Harminc színházi előadás zenei világát alkotta meg, mégis szinte ismeretlen a nagyközönség számára. Nyitrai Lászlóval beszélgettünk.
Mi is szégyelljük, de ritkán teszünk kitérőt a zenére egy prózai előadás kritikájában. Zavar ez téged?
Igen! (Nevet.) A kritikusok hosszan méltatják a rendezést, a színészi játékot, és jobb esetben fél mondat van a zenéről, mellette zárójelben: Nyitrai László. Tényleg nem jó, ha a zene kitüremkedik, de igyekszem úgy intézni, hogy mindig adódjon alkalom, amikor a zenéé a főszerep.
Milyen a jó színházi zeneszerző?
Viszonylag gyors, képes arra, hogy együttműködjön a többi alkotóval, hajlékonyan tud alkotni: a saját zenéjét hajlandó szabni, vágni. Van valamiféle színpadi érzéke. Én egyébként crossover zeneszerző vagyok, szeretek szimfonikus hangszíneket használni, de szívesen effektelem, keverem pop hangzásokkal , természeti hangokkal.
Az alkalmazott zeneszerzést lenézik a szakmádban?
Találkozom ilyen véleménnyel, kizárólag olyanoktól, akik még nem próbálták. Itt nem önálló szerkezetben dolgozol, hanem az adott színdarabot, filmet kell kiszolgálnod, ezért nem elsőrendű az alkotás, mondják. Szerintem ez nézőpont kérdése, mert egy koncerttermi darabnál is vannak elvárások: hol adják elő, kb. milyen hosszú legyen, ki az előadó. Mondjuk a mű szerkesztését illetően szabadabb vagy, az igaz. Itt sok kis tételből áll össze egy kompozíció, és pontosan meg van határozva, hogy milyen hosszú és hangulatú tételeket kell komponálni. Pont ez az izgalmas benne!
Most például a veszprémi Kabócában megy a Holle anyó. Ebben három gitár van két színészre. Minden effektet, zajt is ezeken keltenek. Arra általában nem marad idő, hogy maguk elé vegyék a hangszert, ezért a tartóikon vannak a színészek háta mögött, függőleges helyzetben. Ezért szinte milliméter pontossággal még azt is ki kellett találnunk, hogy hova tegyük a gitárokat, hogy amíg lábbal technikát kezelnek, egyik kézzel báboznak, a másikkal pengetni tudjanak, miközben persze beszélnek is.
Jól bírod az allűröket?
Nekem is van, úgyhogy ha befejeztem az én műsorom, a másokéira is megértővé válok, s végül mindig megegyezünk. Valahogy úgyis be kell mutatni a darabot.
A színészeknél nagyon bírom, hogy karaktereket képesek építeni a dalokból, náluk igen személyre szabottan kell dolgozni, ki mennyire tud énekelni, milyen a hangja, a stílusa.
Olyan, mint gúzsba kötve táncolni…
Ez így van, de ez is a kihívás benne. Van egy világ, amit meg kell teremteni, de azért azon belül mozoghatsz. Szeretem, hogy minden darab más, egyszer jazzes, egyszer negyvenes évek, egyszer experimentális elektro-pszicho.
De ezek nem stílusgyakorlatok. Mindig azt keresem, hogy számomra mit jelent egy adott szitu, én hogy érzem magam egy karakterben és ezt próbálom megjeleníteni. Természetesen, amikor kiléptem a zeneakadémiáról öt éve, azt gondoltam, csak egész estés darabokat fogok írni, ebből sikerült eddig kettő. De most Galambos Attilával megint csinálunk egyet Für Anikónak. Szépek ideje a munkacíme. Ősszel mutatjuk be. Szóval a színház lett a fő irány, pedig szívesen csinálnék több reklámhoz és filmhez is zenét.
Mikor kapcsolódsz be egy darab munkálataiba?
Ha felkér egy rendező, megkapom a szövegkönyvet. Utána szeretem tudni, kik játszanak benne, vannak-e már díszlet- vagy jelmeztervek. Onnan már nekem is beindul a képzeletem, hova tennék zenét, milyen stílusú legyen. Aztán beszélgetünk a rendezővel. Megírok valamit, megmutatom, s ha kell változtatok rajta. Volt olyan, aki nem értett a zeneszerzéshez, de nagyon tudta, hogy mit akar, szinte lediktálta, mit akar hallani. Én leginkább azt szeretem, ha az alapelveket közösen találjuk ki és utána szabadkezet kapok.
Egyáltalán mennyire gyakori, hogy prózai előadásokhoz zenét rendelnek?
Régen ez általános volt. Ma azért több a lehetőség arra, részben költség-csökkentésből, hogy mindenféle felvételeket, például klasszikus zenét használjanak az alkotók.
Én általában prózai darabokhoz írok háttérzenét, dalokat; és a darabban szereplő hangkulisszákat, azaz a hangeffekteket is én kezelem. A Karinthyban, megy például a Nők című előadás, abban rengeteg bombázás, törés-zúzás van. Ilyen esetekben utánanézek, hogy pl. a második világháborúban ki milyen bombát gyártott, az hogy szól. Most egy baglyos darabon dolgozom, úgyhogy megismerkedtem a gyöngybaglyok különféle sivításaival.
Egy próbafolyamatban mikor tudsz, mikor érdemes elkezdened dolgozni?
Az alkalmazott zenei alkotások elég kötöttek. A kezdeti ötletelgetések után csak akkor tudod érdemben elkezdeni, amikor a jelenetek hossza már nem nagyon változik. Nem lesz egy 10 perces jelenetből 1 perces. És úgy kell megírni a zenét, hogy akár teljesen át is lehessen vágni, lehessen azt toldozni-foltozni.
Ez élveboncolásnak hangzik. Mint amikor az élő drámaírónak bemutatják a darabját.
Hasonlít. Vannak dolgok, amihez ragaszkodom, amiről érzem, hogy jól sikerült. Ha átalakul a koncepció, mit tehetnék, engedek. Valójában nem könnyű megszokni ezt a mértékű kiszolgáltatottságot, de most már nem csinálok a kivágásokból túl nagy ügyet. Ilyen ez világ. Jó dolog látni, ahogy megszületik egy komplett alkotás!
Friss a comment.com-on