A Manna produkció előadását nézve rájövünk, mennyire meghatározó manapság a szex, és hogy valójában senki nincs tisztában azzal, mit jelent nőnek vagy férfinak lenni.
Kinyitják a Jurányi színháztermének ajtaját, majd rögtön közlik, hogy az urak engedjék előre a hölgyeket, bent pedig kiderül, külön fognak ülni a nők és a férfiak; az arcokon furcsa zavar és döbbenet mindkét részen. A legmeglepőbb mégis, amikor a kérdésre, miszerint a hölgyeknek jól esett-e, hogy előre engedték őket a férfiak, nemmel válaszolnak. Igaz, csak kevesen, a nők többsége hallgat; vajon azért, mert zavarban vannak, vagy nem merik kimondani, hogy igen, jól esett? Nem tudni. De ilyen erős felütéssel kezdeni bátor dolog.
Geréb Zsófi, a Színház és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója Frank Wedekind Lulu drámáit, A föld szellemét, és a Pandora szelencéjét vette a projekt_LULU* kiindulási alapjának. Zsigó Anna dramaturg ügyes munkával kiemelte az előadás linearitását biztosító fontosabb jeleneteket (amiken keresztül megismerhetjük Lulu figuráját és a többi szereplőt), valamint intertextuális technikával egészítette ki a drámát - ezzel új játékteret nyit az újjáértelmezésben. Wedekind szövege és a hozott anyag jól működnek együtt, nem lesz belőle száraz dokumentarista színház. Dramaturgiai döccenők sincsenek; látszik, hogy a rendező és a dramaturg alapos kutatómunkát végzett a témában, és nemcsak arra volt gondjuk, hogy tiszta és világos koncepció mentén csatlakozzanak a vendégszövegek az eredetihez, hanem arra is, hogy ezek a szövegek ne hétköznapi módon szólaljanak meg.
Az előadás tehát provokatívan indul, de a rendezői szándék végül nem efelé kanyarodik el. Geréb Zsófi be akarja mutatni, hogy korunkban mit jelent férfinak vagy nőnek lenni, illetve hogy a nők és a férfiak min keresztül határozzák meg nemi szerepeiket. Teszi mindezt csípős humorérzékkel; a jelenetek egyszerre kacagtatóak és lelombozóak: a Lulut játszó Sodró Eliza kilépve szerepéből színésznőként kínálkozik partnerének, Rózsa Krisztiánnak, őrjöngve, hisztérikusan kéri, hogy dugja már meg, mert hát hogy legyen önbizalma egy nőnek, ha nem rakja meg jól egy férfi, ugye. Kőszegi Mari és Borsányi Dániel a divatmagazinok szextippjeit sorolja és illusztrálja: hogyan legyünk szexi és kívánatos nők/férfiak? Mert igazi nő vagy férfi csak az lehet, aki szexuálisan maximálisan kielégíti a partnerét. Később dalban mondják el, milyen fontos egy nő szüzessége, de chatablakok is megelevenednek, amiben a férfiak arra panaszkodnak, ki miért nem szexelt még. Nem túl kellemes megállapítani, hogy társadalmunkban a szexhez kapcsolódik a férfiasság és nőiesség elsőszámú meghatározása, sőt, önmagunk meghatározása is. Ha nincs csajom/pasim, nem vagyok jó nő/pasi, sőt, nem vagyok senki. A szex és a külsőségek (szép arc, szép ruha, kocsi…stb.) alakítják korunk nemi szerepeit, nem pedig az, ki hogyan viselkedik, és milyen értékeket képvisel.
A férfiakon gátlástalanul átgázoló Lulu is a szexet és külsejét használja fegyverként, így válik dominánssá, a többiek pedig az alárendeltjeivé. De nem ilyen volt Guy de Maupassant 1885-ben megjelent regényének figurája, George Duroy is? Erre az előadás nem tesz utalást, viszont érdemes lenne elgondolni, hogy a nők és férfiak között nincs túl nagy különbség, pusztán abban, ki melyik szerepet választja az életben: domináns lesz, vagy alárendelt. Korunk egyik nagy problémája, hogy képtelen létrehozni a többrétegű kapcsolati rendszert, amely egy férfi és egy nő közötti nem egyenlő, de mellérendelt szerepekben teljesedik ki. Kár, hogy a rendezés nem megy ilyen messzire, igyekszik a női problémákat fókuszban tartani. Az interaktív részeknél sem erőszakos soha – mindenki maga dönti el, mennyire hajlandó bekapcsolódni a játékba. A színészek is jó érzékkel kezelik a közönséggel való kommunikációt. Nincsenek kínos csöndek, gonosz beszólások egyik részről sem, mind a nézők, mind a színészek fesztelenek.
A színészeknek különböző feladatok jutnak: Kőszegi Mari, Bán Bálint, Béres Miklós a közönséggel való kommunikáció kialakításában játszik fontos szerepet, míg Sodró Eliza (Lulu), Rózsa Krisztián (Schwarz/Dr. Hilti), Dér Zsolt (Alwa), Sipos György (Schöning/Jack) a drámai feszültség fenntartásáért felelősek. Sodró Eliza bájait kihasználva, mindig mámoros és kéjes Lulu (lehetne benne több törtetés és keménység), Rózsa Krisztián hihetetlenül naiv művészlélek, Dér Zsolt nyápic kölyök, széplelkű Alwa. Sipos és Dér emlékezetes pillanata mégis az, mikor egy köpködésig fajuló vitában azon esnek egymásnak, a Biblia hogyan értelmezi a nő szerepét.
A II. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása nem nyilatkoztat ki markánsan a mai nőkkel és férfiakkal kapcsolatban, hagyja, hogy mindenki a saját szájíze szerint vonja le a konzekvenciákat. Ezért a tragikus végkifejlet sem okoz túl nagy döbbenetet, különösen a nagy slágerek eléneklése után. A puszta bemutatáson kívül jobban belemászhattak volna jelenünk „szörnytragédiájába”, jobban megpiszkálhatták volna a két nem közötti egyensúly felborulását, a különböző státuszokért való elprostituálódást… a témával kapcsolatban sok minden vár még kivesézésre. A kezdeményezés jó, a megvalósítás ötletes, de bőven van mit megbeszélnünk még.
Friss a comment.com-on