Térdcsapkodó hahotázás az Átrium színpadán. Mi is értettük a viccet, csak nem mindig szerettük. A szűz, a sóher, a mikulás és a többiek stílusgyakorlatnak jó. De most már jöhet az igazi mű is Divinyi Rékától.

Majdnem mindenki a darabból.

Machiavelli Mandragóra című komédiája nyomán írt mai magyar vígjátékot A szűz, a sóher, a mikulás és a többiek címmel Divinyi Réka. Az elmúlt évek legnagyobb magyar filmsikereinek (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon, Valami Amerika 2) szövegét jegyző szerző íráskészségéhez kétség nem férhet. Pontosan építi fel a dialógusokat, biztosra megy a poénoknál (néha mi is felnyerítettünk), a közönség többségét meg tudja venni. De a hosszúcímű komédia a színpadon csak olcsó tömegcikként hat, a tartalmas színházi élményhez ez kevés.

A mába helyezett több száz éves történetekkel gyakran az a gond, hogy már az alapszituáció is elképzelhetetlen a XXI. században. Így van ez a Mandragórával is, amelyben egy gazdag utazó szinte bármit megadna a vagyonából, csak, hogy megfektesse a polgármester szűz feleségét (!!!), ehhez pedig a legfurmányosabb álcázós-beöltözős-varázsfőzetes trükköket is bevet. Ami helyén van a Commedia dell’Arte stílusjegyeit is magán viselő középkori mókában, azt ledobja magáról a modern világ. Mennyire életszerű, hogy napjaink Magyarországán a milliárdos playboy meleg sofőrje és egy kisvárosi pedagógus segítségével szarvazza fel a polgármestert és a plébánossal szövetkezik, hogy az egyház is támogassa a házasságtörést? És mindezt egy jónak tűnő numeráért, amelyet a fiatalasszony kurva anyja is támogat?

Mert hiába a luxusautó, a meleg szereplő, a mai politika mindkét oldalának szóló beszólós kiszólások, a darab furcsa hibrid marad. Mint egy antik képkeretbe foglalt Michael Jackson-poszter. A sutaságot leplezendő, folyamatos a poénáradat, nagyon jók, jók, rosszak is akadnak. A színpad az olcsóbbat ledobja magáról. A Mikulásnak öltözött álhajléktalan szerelmes éjszakáján például nagyot szisszenünk.

A Magács László rendezte előadásban gyorsan váltják egymást a filmes snittekre hajazó jelenetek, sok a helyzetkomikum, a humor olykor átlépi az ízlésesség határait, közben meg sok elvész az eredeti mű társadalomkritikájából. 

Nagyváradi Erzsébet, Lázár Kati, Bende Kinga

A cselekmény szinte jelzett díszletek között zajlik, hiszen a helyszínek gyors változására az Átrium színpada aligha lenne alkalmas.

A kanos gazdagembert játszó Horváth Szabolcs túlmozgásos, túlkiabálós figurát hoz. Hogy ő-e a bohóc, vagy instrukciókat követve idézi meg a vásári komédiák játékstílusát, azt legfeljebb találgatni tudnánk. Borsányi Dániel (a sofőr) pasztell árnyalat a színek kavalkádjában. Rózsa Krisztián tanítója furmányos haszonleső, vaskos színészi megoldásokkal. Nagyváradi Erzsébet szerepét, ha kihúzták volna, nem fájt volna a hiánya. Szerémi Zoltán (polgármester) harsány buffó. Bende Kinga (polgármesterné) lassanként magára találó naiva. Fülöp Zsigmond (pap) rutinos karakterformáló. A lánya tisztességét jó pénzért kínáló Brigitta asszony szerepében a Kossuth-díjas Lázár Kati látható. Jó őt színpadon látni, jobb lenne másban.

„Semmi értelme, de közben jól szórakozunk” – mondja a darab egyik szereplője a pornóról. És tulajdonképpen az előadást is megfejti ezzel a mondattal. Hiszen a dolog a maga olcsóságban is működik, akár hosszabb távon is. Mégis jobb lenne, ha Divinyi Réka legközelebb nem elégedne meg a bombabiztos megoldásokkal, és többet vesződne azzal, hogy fajsúlyosabb színpadi szövegeket írjon. A tehetsége megvan hozzá.