A Gyilkosság telefonhívásra szórakoztató krimi, Szervét Tibor sziporkázik a felesége meggyilkolását tervező férj szerepében a Rózsavölgyi Szalonban. Iolé írása.
„Tökéletes gyilkosság csak papíron létezik” - mondja a krimiíró a titokban éppen felesége meggyilkolását tervezgető férjnek, és természetesen igaza lesz. Ezzel nagyjából el is mondtuk Frederick Knott 1952-ben Londonban bemutatott színdarabjának történetét, azonban nem lőttük le a sztori egyetlen poénját sem, a cselekmény valójában rengeteg izgalmat tartogat, nem véletlen, hogy Hitchcock néhány évvel később filmre vitte a darabot, a Gyilkosság telefonhívásra pedig Ray Milland és Grace Kelly főszereplésével vált ismertté.
A történet szerint az egykori teniszcsillag (Szervét Tibor) csaknem egy éve - miután rájött, hogy felesége megcsalja - aprólékos, minden részletében pontosan kidolgozott gyilkossági terv előkészítésén munkálkodik. A feleség (Danis Lídia) halála nem csak a hőn áhított elégtételt jelentené számára, hanem hamar kiderül, hogy ezzel óriási örökséghez is jutna. „A feleségemtől függök úgy anyagilag, mint pénzügyileg.” - mondja egy korábbi iskolatársának (Németh Kristóf), akit zsarolással (és egy nagyobb összeg reményével) vesz rá a bűntény megvalósítására. Az ördögi terv szerint a gyilkosság idejére éppen a nő korábbi szeretője (Szűcs Péter Pál) biztosít neki alibit, s mikor a gyanútlan asszony felveszi a férj telefonhívását, a felbérelt férfi saját otthonukban megfojtja. Persze minden balul sül el, és a férj végül teljesen új szerepbe kényszerül. Ezzel még mindig nem árultunk el túl sokat a történetről, s a sztori – azok számára akik nem ismerik a Hitchcock-alkotást - valóban tartogat meglepetéseket.
Dicső Dániel rendező korábban azt mondta, úgy érezte, a szalon légköre tökéletesen passzol a krimi hangulatához, és igaza volt. Az előadás izgalmas, szórakoztató, és ez legfőképp' Szervét Tibor érdeme, aki remekel a férj szerepében. Ő az aki tökéletesen alkalmazkodik a székekkel, asztalokkal telerakott, kevéssé színházi közeghez, és mondatai ebben a szűk térben is teljesen természetesnek, magától értetődőnek hatnak, játéka soha nem túlzó, és az itt különösen visszatetszőnek ható színpadias gesztusokat is mellőzi. Egyik pillanatról a másikra vált látszólag szerető, gondoskodó férjből ördögien ravasz zsarolóvá, az átejtés mesterévé.
A többi szereplő közül leginkább Németh Kristóf az, aki méltó partnere a sarokba szorított, folyton kisstílű stiklikkel apelláló „bérgyilkos” szerepében. Danis Lídia egyszerű, a korábbi félrelépés dacára szinte teljesen naiv nőt formáz a feleség szerepében, a korábbi szeretőjéhez fűződő érzelmi szálak azonban teljesen tisztázatlanok, s ez főként rendezői hiba. Érthetetlen, hogy a férjéhez visszatérő, szeretőjétől megvált asszony miért vált magától értetődően csókot egykori szerelmével. Szűcs Péter Pál a legkevésbé meggyőző az elhagyott szerető, krimiíró szerepében. Őze Áron figurája egyértelmű Colombo-remake, bár fogalmam sincs, miért volt erre szükség, hiszen Őze nyilván fel tudott volna építeni egy saját figurát is, és nem, nem kell minden detektívnek gyűrött ballonkabátban, hátrakulcsolt kézzel járkálnia, és folyton azt felelnie: „ez mindent megmagyaráz”.
A krimiíró, aki szerint tökéletes gyilkosság csak papíron létezik, végül kitalálja a legelképesztőbbnek tűnő fikciót, ami a történtek lehető legpontosabb rekonstruálása; kérdés, hogy erre végül a rendőrök is rájönnek-e.
Friss a comment.com-on