Lackfi János tanmeséje nagyobbaknak ajánlott, ők viszont nagyon fogják élvezni.
Az öregek haszontalanok, leeszik magukat és az abroszt, kiborítják az ételt, fülsüketítően horkolnak, és egyébként is teljesen fölöslegesek – így gondolja ezt a darabban csak asszonynak és férjnek nevezett lakótelepi pár, s ezt nem is rejti véka alá. A gyerek előtt is megalázó helyzetbe hozzák a nagyapát, akitől láthatóan rövid úton szabadulnának. Kegyetlen és sarkos szituáció egy tanmeséhez, mégis egészen pontosan szemlélteti a társadalmi anomáliákat.
Lackfi János egy népmeséből merítette az ihletet Az öreg pokróc című drámájához, és ez elég erősen meghatározza az előadás közegét. Őze Áron lendületes, igazán jó előadást rendezett az Aranytízben, amelynek azonban alapvető hibája, hogy az érezhetően vidéki – ha úgy tetszik: falusi – környezetből áthelyezte a darabot Újpalotára. Ezzel viszont a darab jól megírt, koherens világa sérül, és ez helyenként zavaró. Egy zárt, kisközösségben képzelhető el ez a fajta élet, ahol az öreg, korábban földművesként dolgozó fejkendős öregasszonyok a kerítés körül őgyelegnek, hogy jól hallják (lássák) a szokásos esti perpatvart, a kihajított nagypapa pedig két faluval odébb, egy padon talál szállást. Lehet ez a közösség a néhány évtizeddel ezelőtti Újpalota. Mégis a minden esti puliszka, a piac, s a „mindenki mindenkiről mindent tud” -típusú szokásos esti leskelődés nekem a falusi mindennapokat juttatja eszembe. Ez persze szubjektív, és ettől még remekül működik az előadás.
A családtagok egészen tipikus figurák: a zsörtölődő, zsugori férj, aki a kosztpénzt is olyan szűken méri, hogy minden nap csak hús nélküli puliszkára futja; a férfi önkényét csendesen tűrő, olykor manipuláló asszony; a kisgyerek, akinek csak az a feladata otthon, hogy ne húzza ki a gyufát, és az öreg, aki csendesen, beletörődve viseli, hogy megtűrtként bánnak vele. Mindannyian nehezen viselik a mindennapos puliszkát, szűkölködést, és az asszony (Kovács Vanda) egyszer csak tudni véli, hogy mindennek oka a nagypapa. S az ő fejében fogan meg az ördögi ötlet, hogy a férj apjának adjanak két pokrócot, és tegyék utcára. A férjre (Sipos Imre) pedig könnyű hatni, hiszen – rövid tipródás után – kapva kap azon, hogy némi pénzt lehetne spórolni az öreg kirakásával.
Az asszony meg is veszi a pokrócot, ám a kegyetlen kiutasítást sem ő, sem férje nem meri vállalni, így a gyerekre bízzák némi szilvalekvár fejében. A gyerek pedig habozás nélkül eleget tesz a felszólításnak, majd kiderül: spórolásként az egyik pokrócot megtartotta, hiszen valamivel neki is útra kell majd bocsátania a szüleit, ha ugyanígy megöregszenek. És ekkor jön a szülők számára a felismerés: rettenetes viselkedésük a gyereknek mintául szolgált, és ők sem számíthatnak jobbra. Az előadás azonban nem igazi tanmese, mert itt őszinte megbánásnak kellene következnie. Ehelyett megkeresik a padon szendergő nagypapát (akitől az arra járó rendőrök csak annyit kértek, hogy menjen át más körzetébe meghalni), hazahozzák, majd hússal főzött puliszkával etetik, és bármilyen nehezükre esik, igyekeznek türelemmel viselni az öreg sutaságát. A zsugori engedékenyebb lesz (kerül hús is az asztalra), s már a gyerekre sem szólnak olyan gyakran, hogy ne húzza ki a gyufát. Azonban mindez a jóság és családi összhang láthatóan keserves erőfeszítésükbe kerül, így a tényleges happy end elmarad.
Őze Áron kitűnő érzékkel vegyítette a humoros és elszomorító elemeket, még az egyébként is remekül megírt darabban is talált lehetőséget rögtönzött szójátékokra, és noha mindvégig érezzük a helyzet komorságát, kegyetlenségét, végignevetjük az előadást. A színészek tehetségesen helyt állnak:
Kovács Vanda egyszerű, alárendelt asszony, akinek legfőbb feladata a háztartás s a gyerek körüli teendők, és férje zsarnokságát olykor a gyerek egzecíroztatásával próbálja feledni. Sipos Imre kellőképpen szűk látókörű, olykor ostoba, zsugori férj, a sóhersághoz és a gyerek trenírozásához állandósított gegek jól működnek. Lovas Emília a gyerek szerepében is tökéletes, noha itt bábot mozgat (Török Ágnes és Szívos Károly szép, kifejező alkotása), és pokrócárusként is. Cs. Németh Lajosnak kevés szerep jut nagypapaként, de pontosan olyan, amilyennek elképzelünk egy szerethető, de már koránál fogva olykor suta öreget. Széplaky Géza és Károlyi Kriszián lubickol az unatkozó-leskelődő öregasszonyok szerepében, az én emeletes házban lakó hatévesem felismerni vélte bennük a földszinti nénit. S korrektül helytállnak a rövid rendőri szerepben is.
Az előadást az egész család élvezni fogja, bár a kisebbeknek (6 éves kortól ajánlják) nem fog ártani utána egy kis beszélgetés a témáról.
Friss a comment.com-on