Szőke babaszépség, vaskos humor, szerteágazó tehetség. A független színjátszás ikonját az országos ismertség kapujában értük utol. Nemsokára Presser újrahangszerelt dalát énekli a Pestiben, a tévés Munkaügyek állandó csapattagja lesz, végigforgatja a nyarat, majd Mundruczó Kornél társulatával turnézik Bécsben. Mellesleg a HOPPart oszlopos tagja, és legutóbb a Dumaszínház gyerekbemutatójában volt királylány. Kiss Diána Magdolnával beszélgettünk.

Kinek az ötlete volt, hogy négy intézmény összefogásával jöjjön létre a Vicces, királykisasszony?

A Manna Produkció kezdeményezett, Gáspár Anna vezetésével. Szabó Bori írta a darabot. A Dumaszínház a budapesti helyet adta, mert Litkai Gergő nagyon szerette volna, ha van ott egy színvonalas gyerekelőadás. Beszállt még a Váci Dunakanyar Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház, így felléphetünk vele két vidéki helyszínen is. Függetlenként alapból jobb koprodukcióban dolgozni.

Fotó: Bődey János

A Dumaszínházban egészen más profilú stand-up estek futnak. Hogy fogadott titeket az ottani közönség?

Ők jól, inkább nekünk volt necces. A váci ősbemutatóhoz képest nagyon átírtuk a darabot, és mivel közben legtöbbünk már belekezdett más próbafolyamatokba, csak az utolsó 4-5 napban volt időnk megtanulni rendesen. Ha már tudsz valamit egyszer, azt áttanulni máshogy, eléggé bonyolult. Például eredetileg nem is volt második rész. Vagyis meg volt írva, de nem éreztük dramaturgiailag megfelelően kidolgozottnak, ezért lecsíptük, aztán visszakerült mégis. Közben egyeztethetetlenek voltak a próbák, alig volt úgy, hogy mindenki ott tudott lenni. Szóval több sebből vérzett az egész. Nem tagadom, voltak mélypontok. Arról nem is beszélve, hogy a matiné előadásokhoz hatkor kell kelni, ami a színészeknek eleve húzós.

Akkor kezdtünk megnyugodni, amikor Litkai egyszer bejött a próbára és nagyokat röhögött. Őt állítólag baromi nehéz megnevettetni. Ennek ellenére nem volt jó a bemutató. Végig feszültünk, hogy mi lesz; kész gyötrelem volt, hogy ne essen szét az egész. Oké, megcsináltuk, de jó nehéz szülés volt. Másnap sokkal jobb volt. Flottabb volt, nem voltak szöveghibák. Lement a para része.

Téged személy szerint mi vonzott ebben a munkában?

A legjobb nyilván az volt, hogy megismerkedtem új emberekkel. Oké, benne van Herczeg Tamás is, akivel éjjel-nappal együtt dolgozunk, de a többiekkel nem nagyon találkoztam még színpadon, és volt, akivel az életben sem. Jó banda állt össze, és az mindig nagy öröm.

Mondod, hogy Vácon kezdtetek. Ott milyen a színház?

Kis Domonkos Márk csinálja, aki kettő évvel járt alattam az egyetemen. Amikor először hallottam róla, azt gondoltam, hogy ez igen, hogy valaki bevállal ilyet ennyi idősen. Úgy tudom, hogy a vendégelőadások mellett vannak eredeti produkcióik is, csak sajnos keveset tudják játszani őket. Ezzel együtt klassz kis hely. Az egy másik kérdés, hogy minket hogy fogadott a helyi közönség. Úgy hallottam, hogy nem volt kitörő lelkesedés a pedagógusok részéről. Szerintük közönséges volt. Szerintem egyáltalán nem az. Talán ott követtük el a hibát, hogy nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy 9-14 éves korú kiskamaszoknak szól a darab, akik már értik a humorát.

Szereped szerint nagyon nehéz megnevettetni téged. Az életben is így van?

Dehogy. Nekem például az angol humorra hajazó idős Hacsek és Sajó szerű páros a kedvencem, akiket Kardos Róbert és Horváth Virgil játszik. Ott nehezen állom meg, hogy ne tojjam össze magam a röhögéstől, de hát nem szabad. Mondjuk a második pesti előadáson megtörtént: felnevettem egy beékelt poénon, annyira váratlanul ért. Aztán gyorsan eltakartam az arcom, hátha nem is vették észre. Bár aznap a nézők is vinnyogtak mindenen, talán az ragadt át rám. Emlékszem, külön örültem annak, hogy a felnőttek, a kísérő szülők is jól érzik magukat, és nem unottan ülnek a vége tapsot várva.

Elképzelhető, hogy később megint alakítotok a szövegen?

Nem tudok róla. Szerintem mostantól arra kellene figyelni, hogy egyre jobban szólaljon meg az, ami elkészült. A humor műfaját ugyanis nagyon be kell járatni, flottul ott kell lenni agyban. Hogy például beüljenek a poénok, és hogy megszokjuk, mit kell kihangsúlyozni egyes helyeken. Csikorogva, akadozva nem lehet viccesnek lenni. Az előadások zöme, és a vígjátékok különösen, attól érnek be igazán, hogy beépítik a közönségreakciókat.

Sokfele sokfélét játszol párhuzamosan. Egy könnyed bohózat után simán váltasz vérdrámára?

Attól függ. Egyik nap javában próbáltunk a Dumaszínházban, amikor Dyga Zsombor felhívott, hogy lenne egy filmes casting az HBO-nál, elmentem, de éreztem, hogy sok leszek, annyira rám ragadtak a királykisasszony-szerep óriási gesztusai. Ha egy hétig azt a szöveget nyomod, irtó nehéz átvedleni minimal artba.

Királykisasszonyként mennyire vagy saját magad?

Semennyire. Gyerekként sem érdekelt ez a szerep. Nálunk nem volt korona, tündérpálca, meg ezek az idiótaságok. Talán egyszer Farsangkor öltöztem be, ha jól emlékszem. De nem vagyok ez a típus. Sokkal inkább bohóc voltam mindig is. Ha érzékenyen reagáltam valamire, az a frusztráltságom miatt volt.

Fotó: Bődey János

Amikor bekerültem az egyetemre, kevesebbet tudtam a többieknél. Nekem arról sem volt fogalmam, hogy merre van a Vígszínház. Ebből persze adódtak jelenetek. Tudom, hogy eleinte hisztisnek bélyegeztek, de én utálom ezt a szót, és visszautasítom, hogy az lennék. Az igazságérzetem nagy, és ezt vállalom. Keményen be tudok szólni, ha elszakad a cérna. De az elmúlt években egyre kevésbé fordult elő ilyen, gyakorlom a türelmet.

És a humorodat színészként tudatosan használod? Sok szerepedben jelenik meg az irónia, önirónia.

Én egyszerűen ilyen vagyok. Nem gondolkodom sokat, miközben játszom. Mások elnyomják, vagy épp rájátszanak arra, hogy valójában milyenek. Én csak hagyom, hogy szabadon legyek jelen a színpadon. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ösztönből dolgozom. Na jó, bizonyos szakmai követelményeknek meg kell felelni, például meg kell tanulni a szöveget. A többi aztán leginkább attól függ, hogy a rendező mennyire vezeti jól a színészeit, adott esetben engem. Talán túlzás, de kimondom, hogy többnyire a színész-rendezők tudják, hogy kell vezetni minket. Egyszerűen jobban beszélik ugyanazt a nyelvet, hamarabb átjön, amit szeretnének. Most persze ellentmondok magamnak, mert a volt osztályfőnökeink, Ascher Tamás és Novák Eszter kiválóan kommunikálnak. Eszter egy-egy mondatától néha kitisztul az egész szerep. De találkoztam olyan rendezőkkel, köztük nagy nevekkel, akik nem mondanak se Á-t, se B-t, csak annyit, hogy nem jó, csináld másképp.

Berecki Csillával, aki egyre keresettebb gyerekszínházi rendező, most dolgoztál először. Vele hogy jöttél ki? 

Csillával eleinte nehéz volt a munka, de főképp a szöveg kialakulatlansága miatt. Ránk bízta a hülyéskedést. Ami egyrészt vagány dolog volt, másrészt a fiúk felülkerekedtek, és mi hárman lányok (mellettem Enyedi Éva és Gergely Katalin) rendesen el lettünk nyomva. Volt, hogy csak ültünk a háttérben és néztük, hogy próbálnak a fiúk; kábé úgy, mint a darabban, de ott ugye többnyire miénk az utolsó szó. Máskor meg az volt a baj, hogy a fiúk egyáltalán nem értek rá, nélkülük viszont nem volt mit próbálni. Az a része tetszett, hogy nem szóltuk le egymást, amikor valaki a másikat instruálta, ezt ugyanis nem mindig viseljük el, mondván, hogy csak a rendezőre hallgatunk.

Egyre több rendezővel ismerkedsz meg, viszont nagyon ritka, hogy valakivel újra összeálljatok.

Jól látod. Egyrészt nagyon jó lenne visszahívni rendezőket a HOPParthoz, akikkel jó emlék a munka, másrészt arra talán nem vágyom, hogy állandóan ugyanazzal a három-négy emberrel dolgozzak évadról évadra. Most nagyon megörültem, hogy Mundruczó Kornél, akivel már voltak közös munkáink, felkért a készülő darabjához. Alig várom, hogy mehessek állatkodni hozzá. Kétszer nemet kellett mondanom neki, a Szégyenre és a Demenciára, mert mindkétszer más dolgom volt. Nem csak rajtam múlik, hogy kikkel kerülök össze egy évadban. Épp ezért most jól esett, hogy megint eszébe jutottam. Ebben benne van az is, hogy már ismerjük egymás hangnemét, vagy hogy mit engedhetünk meg egymásnak. Kornél nagyon jól érzi magát a saját kis szörnyei közt, ahogy a színészeit hívja.

Milyen előadásra számítsunk?

Sokat egyelőre nem tudok mesélni, augusztusban kezdünk foglalkozni az anyaggal. Egy őszi előbemutató után márciusban lesz a hivatalos budapesti premier, utána májusban megyünk vele tovább a Wiener Festwochenra. Általános gyakorlat, főleg a függetleneknél, hogy egy évre előre leszervezik, hova és mikor kell menni. Egyes fesztiválok előre odaadják a pénzeket, hogy elkezdődhessen a próba, annyi kikötéssel, hogy hozzájuk mindenképp el kell vinni a kész produkciót.

Előtte Szász Jánossal készülsz másik bemutatóra, azt már júniusban láthatjuk a Pesti Színházban. A Jó estét nyár, jó estét szerelem új változatában lépsz fel vendégként. A nagy füzet után Szász János keresett meg ezzel a szereppel?

János hívott, Eszenyi rábólintott. Kicsi szerep, nem hiszem, hogy bárkinek fájt volna rá a foga a társulatban. Nyolc éve végeztem, azóta egyszer Polgár Csabi hívott az Örkénybe, és most ez a második kőszínházi munkám. Nekem fontos, hogy betettem a lábam a Pestibe, mert nem lehet kizárólag függetlennek lenni, vagy nekem legalábbis nem elég.

Egyébként János mesélte, hogy Eszenyi első reakciója az volt, hogy a Dia biztosan nem ér rá. Jó ilyet hallani, de közben nem jó, ha ezt tényleg így gondolja mindenki a szakmában, mert nehogy már emiatt ne hívjanak. Üzenem másoknak is, ráérek.

Fotó: Bődey János

Azért elárulom, hogy eleinte úgy volt, hogy évad végén Keszég Laci megrendezi a HOPPartnak Spiró Árpádház című darabját, de nagyon nagy bánatunkra elfogyott rá a pénzt.  Az évadot nagyon nehezen győzzük anyagilag. Pont annyink van, hogy mindenkit ki tududnk fizetni. Az a próbaidőszak egybeesett volna a Jó estét nyár próbáival, de akkor is megcsináltam volna mindkettőt, még ha beledöglök is.

Nagyon máshogy zajlanak a próbák a Pestiben, mint amihez hozzá vagy szokva a függetlenek közt?

Erre csak azt tudom mondani, hogy a Víg társulata nagyon jó formában van. Soha nem gondoltam volna, hogy Bata Évával, Tornyi Ildikóval, Járó Zsuzsival valaha együtt dolgozhatom. Az én helyzetemből nézve ők elérhetetlen távolságban voltak eddig.

Az olvasópróba újdonság volt. Náluk úgy szokás, és ezt talán a kanadaiaktól tanulták, hogy az elején mindenki bemutatkozik a teljes csapatnak. Amikor rám került a sor, én is mondtam, hogy Kiss Diána Magdolna vagyok, köszönöm hogy itt lehetek, majd visszaültem a helyemre. Ennyi volt, utána elkezdtünk dolgozni. Vagyis már az olvasópróba előtt voltak énekórák, hogy már az első nap el tudjuk énekelni az összes dalt egyben. Rögtön azt éreztem, hogy ez zeneileg teljesen rendben lesz. Sőt, Presser Pici bácsi azóta is dolgozik a dalokon, az én számom is újra lesz gondolva, operettesebb lesz.

A legnagyobb meglepetést maga a darab okozta nekem. Nem tudtam, hogy ilyen brutális ez a történet. Az olvasópróbán mutattak nekünk képeket az egyik csaj levágott fejéről, amit négy órán keresztül nyiszatolt neki ez az elmebeteg. Egyébként állítom, ha most kimennénk és szétnéznénk az utcán, kapásból találnánk hasonló őrülteket. Az előadásban a tervek szerint visszajön ez a hangulat. Borsódzó lesz, kicsit sem giccses.

(A beszélgetés Stohl András szerepleadása előtt készült. A júniusi előadások elmaradnak, szeptemberben lesz bemutató).

Legutóbb a Nemzetiben Rába Roland rendezte. Azt láttad?

Nem hogy láttam, majdnem be is ugrottam, az egyik szilvaárus lány lettem volna, Péterfy Bori helyett (akkor vettem át A jégben a szerepét), de a biztonsági felelős nem engedte, mert nem volt elég idő megtanulnom a bonyolult színpadtechnikát. Alföldi Robi egy ideig erősködött, de végül mégsem lehetett.

Szerettem azt az előadást, de nem volt olyan brutális, mint amilyen a miénk lesz.

Ez akkor legalább három új darab, és mellette mennek a korábbiak. Nem kavarog a sok szöveg a fejedben?

Nem a különféle szövegek kavarognak a fejemben, hanem a szerepek érzelmi háttere, és az a sok eltérő lelkiállapot, amit az egyes darabokhoz kapcsolsz. De legutóbb más okozott nehézséget. Előfordult, hogy a délelőtti gyerekelőadás után – öt-hat órányi köztes pihenéssel – este már a Válasszunk párt! ment a Jurányiban, ami nekem beugrás Szandtner Anna szerepébe. Akkor azon kattogtam egész nap, hogy hova kell majd állnom este az adott jelenetben. Próbáltam fejben lejárni a darabot. Nem jó beugrónak lenni, mert nem tudod átvenni az előadás összes rezgését. Sose lesz a tiéd igazán.

És hogy tartod magad karban, ha épp nincs ennyi munka?

Énekórákra járok, otthon  időnként előveszem a fuvolát, és nyomom a Köhler-gyakorlatokat. Régebben azért volt, hogy rá-rá gyújtottam, míg mostanra a bulikon is igyekszem kizárni a cigit. Egy szál is rombol. Ezekben tudatos vagyok. Edzőterembe is járok. Tavaly nyáron meghíztam, amikor inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam. 56 kilósból 63 lettem. És mivel nyúlánk vagyok, látszott a változás. Elrenyhültem átmenetileg. De nem hagyhatom el magam, mert júniusban megint megy A jég, és ott ruha nélkül kell kinéznem valahogy.

Nemsokára kezdődik a POSZT. A sok botrány után még presztízst jelent a részvétel? 

Igen, szerintem továbbra is van rangja a POSZT-nak. Ha megszűnne, nem lenne helyette semmi, akkor igazán nem történne semmi. Kell egy hely, amikor megmutatjuk, hogy jelenleg ennyit tudunk, így fejlődtünk, ebbe az irányba indultunk tovább. Bár első ránézésre olyan, mintha Budapest leköltözne Pécsre a Király utcába, de a hangulat mégis nagyon más. Hiszem, hogy a POSZT-ot életben kell tartani.

Forgattál valami újat A nagy füzet óta?

Kisjátékfilmekhez folyamatosan hívnak. Ez még az egyetemen kezdődött, amikor a párhuzamos filmes osztály spontán mód bejött az óráinkra és mindegyikük kiválasztotta a neki szimpatikus arcokat, akiket elhívott a vizsgafilmjébe. Így tanultuk meg, hogy milyen jelben megállni, vagy hogy mik azok a nézésirányok, tehát az alapokat. Marha nagy mázlink volt velük.

A hivatalos képzésnek tehát nem volt része a filmes gyakorlat.

Sopsits Árpád tartott nekünk egy kurzust. Most egyébként épp hívott szereplőválogatására. Elég izgi a téma!!!

Fotó: Bődey János

Egyébként mindenre igent mondok. Amikor egy BKF-es hallgató, Bessenyei Zsuzsa keresett meg, hogy részt vennék-e ingyen az egyetemi projektjében, arra is igent mondtam, mert érdekelt a lehetőség, kíváncsi voltam rá. Három szabadnapomat adtam neki. Helyette mehettem volna strandra vagy teniszezni, de eszembe sem jutott ezt mérlegelni. Most is hívott, most is igent mondtam neki.

Mondj még néhány rendezőt, akikkel mostanában dolgoztál!

Vranik Roland csinálja az Állampolgár című filmet, legutóbb abban forgattam. Epizódszerep, ügyintézőt játszom. Nekem attól különleges, hogy a párom is benne van a stábban. Dávidnak hívják, és szakmája szerint DIT (digital imaging technician). Megtanultam kimondani szépen! Szeretem, hogy valaki olyannal élek, aki hozzám hasonlóan rajong a munkájáért, és azt is érti, hogy én mit csinálok, ezért például nem nyaggat, hogy miért nem vagyok otthon normális időben. Lehiggadtam mellette az utóbbi három évben.

Volt olyan nagyobb filmszereped, aminél végig ott volt?

Igen, Felméri Cecília kisjátékfilmjénél, de az még nem volt adásban. Tavaly májusban forgattuk, a munkacíme Deja Vu. Czukor Balázzsal vagyunk benne ketten. Egy tóparton játszódik, és két ember szomorú sorsát meséli el. Ott egy hétig együtt dolgoztunk. Fura volt. A szexjelenetkor ki kellett mennie, mert a rendezőt zavarta. Engem nem zavart, nekem ez játék, de tudomásul vettem, hogy a többieket feszélyezte a helyzet.

Pár hete aláírtam a szerződést a Munkaügyek hatodik évadára, ahol állandó szereplő leszek. 

Mi van azzal a zombifilmmel, amit az osztálytársaitokkal közösen kezdtetek forgatni?

Aha, a Küsz. Mátyássy Bence filmötlete volt, nem tudom, most hol tart. Talán elfogyott a lelkesedés.

Ez vajon a HOPPartra is igaz? Amikor Bodó Viktorék bejelentették a Szputnyik feloszlatását, bennetek nem fordult meg ugyanez a gondolat? Mondod, hogy a legutóbbi bemutató meghiúsult a finanszírozás hiánya miatt.

Először is, úgy gondolom, hogy elsősorban Bodó Viktornak lett elege, nem a társulati tagoknak. Mi is fáradtak és dühösek vagyunk, de nem tartunk ott, hogy feladjuk. Inkább még elszántabbak lettünk. Jövőre még több előadásra pályázunk. Természetesen nagyon fáj, hogy az Árpádház nem készülhetett el. Jövőre sem fog, mert akkor Keszég Laci nem ér rá, talán majd két év múlva. Úgy sejtjük, aktuális lesz akkor is.

Az idei Három nővér kapcsán többen megjegyezték, hogy hiányoztak nekik a HOPPart karakterét meghatározó éneklős-zenélős részek. Irányt váltotok?

Egyáltalán nem. Szerintünk is rengeteg lehetőség van még a zenés színház eme furcsa szegmensében, amit mi képviselünk. Forgács Péter, aki a Három nővért rendezte, direkt ötletként tette be a néma zongorát középre. Egyetlen cseh dalocskát használtunk fel az előadáshoz. Amiben jogosnak érzem a kritikákat, az az előadás hossza. Meg kellett volna húzni. Ascher Tamás ugyan megdicsért minket, hogy derekasan dolgoztunk, de a nézők szerintem hosszúnak tartják és elunják. Eredetileg a fantasztikus hangulatú Bajor Gizi Emlékmúzeumba vittük volna, és a végét az udvaron adtuk volna elő. Ott elmondani, hogy soha többé nem teszem be a lábam ebbe a házba, annak súlya lett volna. Ha nem hagyják, hogy csináljam, akkor hátat fordítok neki végleg. Szétesik a színházi kultúránk, és mi tehetetlenül nézzük végig. Erről akartunk beszélni.

Mindenesetre megköszönöm Péternek, hogy nekem adta Mását, mert ráébredtem, hogy rengeteg bennünk a közös. Hozzá hasonlóan én is lefojtom a jókedvem mögötti kételyeket és fájdalmakat. Nem szeretem terhelni a körülöttem élőket, egyedül Édesanyámat szoktam. A párom is figyelmeztet, hogy nyíljak meg jobban. És tudod mit, igaza van!

Fogjátok még játszani újra?

Szerintem igen, de csak a jövő évadban. Somody Kálmán súlyos beteg, miatta maradtak el a tavaszi előadások, visszaadta minden szerepét, és nem akartunk senkit beugrasztani a helyére.

Milyen új darabokat terveztek?

Ha Isten is úgy akarja, (felnéz és a mutatóujjával figyelmeztetőleg az ég felé int) lesz A világ legunalmasabb musicalje ősbemutatónk, amihez Litkai írja a szöveget. Novák Eszter népdalokból rendez nekünk estet, Néplélek címen. Tengely Gáborral gyerekdarabot mutatunk be, és Szilágyi Kata a KÁVÉ Társulattal közös produkcióban fog dolgozni, én abból kimaradok. Nagyon nyomjuk, mert meg akarjuk mutatni magunkat megint. Az a szerencsénk, hogy még a szűkös időkben is tudunk örülni egymásnak.

A HOPPart Klub létezik még?

Hát hogyne. Nemrég a Péterfy Bori és a Love Band szülinapi koncertjén mi voltunk az előzenekar. Hatan-heten vagyunk benne. Kata, Tomi, Keresztény Tomi, Bercsényi Peti, Friedenthal Zoli, Barabás Ricsi és én. Kell is ennyi ember, máskülönben nem szólalnak meg a számok. Minél több szólam van, annál izgalmasabb. 

A kezdet kezdetén, amikor kikerültetek az egyetemről, te még sokkal visszafogottabbnak tűntél. Elnyomtak a többiek?

Nem akarok rosszat mondani a volt osztálytársaimról, de tény, hogy sok erős egó közt kellett valakinek lenni. Magammal kapcsolatban semmiféle tehetséget nem éreztem. Kisugárzásom volt, de minden mást tanulnom és fejlesztenem kellett. Láttam, hogy sokakra a süllyesztő vár, és nekem is eszembe jutott (néha most is), hogy lesz-e belőlem valaki ezen a pályán.

A többiek aztán szakaszosan kiestek a társulatból, mígnem maradtunk hárman. És nem is baj, hogy így történt, nekik más volt az útjuk. Néhányan visszajárnak, de valakinek jobb közeg a kőszínház.

Te már lemondtál a kőszínházi karrierről?

Soha. A kőszínházi szerződés lehetőségét soha nem engedem el. A mai napig várom a telefont. Egész egyszerűen el akarok menni GYES-re. Annyit adózok, hogy ezt megérdemlem. Ha ugyanis nem vagy státuszban, nem vagy jogosult a gyerekvállalásra. Az ilyenektől fel tudnék robbanni.

Fotó: Bődey János

Máskülönben nagyon szerencsésnek tartom magam. Képes vagyok örülni az életemnek. Sok dolog nem jött még össze, de hát majd összejön idővel. Hálásnak kell lennünk, én nagyon az vagyok. Leginkább anyukámnak és nagymamámnak, akiktől a két nevemet kaptam és az egész családomnak. Soha nem fogtak vissza.

Tudod jól menedzselni magad?

Dávid szívja a vérem, hogy csináljunk showreelt, mert a szövegalapú önéletrajzok már nem mondanak semmit. Állandóan lökdös, hogy kérjek el előadásfotókat, archív felvételeket, és csináltassuk meg valamelyik vágó haverunkkal. A vizuális dolgokra szerintem is jobban figyelnek mostanában.

Talán majd egy szomorú nyári délután bele is kezdek.

Ha a Máté Gábor-osztály előadássorozatának mintájára rólad készülne előadás, mit látnánk benne, milyen lenne Kiss Dia Magdolna estje?

Leginkább naturális és szabad. Sok könnyel, sok nevetéssel, végletes, bipoláris, ezerféle hangulattal. Ének- és zenekísérettel. Most, hogy így belegondolok, egészen olyan lenne, mint egy vérbeli HOPPart-produkció.