Erdeős Anna bábrendező magyarországi ősbemutatóként jegyzi Biljana Srbljanović kortárs szerb írónő izgalmas darabját Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről címen. Az előadásban nincsenek bábok, de van költőiség, vizualitás, társadalmi érzékenység és nyolc tehetséges színész, akiket (egy híján) szintén megkérdeztünk a készülő bemutatóról. A próbákat a Jurányi Inkubátorházban értük utol. Interjú Erdeős Annával és hét színésszel.

Mit érdemes tudni a darabról? Először is, hogyan találtatok rá?

2009-ben volt belőle egy felolvasó színházi esemény  Egerben a Quartet Fesztiválon, ahol francia, szerb és cseh meghívottak mellett az akkor másodéves bábszínész-rendező osztály kapott felkérést 3 darabra. Ez volt közülük az egyik, és bár ott nem én rendeztem, beleszerettem. Egészen rendkívüli darab. Elgondolkodtató, a nézők logikáját igénybe vevő, ugyanakkor sok humort és izgalmat, megdöbbentő és remélhetőleg megkapó pillanatokat indukáló szöveg, igazi csemege.

Kinek köszönhető, hogy lesz belőle bemutató?

Leginkább a Füge produkciós iroda segít itt a Jurányiban, ők szponzorálnak minket, illetve a MU Színház, ahol majd a bemutató lesz május 30-án.

Miért itt próbáltok, ha végül a MU-ban fogtok játszani?

Technikailag így volt megoldható. Itt is mindig vándorlunk egyik teremből a másikba, mindig egy emelettel feljebb vagy lejjebb. Tisztára olyan, mintha az egyetem lennénk megint. De épp ettől jó, elképesztő pozitív energiái vannak a helynek.

Mennyire fog hasonlítani az előző rendezéseidhez ez az új munka?

Ez lesz sorban a harmadik kortárs magyarországi bemutatóm. Tematikájában, érzületében, mélységében talán az Ódry Színpadon megrendezett Futótűzhöz hasonlít, a libanoni-kanadai Wajdi Mouawad talányos darabjához. Talán abban az előadásban tudtam kifejezni eddig a legtisztábban a saját színházam vizuális és színészvezetési tematikáját, legutóbb ott sikerült elmondanom, amit az általam látott világról és önmagamról gondolok. Ennél ugyan nagyobb sikert aratott a Szentivánéj, a skót David Greig kétszemélyese, amit a Katona Sufnijában mutattunk be és most a Thália egyik stúdiójában megy. Az nagyon más, egyfajta romantikus komédia, úgynevezett szórakoztató darab, ami sokkal könnyebben fogyasztható. 

És a Szentivánéj miért került át másik játszóhelyre?

Hát… (nevet) olyannyira könnyedre sikerült, hogy a Katona azt már nem érezte a saját profiljába illőnek. De egyáltalán nem baj: nekem nagyon nagy fellélegzés volt készíteni azt a darabot, akkor kimondottan szükségem is volt már egy könnyedebb anyagra, és örülök, hogy a nézőknek is tetszik. 

Nem tartozol társulathoz, szinte mindig másokkal dolgozol. Hogy jött össze ez a mostani csapat?

Mindegyik színész az én választásom volt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy én dönthettem el, kikkel dolgozom együtt. A szerepek elemzéséből kiindulva csupa olyan színészt találtam, akikkel már régóta tervezem a közös munkát, és szerencsére mindegyikük elfogadta a felkérést. Az egyeztetésük persze nagy feladat lesz hónapról hónapra.

Néhány hónapja Molnár Piroska neve is szerepelt a színlapon. Ő végül miért nincs benne az előadásban?

Nagyon szerettünk volna együtt dolgozni Molnár Piroskával, de magánéleti okok miatt sajnos vissza kellett adnia a szerepet. Azt a szerepet Spolarics Andrea fogja játszani, akinek szintén nagyon örülök, hogy bekerült  a csapatba. 

Korábban úgy nyilatkoztál, hogy évadonként akár hármat is rendeznél. Ez a mostani színházi viszonyok közt mennyire reális?

Kevésbé. Nagyon alapos vagyok és rengeteg időbe telik komplexen felkészülnöm egy anyagra. Mivel rettentően fontos számomra a próbafolyamatot megelőző elmélyült, lelkiismeretes munka, inkább az évi kettőt tartom reálisnak. Ráadásul egyszerre egy munkára szeretek koncentrálni.

A Barbelo után például majd mire?

A Figaro házasságára, amit Győrben, a Kisfaludy-teremben rendezek meg a jövő évad elején.

Ezzel viszont meg is törik a kortárs sorozat.

Inkább csak megpihen.

Visszatérve a Barbelo szerb írónőjére, róla mit kell tudni?

Budapesten a Katona mutatta be 2008-ban a Sáskák című darabját, vidéken pedig Kaposvárott és Pécsett a Családtörténetek, Belgrád, Szabadkán A halál nem bicikli ment tőle. Ha jól tudom, ez a negyedik darabja, ami magyar nyelven látható. Potoczki Klára fordító szerint ez a legelvontabb, legabsztraktabb műve, miközben itt is, mint minden darabjában, (egyébként magánszemélyként is) nagyon aktuálisan politizál az ő szerb közéletükhöz kötődően. Ez a szál viszont engem olyannyira nem érdekelt, hogy a darabról direkt lefejtettünk minden ilyen jellegű aktualitást, és az általánosabb, kiterjesztőbb értelmezést kerestük. A politikus szerepében például a munkamániás, karrierista, családjával nem törődő ember fogott meg, és így tovább. A balkáni háborúból induló szálat természetesen benne hagytuk, azt nem tudtuk semmi mással helyettesíteni.

Többször kifejtetted, hogy a totális színházat szeretnéd képviselni Magyarországon. Milyen plusz ingereket hozol a szöveg mellé ebben a rendezésedben, kik inspiráltak?

Már az első elemző próbákon elhangzott Alejandro Amenábar Másvilág című filmje. Ez egyfajta közös nevező lett a színészekkel, aki nem látta, azt is megkértem, hogy nézze meg, ahogy a II. János Pál Pápa tér meglátogatása is „házi feladat” volt. Szerintem ugyanis ott játszódik a történet. Valószínűleg azért gondolom így, mert a darabra való felkészülésem éveiben többször megfordultam itt a gyerekeimmel. Itt aztán tényleg rengeteg a gyerek és a kutya. Inspiráltak még Salvador Dalí és René Magritte, és mint mindig, nagy kedvencem, Robert Wilson (az egyik legnevesebb élő színházrendező, 1914 című munkája ősztől Budapesten látható – a szerk.) is gyakran eszembe jutott.  De mindenek előtt a színészeim.

A színészek, akik eddig minket körbeülve hallgatták a beszélgetést, a végén szintén szóhoz jutnak, és rögtön arról mesélnek, hogy kerültek be a darabba, vagy hogy mit gondolnak a szerepükről, és hogy milyen érzés a független színházi létezés. 

Szolár Tibor, aki egy éve a Budapest Bábszínház tagja: Én vagyok az egyedüli, aki már benne volt a felolvasó színházi változatban is Egerben. Akkor a mostani karakterem apukáját játszottam. A Jurányi terei engem is inspirálnak, bár a csapat, és főleg az, hogy számomra teljesen új emberekkel dolgozunk együtt, még nagyobb élményt jelent nekem. Még csak egy éve vagyok a pályán és most nagyon izgalmas látnom, hogyan dolgoznak más-más színházi területekről érkező kollégák. Anna persze kivétel, mert vele együtt tanultunk az egyetem három éven át, de most vele is érdekes egy egészen eltérő, és mégis ismerős közegben találkozni újra.

Szegezdi Róbert, idén augusztusig a Thália Színház tagja: Mi párommal, Tánczos Adrienne-nel korábban Zalaegerszegen dolgoztunk együtt, Anna ott látott minket sokat. Miattuk és mivel a Tháliában már nem vár új munka, örömmel és nagy érdeklődéssel csatlakoztam ehhez a munkához. A többiekkel aztán hamar egymásra találtunk és jó végre olyan darabban próbálni, ami az én személyes ízlésemnek is megfelel.

Tánczos Adrienne, húsz zalaegerszegi év után jelenleg a fővárosban szabadúszó színész: Az én karakterem mindvégig színen van, még ha nem is az enyém a legtöbb szöveg. A halálom után, valahol a teljes elmúlás előtti küszöb-létből követem végig a fiam sorsát. Egy kis kőfalról figyelek és szólok hozzá időnként az eseményekhez, máskor csak hallgatok, de annak ugyanúgy jelentése van a történésekben. Izgalmas munka, ahogy az is, hogy mennyire eltér attól, amit ezzel párhuzamosan a Rózsavölgyiben játszom. Ezek miatt a feladatok miatt volt értelme feljönni Pestre és ezektől érzem most ennyire jól magam.

Gőz István, a Tünet Együttes tagja, a független magyar színház emblematikus alakja: Annával annyiban egészen más dolgozni, mint bárkivel, akinek a rendezésében eddig játszottam, hogy az ő próbái teljesen mentesek a hisztériától, a szélsőséges kirohanásoktól, tehát meglepően nagy nyugalomban tudunk próbálni. A többiekhez csatlakozva úgy látom, hogy nagyon jól összejött a csapat, és mostanra ugyanazt gondoljuk a darabról is, ami az elején azért még nem volt ennyire egyértelmű. Viszont, más rendezőkkel ellentétben, Anna meghallgatta mindannyiunk véleményét és ezeket is beépítette a végleges koncepcióba. Határozottan, de nem agresszíven vitázott velünk, és ennek az együttgondolkodásnak az eredménye, reményeim szerint, látszani fog az előadáson is.

Fekete Györgyi, korábban az egri Gárdonyi Színház tagja, jelenleg szabadúszó: Anna azt mesélte, hogy Egerben látott sokat, amikor ott még Csizmadia Tibor volt az igazgató, ő meg ugye az ő osztályába járt a Színművészetin. Azokból az évekből emlékezett rám, és Szegezdi Robi szólt neki, hogy most már Pesten vagyok, dolgozhatunk együtt, ha szeretné. Egerbe már csak vendégként mentem vissza ősszel, nemsokára kezdek forgatni egy sorozatban, most viszont épp nem volt más, szóval egészen jól esett és jókor jött ez a megkeresés.

Spolarics Andrea, az évad végéig a Bárka Színház tagja: Szó volt arról, hogy Molnár Piroska játssza ezt a szerepet, de ő még a próbák kezdete előtt visszalépett, tehát nem beugrásról van szó, az első naptól kezdve együtt dolgozom a többiekkel. Egyetértek, hogy valami egészen csodás hely ez a Jurányi, minden nap találkozunk más-más csapatokkal, régi ismerősökkel, új arcokkal. Nagy szükség is van erre, mert egyre többen szorulunk ki a kőszínházi keretek közül, illetve vállaljuk önként a szabadabb művészi létezést. Bízom benne, hogy lesznek felkérések, alakulnak újabb munkák ezekből a találkozásokból, legalábbis én nagy örömmel vennék részt bármi hasonlóban. Addig is, most saját projektekbe kezdtem, ezekre készülök majd a bemutatónk után.

Stork Natasa, független társulatokkal évek óta turnézik, az Isteni műszakból a nagyközönség is megismerhette: Az, hogy nem kőszínházban, hanem a kőszínházi struktúrán kívüli társulatokkal dolgozom többet, nem saját döntés volt, egyszerűen így alakult. Jó esetben úgy van, hogy az egyik produkcióból születik a következő felkérés, és így tovább; szerencsére folyamatosan sokat dolgozom. Mindegyik munkámban az érdekel, hogy egyrészt megtaláljam a hozzá csatolható saját élményeket, másrészt hogy megsejtsem az általam játszott szereplő lelkét, és a lehető legtermészetesebb hangon tudjam megszólaltatni a színpadon: jelen esetben Milenát, ezt a naiv politikusfeleséget, aki a házába fogad egy idegen kisfiút és ő maga is felnő a darab végére. Közönségcsalogatónak annyit, hogy mindegyik szereplőt kutyának képzeltük el, mindegyiket más fajtának. Hogy én melyik vagyok ezek közül, az legyen a nézők feladványa. Szerintem számukra is élvezetes lesz belemenni ebbe a játékba. Olyan előadásnak ígérkezik, amelyre boldogan hívom majd az ismerőseimet.

A nyolcadik szereplő Kardos Róbert a beszélgetés napján épp külföldön játszott. És hogy teljes legyen a felsorolás, a látványért Ondraschek Péter, a zenéért Mátrai Péter felel. Dramaturgként Perczel Enikő, asszisztensként Antal Klaudia segítik, hogy kortárs történet keljen életre a bemutatón, amelyet tehát május 30-án, az újbudai MU Színházban tartottak.