Aktuálpolitikai utalásokban gazdag, de napi nyomorunkon túlmutatóan szomorú, mégis nagyon szórakoztató előadás a Fácántánc. Pintér Béláék ismét elemükben.
Galéria nyílik, kattintson!
A hatalom pszichológiája Pintér Béla színházában visszatérő motívum, a családon belüli despoták (A sütemények királynője, A démon gyermekei), a vallási vezérek (A sehova kapuja) mellett a Titkaink óta a politikai hatalom természetrajzával foglalkozik alaposan és egyre közelebbről az alkotó. A Fácántánccal bár a régmúltba nyúl és a török uralom végére helyezi a cselekményt, nagyon is a jelenről beszél hozzánk. 2015 Magyarországáról, a nyugati értékekkel takarózó, de gondolkodásban kelet felé kacsingató, a tekintélyelvűségben biztonságot kereső Magyarországról, a két lehetőség közül mindig a rosszabbat választó, mégis dölyfös Magyarországról, az újabb bukás felé menetelő Magyarországról.
A Fácántánc a Simon Ferenc Nevelőintézet és Szakmunkásképző falai között játszódik, amely az oszmán elnyomás alól felszabadulva a „nyugari” tankerülethez csatlakozik. De a nárcisztikus Dr. Rázga Erzsébet (Csákányi Eszter) hatalmi tébolya, paranoiája, bűnre épülő rendszere csak a felszínen „nyugarias”, legyőzött riválisával, Gabi nénivel (Tokai Andrea) szemben boszorkányüldözést folytat, a gyerekeknek pedig kötelezővé teszi, hogy szeressék. Cinkosa Abu bácsi, a technikai nevelőtanár (az amorális hősök mestere, Thuróczy Szabolcs), a rendszert saját anyagi érdekeiből fenntartó opportunista. Egy kiszivárgott hangfelvétel miatt Erzsi néni hazug rendszere azonban egy perc alatt omlik össze. A despotának ugyanis kihívója akad korábbi ellenfele személyében, aki identitásáról is lemond, hogy indulhasson az igazgatói címért. Az új vezető, a diákság szinte egyhangú támogatásával a háta mögött azonban nem a demokratikus rendszer kiépítésén kezd fáradozni, hanem gyorsan nekilát a saját klientúrájának építéséhez, a finanszírozáshoz pedig keletről, II. Szelimtől kér segítséget…
A Fácántánc metaforái könnyen megfejthetők, otthon érezzük magunkat az ezerhatszázas évek végén, nevetünk, de sírnánk, ahogy ezt Pintér Béla előadásain már megszokhattuk. A szemfényvesztő varázslások, nagyívű szózatok mögött egy saját magát becsapó, gyáva, vezetéséről rendre rosszul döntő közösség önmagát ismétlő tragédiája áll, amely képtelen az önkorrekcióra, amely az elesett felé pedig segítő kart nem nyújt, inkább csak belerúg.
Pintér Béla új darabjának szereplőinek fele korábban nem játszott a társulatban, a tehetséges fiatal színészek (Krausz Gergő, Szabó Zoltán és Szakács Zsuzsa) mellett egy nagyformátumú színészegyéniség, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház korábbi vezető színésznője, Tokai Andrea is bemutatkozik. Gabi néniként, de még inkább új, férfi identitásával, Gabi bácsiként olyan erős jelenléttel bír, amely méltó a társulatnak a színjátszásról alkotott szenvedélyes, áldozatos, fanatikus elképzeléséhez. Tokai Andrea egyenrangú partnere a mára Pintér Béla-színésszé lett Csákányi Eszternek, bízunk benne, hogy a társulattal való találkozása nem egyedi eset marad. Remekel a szintén integrálódott Stefanovics Angéla is, aki egy újabb baljóslatú vezetővé válás rémét mutatja fel. A társulatvezető ezúttal több, kisebb szerepben látható csak, ez a darab hiányossága.
A Fácántánccal Pintér Béla visszatalál arra az ösvényre, amelyet a Titkaink fémjelez. Megtekintése erősen ajánlott.
Friss a comment.com-on