Eltalálta a karrierért megalkuvó színész, Hendrik Höfgen szerepe Stohl Andrást, aki az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház legújabb, s egyben legutolsó bemutatójában játssza a főszerepet. A főpróba után beszélgettünk vele.

A nyilvános főpróbán a sokadik meghajlásnál fújtál egy nagyot. Kimerültél?

Igen. Eszelős munka volt, nagyon rövid idő alatt. Öt hét volt rá összesen, hatalmas szövegmennyiséggel és rengeteg jelenettel.

Mostanában szinte nincs este álló ováció nélkül a Nemzetiben. Szét tudjátok választani, hogy nektek szól vagy a helyzetnek?

Nyilván összetett dolog ez. Szól nekünk, az előadásnak, de az is benne van, hogy a nézők nyilvánvalóvá szeretnék tenni, hogy szerették ezt a társulatot, és sajnálják, hogy véget ér a történet.

Emlékszel, mit éreztél, amikor megtudtad, hogy te játszod Hendrik Höfgen szerepét?

Persze. Nagyon örültem és nagyon meg is ijedtem egyszerre. Szép érzés, hogy Alföldi Robival együtt húztuk le ezt az öt évet a Nemzetiben és együtt is fejezzük be. Ez az előadás méltó befejezés.

Amikor eldőlt, hogy a Mephistót bemutatjátok, már tudtátok, hogy ez lesz a hattyúdal?

Az előző évad végén kezd összeállni a következő év terve, s tudtuk, hogy lesz a Mephisto, de akkor még a színház sorsa nem dőlt el, így azt sem lehetett tudni, hogy ez lesz Robi utolsó rendezése és ennek a társulatnak az utolsó bemutatója.

Érdekes belegondolni, milyen előadás kerekedett volna a Mephistóból, ha nincs igazgatóváltás. Most nehéz elvonatkoztatni az eseményektől és nem kőkemény politikát látni benne.

Pedig mi csak a regényt állítottuk színpadra, egy sort sem írtunk bele. Persze most mindenbe politikát lát a közönség, de ez van a Hamlettel és ez lenne a III. Richárddal is.

Höfgen a fasizmus színházbéli megjelenésének elején kardját kivonva küzd a szélsőséges ideológia ellen, majd karrierje érdekében folyamatosan megalkuszik magával, miközben barátait menti a hatalom fenyegetésétől. Jó ember vagy velejéig romlott? Hogy látod?

Egy ember. Gyarlóbb és sikeréhesebb az átlagnál, ezért kisebb az erkölcsi gátja. Kell, hogy legyen és van is belső igazsága.

Eltalált a szerep?

Nyilván nem véletlenül osztotta rám Robi. Bennem is nagyobb a sikerre való vágy, nyilván ezért kezdtem el a televíziózást is.

Túl a börtönbüntetéseden, visszatérve a munkába: revansot vettél?

Ez nem jutott eszembe. Tettem a dolgom, próbáltam megbirkózni a hatalmas szövegmennyiséggel és azzal a feszültséggel, ami óhatatlanul rátelepedett a próbaidőszakra. Robi is idegesebb volt, mert iszonyú kevés idő alatt kellett letennie valami olyasmit az asztalra, amelynek méltónak kell lennie a búcsúhoz.

S méltónak arra, hogy mindössze 10 előadást érjen meg. Máshogy dolgozott a társulat, hogy ezt tudta?

Egyáltalán nem. Mindenki beletette a maximumot, az is, aki megy, az is, aki marad. Ez egy tényleg összetartó csapat, amelyet az sem tudott kikezdeni, hogy néhány héten belül tagjai szétszélednek.

Alföldi Róbert több nyilatkozatában utalt rá, hogy gondolkodnak a lehetséges folytatáson. Ha lenne lehetőség, mennél velük, vagy már a Vígszínház a te utad?

Nem gondolkozom ezen, csak a következő feladatokat látom. A Köműves Kelemen, az István, a király, majd ősszel a Danton halála a Vígben. Tovább nem nézek előre.