Számtalan újságcikk, tévériport, plakát népszerűsíti a Madách Színház legújabb bemutatóját. Hogy még nagyobbat szóljon, sztárvendégeket is hívtak Halász Judit és Mucsi Zoltán személyében. Szinte minden adott egy újabb sikerszériához, csak talán darabot felejtettek el választani. A közönségre ez a körülmény mégsem hat különösebben zavarólag.

A Betörő az albérlőm című előadás az azonos című 1955-ös angol filmből született, amelyből remake készült 2004-ben Hollywoodban. És ugyan a brit mozit annak idején forgatókönyvéért még Oscarra is jelölték, méltán nem nyert. Azóta pedig eltelt közel 60 év, most pedig itt van a színpadi adaptáció, amelyért nem egyedül viseli a felelősséget a Madách Színház. Angliában született az ötlet (az ír Graham Linehan tollából), hogy a filmvásznon többször is sikert arató marhaság színházi működőképes komédia lehet. A banális sztori szerint egy rablóbanda vezére pusztán logisztikai okokból, a csapat következő akciója közelében egy egyedülálló idős hölgynél vesz ki szobát. Gyakori vendégek nála a magukat műkedvelő muzsikusnak kiadó ütődött bandatagok, akik a tervük végrehajtása után lelepleződnek a kotnyeles asszonyság előtt, aki feldobná őket a rendőrségen. A veszélyt pedig el kell hárítani…

A színpad közvetlensége és a filmes eszközök érthető hiánya miatt minden sablonos alakok túljátszott burleszkjét kell néznünk két felvonáson át. A figurák mélysége jórészt értelmezhetetlen, a szerepek egydimenziósak, Nagy Sándor, Szerednyey Béla, Magyar Attila és Hajdú Steve elmókázza, elparodizálja őket Makány Márta karakterre szabott ruháiban. Poénmondásban rutinosak, nem hibáznak, de igazán ütős poénból nem sok jut nekik, annál több a felszisszenést kiváltó kínrím és favicc. Szente Vajk rendező itt-ott létező irodalmi műveket csempész bele egy-egy jelenetbe, de az Orson Welles által híressé tett Támadás a Marsról-ra való utalások vagy a Brecht Koldusoperájából gyakorta idézett „Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?” belehullanak a semmibe. A vendégül hívott Halász Judit színpadi jelenléte kellemes, játéka egyenletes Mrs. Wilberforce szerepében. Mucsi Zoltán Marcus professzorként, azaz a banda fejeként ebben a gyenge színpadi produkcióban is erős, nem mond le az összetett karakterábrázolásról sem. Alakítása sokat tesz hozzá az este elviselhetőségéhez.

A rendezés nem tud, de nem is igazán akar elszakadni a filmtől: az előadás elején szereplők nevét piros betűkkel vetítik a színpadra, időnként még akciójelenetek is zajlanak Horesnyi Balázs erre maximálisan alkalmatlan, egyébként jó stílusú díszletében. Ebben a térben önmaguk paródiájává válnak a filmvásznon könnyedén működő ugrások, dobások, falmászások – akár egybeesik ez a rendezői akarattal, akár nem.

A Betörő az albérlő nem jó előadás, de azért megtekintése nem ér fel egy háborús kínzással. Akinek egy színházi estével szemben csak könnyed kikapcsolódás a vágya, és képes felülemelkedni a papírmasé hősökön, a történet gyengeségén, a túlrajzolt bolondságon és az erőltetett vicceken, akár elégedett is lehet az előadással. A nézőtéren láthatóan belőlük képződött többség. Mi, a csendes kisebbség meg csendben hazakullogunk, azzal a reménnyel, hogy legközelebb talán nem a Dennis, a komiszra kell jönnünk a Madáchba.

Fotó: kultura.hu