Színházi szempontból elhanyagolt korosztályt, a felső tagozatosokat célozza meg a Stúdió K és a Kerekasztal Színház közös darabja, a Szélben szállók.

Három kiskamasz az erdőben bolyong. Mirka sosem látott apját keresi, akinek személyét titkolja a család. Lubo és Bora anyjuk halálakor intézetbe került, ők apjukhoz szöknek vissza. Csonka család, titkok és elhallgatások, cigány származás, szülő- és identitáskeresés, állami gondozás, kirekesztés, bűnözés – a darab nem könnyű témákat érint, még ha a feldolgozás mesés is. Remélhetőleg a tanárok utána osztályfőnöki vagy magyarórán tovább beszélgetnek a diákokkal. Az előadás bevonja a tizenhárom év körüli közönséget: már a kezdés előtt kis beszélgetéssel melegítenek be, majd néhány ponton megállítják a történetet, és a gyerekek a színészek vezetésével értelmezik a történteket. Hajós Zsuzsa szerző körbejár, figyeli a beszélgetéseket. A hetedikesek aktívak, mesélnek, nevetnek. Vajon meglátásaik befolyásolják a cselekményt? Ez nem derül ki, de az előadás próbablogja szerint folyamatosan alakult a produkció a két társulat együttműködésében, jópár olyan jelenetet is elpróbáltak, amely a bemutatón nem szerepelt. Még a korábbi színlap szerint „Lubó és Mila édesapja gyermekei igazságtalan elvétele után furcsa küldetést talált ki a maga számára: új személyiséget öltött, és megpróbált minél több nőt elcsábítani. Így ők olyan gyerekeknek adtak életet, akikben, tudtukon kívül, cigány vér csörgedezik.” Az előadásban ez már egyértelműen nem derül ki, legfeljebb sejteni lehet, Milából Bora lett, s a gyerekek életkora szerint nem is stimmel a történet. Továbbmozdult a produkció. Túl didaktikusnak találták az eredeti ötletet, vagy csak az improvizatív próbák alatt alakult így? Nem tudni.

Kárpáti István rendezésében az előadás mesés, varázsos. A multimédiához szokott fiataloknak mernek látványos eszközök nélkül mesélni történetet. A díszlet csak egy kosár alma és egy pléd, a szereplők ruházata is hétköznapi, pulóver, nadrág. Minimalista élőzene kíséri a produkciót (zene: Spilák Lajos). A színészi teljesítmények viszont lenyűgözőek. Spilák Lajos két gerezd almával komplett bábjátékot ad elő. Nyakó Júlia egyedül játszik duettet: egy kezében tartott kalap segítségével hitelesen alakítja egyszerre a csábító férfit, és önmagát, a gyorsan szerelemre lobbanó nőt, miközben még táncol is. Az anya és a báty mopokat mártogat felmosóvödörbe – csempészek, és eveznek a Dunán, miközben a kislány azt hiszi, takarítani mentek. Bagaméry Orsolya hitelesen, minden műnaivság nélkül játssza az útját kereső gyereket: őszinte, csodálkozik, kételkedik, hisz a mesében. Nyakó Júlia varázslatos, vonzó nő, és az életben megfáradt anya egyszerre. Homonnai Katalin remekel: hol mesélő dajka, hol szellemidéző intézeti kisfiú, és a bizonyos kalappal ő is eljátssza a csábító férfit. Spilák Lajos apája fáradt, megkeseredett, mégis varázsosan képes mesélni. A kalappal pedig a két színésznő megelőzően annyira körbeírta csábító személyiségét, hogy hiába a haldokló feleségét gyászolja épp, a szexepilt is meglátjuk benne. Pallagi Melitta alakítása halványabb, közönségesebb, nem hozza közel a cigány kamaszlányt. Tárnoki Márk mint Lubo igazi elvadult kamaszfiú, de vissza tud változni óvodássá is.

Színházi nevelési előadás, szól az alcím. Bár napközben játsszák a darabot, a remek színészi teljesítmények és a dúsan áradó mesék miatt felnőtt nézőknek is ajánljuk.