Láttuk már az I. Erzsébetet a Szkénében, most a POSZT-on is megnéztük.

Fotó: Karip Timi

Székely Csaba drámaíró az előadás másnapján tartott szakmai beszélgetésen elmondta: örül, hogy az I.Erzsébet a POSZT-on van, merthogy politikailag igencsak érzékeny. Szívesen belemennénk, ez a kérdés hogy merült fel egyáltalán, miért lehet szempont, miről szól egy darab, s hogyhogy nem csak az számít (akárcsak gondolatban is), hogy mennyire jó egy előadás. De beszéljünk inkább az I. Erzsébetről!

A Szkéné szobatere helyett a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában kapott helyet az előadás, amit az egyik válogató, Sándor L. István, nehezményezett is. Az alkotók szerint is voltak nehézségei a nagy térnek, Szikszai Rémusz rendező egyenesen üvegfalhoz csapkodó lepkéknek nevezte színészeit, akik jönnek, jönnek előre, de nem érnek el a nézőkig. Szkénéi összehasonlítás nélkül ez a pécsi kamara 6. sorából nem volt gond.

Több fronton is felvette a kultúrharcot az I. Erzsébet. A darab női főszerepeit férfiakra osztotta (Kerényi Imre sorozatos nyilatkozatai miatt nem tud nem aktuális lenni ez a vonal); sokat beszél és mutat a hatalom természetéről; miközben a független színházi lét ügyében is ki-kiszól. A közéletre jellemző következmények nélküliség miatt feszengünk a nézőtéren: jó, mi értjük, ők értik, de az érzés, hogy ettől (se) fog változni semmi, erősebb.

Aki nem akart bajlódni az áthallásokkal, annak ott voltak a színészi alakítások. Fodor Tamás zseniális Erzsébete, Kaszás Gergő buja francia királynéja, Bercsényi Péter Stuart Máriája, vagy a férfi-férfiak: Tóth József, Nagypál Gábor, Király Attila.

Fotó: Karip Timi

Vagy az olyan poénok, mint ez: „Baszd meg!? – kérdi a cenzor. Hogy kerül ez a szövegkönyvbe? – Az csak instrukció.” Paul Foster eredetileg is nagy szabadságot hagyó szövegét a rendező alkalmazta színpadra.

Szikszai Rémusznak és Fodor Tamásnak tippelnénk díjakat az előadásból. És Kovács András Ferencnek is járna a dalszövegekért.