Akár egy krimiben, a József Attila Színház Oidipusz király előadása úgy vezeti végig a diákokat Szophoklész drámáján a végzetes rejtély megfejtéséig. Nem csak a középiskolások, mi is élveztük.
Az előcsarnokban álldogálunk az előadás tervezett kezdése után tíz perccel, amikor Quintus Konrád, a darab rendezője megjelenik, és elnézést kér a csúszásért, szabadkozva, hogy valaki „késik tapintatlanul”. Hamarosan kiderül, hogy a jóslatért Delphoiba küldött Kreónra várunk, s ezzel rögtön belecsöppenünk a beavató színházi előadás közepébe. Iokaszté, Oidipusz felesége babér ágakat oszt, hogy mindenki bekapcsolódjon a könyörgésbe, amely a Thébait sújtó járvány enyhítéséhez reméli az istenek – s az egyszer már a várost megmentő Oidipusz - segítségét. Hamarosan befut Kreón, s közli, jó híreket hozott: „…Mert azt mondom, balszerencse is fordulhat jóra, vehet kedvező irányt.” Miután előadja, hogy a ragály megfékezésének ára mindössze egy vérbűnt elkövetett thébai-i száműzése, joggal hiheti: egyszerű a megoldás.
Ám meg kell találni a – hagyományosan – ködös jóslat által említett személyt, és a József Attila Színház előadásában itt kezdődik a krimi. Persze senki nem fog meglepődni az eredményen, a tanáraik által alaposan felkészített középiskolások sem; Quintus Konrádnak és csapatának mégis sikerül izgalmas előadást színre vinnie.
A szöveg mai, élő, nem cseng idegenül a hagyományos színpadi keretek közül kiragadott „folyosói” közegben sem, köszönhetően Karsai György és Térey János új fordításának, amelyet először a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában hallhat a közönség.
Az előadás a dráma főbb történéseit emeli ki, a jelenetek között pedig Quintus Konrád egyfajta moderátorként összegzi a történeteket, s tesz fel ezzel kapcsolatos kérdéseket a szinte egészében diákok alkotta közönségnek. Az előadás így segíti a történet pontos megértését, ám mélyebb magyarázatokat nem ad. Talán ez ennek az értelmezésnek az egyetlen, de fontos hiányossága, hogy úgy érezzük: szívesen hallanánk alaposabb, elemző kommentárokat. S bár a produkció kimondottan középiskolások számára készült, és kizárólag délutáni időpontban játsszák, érdekes élmény lehet mindenki számára.
Az előadás erénye a színészek összehangolt, szép játéka. Előd Álmos Oidipusza a hatalom egyedüli birtokosának kijáró önhittségből jut el a felsejlő gyanú tagadásán keresztül a teljes összeomlásig, szépen szemléltetve a jóslat elől menekülő, ám sorsát mégis beteljesítő király tragédiáját. Hernádi Szabolcs Kreónja már-már bántóan magabiztos, nyegle, úgy tűnik, minden helyzetben feltalálja magát, a végső felismerés és a hirtelen rázúduló felelősség mégis elbizonytalanítja. Létay Dóra aggódó feleségként szép alakítást nyújt, Teiresziasz szerepében azonban kevésbé hatásos.
Resetár Dániel hírhozóként szépen oldja meg rövid, de fontos szerepét. Az előadás zenéjét pedig a színpad oldalán helyet kapott Szilvási Dániel játssza: modern, hangulatos, hatásos.
Minden szempontból törekedtek arra, hogy közel hozzák a darabot a fiatalokhoz, kerülték a hagyományos jelmezeket, ehelyett egyszerű fehér ingben, kapucnis pulóverben játszanak a színészek, s a díszlet is jelzésszerű. A szűk térben a nézők körülülik a színpadot, és részesei a tragédiának. Kérdés, hogy ezt ki hogyan viseli. Én szerettem, bár amikor Oidipusz egyszer csak azt kérdezte: „Szabad?”, s miután némi helyet szorítottunk neki, a szék(em)re ülve folytatta szövegét, úgy éreztem, talán kicsit túlságosan is közel jöttek.
Friss a comment.com-on