Az „alternatív színházból érkezett” kislány – a rendező egyik szeretője – folyton elhagyja a kontaklencséjét, az ügyelő – a rendező másik szeretője – pedig rendre zokogásban tör ki. Hogy lesz ebből előadás?

A bohózat eredeti címe: Noises off (Hangok hátulról).  Magyarországon ez a negyedik cím, amivel műsorra tűzték a darabot. A József Attila Színházban és a Vígszínházban Ugyanaz hátulról, az Új színházban – a harmadik felvonás elhagyásával – Még egyszer hátulról címen futott. A Mohácsi-fivérek adaptációja pedig a Veszett fejsze címet kapta, az én emlékeim erről a kaposvári előadásról a legélénkebbek, az őrületig fokozott színpadi összeomlásra és a végeérhetetlen nevetésre emlékszem a Pécsi Országos Színházi Találkozóról, ahol az előadás megkapta – egyebek mellett - a legjobb rendezés díját. Peter Bogdanovich a darabból készült filmje itthon Függönyt fel! címen ment, s a három évvel ezelőtti szombathelyi előadás – Jordán Tamás rendezése – valamint a Centrál Színház bemutatója ehhez hasonlóan a Függöny fel! címet kapta.

MG 0321Fotó: Németh Péter
Képeinkért kattintson!
Schmied Zoltán, Pokorny Lia és Bereczki Zoltán
 

A történet tulajdonképpen egyszerű: az alkalmi társulat a bemutató előtti éjszaka még sehol sem tart a darabbal, ahogyan a rendező mondja: soha nem játszották el egyben. Az első felvonás a próbát mutatja be, és a társulat tagjai közti konfliktusokkal, szerelmekkel terhelt viszonyokat. A második felvonásban ugyanennek a darabnak az egyik vidéki hakniját látjuk egy hónappal később, de hátulról, a színfalak mögül. Innen nézve még rémisztőbb, és nevetségesebb a már ismert szöveg helyett elhangzó blőd mondatok sora, és a folyton rossz helyen felejtett kellékek tömkelege. A harmadik felvonás – Puskás Tamás rendezésében ezt a második részhez csatolva, egyben játsszák – a teljes összeomlás. Látjuk az egyik későbbi előadást, ahol a színészek tettlegességig fajuló konfliktusai teljesen aláássák a munkát, itt mindenki csak azzal törődik, miként tehetne keresztbe a másiknak akár a színpadon is, s hogy közben megy (menne) az előadás, az senkit sem zavar.

Puskás Tamás rendezése pontos, az elején picit nehezen indul, de utána remek ritmusban pörög. „És a szöveg, azért néha beletrafáltam?” – kérdezi Pokorny Lia idősödő színésznője (Dotty), aki láthatóan már rég túljutott pályája csúcsán, és most a fiatal színésszel, Garryvel (Bereczki Zoltán) vigasztalódik. Pokorny Lia kiválóan találja meg az átjárást az elkeseredett színésznő és a színpadon borzalmasan harsány, bántóan ripiző egykori primadonna között. Bereczki Zoltán Garryje viszont sokszor beleragad a színdarabbeli előadás modorosságába, s színészi (privát) megszólalásait is túlhangsúlyozza.

Schmied Zoltán a darabbeli rendező szerepében kitűnő, bár a kavarodással ő sem bír: ez alkalommal az előre megírt felforduláson túl – véletlenül – még egy preparált rókafejet is sikerül levernie a falról, Pokorny Lia próbálja megmenteni a helyzetet, de aztán nem bírják ki nevetés nélkül.

MG 0484Fotó: Németh Péter
Ágoston Katalin és Schmied Zoltán

Ágoston Katalin (Brooke) a fiatal színésznő szerepében pont annyira közönyös és butácska, amennyire a szerepe megkívánja. Cserna Antal Frederickjének mindig a lehető legrosszabb pillanatokban ered el az orra vére - de értjük, nem bírja az erőszakot, az alakítás viszont remek. Botos Éva Belindája túl sok, túl harsány, bár a végéhez közelítve – úton a teljes színpadi összeomlás felé – ez egyre kevésbé zavaró. Vári-Kovács Péter (Tim) ügyelőjének kevés szerep jut, de zavartsága, ügyetlensége derűs perceket okoz. Papp János (Seldson) a kiöregedett, folyton whiskyt vedelő színész szerepében kitűnő.

A díszlet (Bagossy Levente munkája) - az angol vidék gyönyörű kúriája, hátulról pedig némileg lepukkant színházi tér – remekül funkcionál, az ajtók is csak pont akkor és pont ott ragadnak be, ahol kell. Rátkai Erzsébet jelmezei egyszerűek, szépen megkomponáltak; mivel a színészek végig a darabbeli színdarab jelmezeiben vannak, ezért tulajdonképpen a szerepeket öltözteti. (A legemlékezetesebb a mindenütt kitömött Pokorny Lia csiricsáré házvezetőnője, a rémesen össze nem illő kardigánnal, szoknyával és hajcsavarókkal, eltelt egy-két perc, mire biztos voltam benne, hogy ő az.)

Ne legyenek illúzióink. A darabbeli társulat ügyetlen, dilettáns, de a színházi helyzetek ismerősek. Hány és hány történet jut eszünkbe a színpadon szövegét elfelejtő nagy színészekről, akik csak kínos-nevetséges kisegítés után jönnek rá, hogy ma mit is játszanak. A darab – és az előadás – éppen ettől működik. Imádjuk, hogy belátunk a kulisszák mögé, érezzük, hogy milyen kínkeservesen sikerül a kellékeket a helyükre juttatni, s izgulunk, hogy Puskás Tamás társulatának ez jobban menjen. És nem kell aggódni: nekik sikerül.

Interjúnk Pokorny Liával itt olvasható, de beszélgettünk nemrég a témában Bereczki Zoltánnal is itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr135583427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek