A Nemzeti Színház új igazgatója megengedte a sajtónak, hogy forgasson első bemutatójának próbáján, de nem szerette, ha a kamera az idősebb érdeklődőket veszi.

Nyílt nap a Nemzetiben! Évek óta izgalmas program, mint ahogy minden színház izgalmas, ha egy kicsit betekintést enged a kulisszák mögé. A sok vihar, hangoskodás és politikai hisztéria ellenére próbálok objektív, tiszta szemmel érkezni.

A bejáratnál kapunyitás előtt kb. 80 ember várakozik. És a helyzet nem lesz sokkal jobb később sem. Bent Vidnyánszky egy kicsit dühöng, amiért a HVG kamerája ahelyett, hogy a fiatalokról készítene vágóképet, azt mutatja, hogy főként idős látogatók vannak. 

Vegyes a kép, egyébként. Van, aki azért jött, mert már várta Vidnyánszky Attilát és nem szerette az Alföldi féle Nemzetit. Van, aki viszont kifejezetten szerette Alföldit, de kíváncsi és nyitott az új igazgatóra.

Sokan azt várják klasszikus darabokat, klasszikus módon eljátszva kapnak Vidnyánszky Attilától. Ők sejtésem szerint hamar csalódni fognak.

A színház előtt kézművesek, gólyalábasok. A jelmezeket is kitolják – egy rövid időre bárki átváltozhat Shakespeare hőssé. A gyerekek élvezik a vásári forgatagot.

 Odabent próbák. A Gobbi Hildában a Zűrzavaros éjszakák, a nagyszínpadon az első Vidnyánszky rendezés, az évadnyitó Vitéz lélek. (Tavaly Az angyalok Amerikában próbájába lehetett belesni – a kontraszt nagy.)

A színpadon Trill Zsolt – aki Beregszász óta mindenhova követi Vidnyánszkyt – Balla Péter szerepében. Ha Tamási Áron darabját nem ismernénk, a díszletből akkor is tudnánk, hogy Erdélyben járunk. Háttérben a havasok, előtérben óriási fatörzsek. Ízes beszéd, népi viselet. Belép a színpadra Mécs Károly. Jó hallani a hangját, olyan hazaérkezés érzet.

Vidnyánszky láthatóan megfeledkezik a külvilágról, arról is, hogy nyilvános a próba. Most rendez, most csak a darabban él. Az utasítások főként technikaiak, a színészek már tudják a dolgukat.

Nehéz a próba fél órájából megmondani milyen lesz a premier. A rendezői szándék szerint lélekemelő. A fülembe egy mondat cseng a darabból miután kijövök:

„Meghirdetem a keresztes háborút. A test háborúja után, a lélek háborúját.”

Az esti programokra már nem maradok. Baráti beszámolók szerint kevesen vannak, a Nemzeti honlapja szerint elegen: „. A zenei programok a Gobbi Hilda színpadot töltötték meg, a kétzongorás koncert elmélyültsége, Szirtes Edina Mókus és muzsikus társai költőisége, majd a Nemzetis színészek frenetikus koncertje is vastapsot kapott. Késő estére is sokan maradtak, bár táncolni már csak keveseknek maradt energiája, de aki beszállt Berec István és Bures Réka körébe, nem bánta meg, kipirult arccal ropta a táncot Péter Tamás és barátai muzsikájára. Végül Pál Lajos és Pál Eszter ráadás számokkal kényeztetett minket, még dalt is tanítottak nekünk, körbevéve Pál István Szalonna muzsikusaival és a fáradt, de hálás közönséggel.”

Bennem nincs tanulság, nincs ítélet. De nincs a nyílt nap után szenvedély és lelkesedés sem. Még várni kell, hogy kiderüljön a szurkolók vagy a pfújolók igaza az erősebb.