Misztikus erővel bír? Az emberi lélekben jártas amatőr pszichológus? Vagy csak blöfföl? Norvég kortárs dráma ez, nem A mentalista.
A zord Északon, a norvég hegyek között játszódok Terje Nordby kortárs norvég drámaíró 1993-as színdarabja, a Jégszirom. A meg nem nevezett korra (valószínűleg a huszadik század első felére, de ez mindegy is) tehető háromszereplős dráma egy világtól távoli tőzegkunyhóban élő, megkeseredett viszonyban létező házaspár és a kívülről érkező gyógyító találkozása. Johanna, a feleség ágyban fekvő beteg, mai szóval depressziós. Férje, a segítőkész Andreas elhívja a messzi fjordokról a Bűbájost, aki minden beteget meg tud gyógyítani. A Bűbájos azonban ráolvasások és gyógyfőzetek helyett a házaspár lelkére akar hatni, nem fél fájdalmat okozni, alaposan kikérdezi őket és jégbe dermedt titkot talál a múltjukban…
A rideg, szegényes hegyi kunyhóban a szereplők folyamatosan sztoriznak, Johanna lázas látomásait meséli, a Bűbájos jelképes és vidám anekdotákkal próbálja megfejteni a házaspár titkát. Tamási Áron fókabőrbe kötve. Szimbólumokkal, természeti képekkel, jelképes motívumokkal sűrűn megtűzdelt, mégis humoros nyelven beszélnek a szereplők. Az egyik fő jelkép a jégszirom, a fagyos tájon bőven növő kis fehér virág, nyersen mérgező, főzve orvosság. Egy jégcsapba fagyott, kivételesen piros virágocska az elhallgatott titok metaforája is egyben. „Ha megeszed, kétrét ránt a görcs. Bizonyos gyógyszerekkel keverve elveszíti az ízét, és ha sebesült rénszarvasnak adod, megrövidítheted vele az életét. … De én meg szoktam főzni, és megitatom a betegeimmel megfázás, nátha, szamárköhögés, magas vérnyomás, diftéria és mellkasi fájdalmak ellen.” És ilyen a Bűbájos is, nem tudni, ügyködése végül gyógyító vagy mérgező-e az emberpár számára.
Az előadás nagy kérdése, ki is a vajákos. Valóban misztikus erővel bír, ahogy ezt apróbb csodatételei is bizonyítják? Vagy csak az emberi lélekben jártas amatőr pszichológus? Netán blöfföl? A Magyar Színház előadását Gula Péter Bűbájosa viszi a vállán. Jókedvű, magabiztos mesterembert formáz, az otthonunkba engedett szakit, aki olyan szellemes adomákkal szórakoztatja a megrendelőt, hogy észre sem vesszük, közben a kazánt is megszerelte. Egészséges önkritikával viszonyul saját csodadoktorságához, de sokat tud az emberekről. A másik két szereplő halványabb, egyszer-egyszer botlanak is a szöveggel. Gémes Antos Andreasa hájba és vastag mellénybe burkolózó, legbelül téli álmot alvó óriásborz. Balsai Móni a hisztéria eszközeivel jellemzi a rejtélyes kórral sújtott, leginkább lelkibeteg Johannát. Köhög, hörög, sikít, kevesebb külsőség több lenne. A Sinkovits Színpad szűk terében sajnos többször úgy beszélnek a szereplők, hogy közben esznek vagy háttal állnak a nézőnek, az akusztika rovására. A realista színpadkép (a díszlet és a jelmez Kovács Yvette Alida munkája) a norvég tőzegkunyhó bútorzatát, tűzhelyét, korhű kávéfőző eszközeit is bemutatja, bár szárított tőkehalfej helyett kiflit eszegetnek a szereplők.
Harsányi Sulyom László rendezésében skandináv családi dráma, lélektani thriller és finom népies humor keveredik. A rendező igyekezett talányosabbá tenni a darabot, az előadásban lerövidítették Andreas monológját a legelső jelenetből, így kiesett az a rész is, ahol elmondja, Johanna azóta beteg, hogy tavaly nyáron leégett az istálló és halott gyereket szült. Így ezzel a fontos ténnyel a néző először az első felvonás végén szembesül, addig sejtéseire és az elejtett apró célzásokra kell hagyatkoznia. Aztán a Bűbájos felgombolyítja a szálakat, kiolvasztja a jégbe fagyott titkot, majd magára hagyja az átrendeződött viszonyokkal, de ugyanolyan boldogtalanul együtt maradt házaspárt. „A csoda elvégeztetett. De élni nem segíthetek nektek.”
Friss a comment.com-on