Minden szálat elvágott Kulka János a Nemzetivel azután, hogy Kerényi Imre kemény szavakkal bírálta az Alföldi-érát és az új igazgató, Vidnyánszky Attila asszisztált ehhez. Kulka a Katona József Színházban folyatja. Meglepte a szerződésajánlat, de nagyon boldog, mert a lelke mélyén mindig is oda vágyott.

Kerényi Imre szavaira, amelyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősítette, nyílt levélben reagáltál, sőt, lemondtad szereplésedet a Sirályban, amelyet a tervek szerint tovább játszott volna a Nemzeti Vidnyánszky Attila igazgatósága alatt is. Miért pont most érezted, hogy ezt már nem lehet szó nélkül hagyni? És elszerződésed ellenére miért vállaltad először a Sirály-béli fellépésed?

A Sirály volt az egyik esélyes darab, amely mehetett volna tovább, mert abból elég kevés színész megy el. Fontos volt nekem az előadás és a szerep egyaránt, ezért vállaltam a folytatást, de miután Kerényi Imre szavaira Vidnyánszky Attila nem reagált, nem utasította vissza azokat, egyértelmű volt, hogy nem vállalom. (Vidnyánszky az interjú után csütörtökön közleményében belátta, ki kellett volna igazítania Kerényit - a szerk.) Vannak dolgok, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni, állampolgári kötelességemnek éreztem, hogy kifejezzem mélységes felháborodásom.

A közéletben eddig is nyíltan vállaltad a véleményedet, új színházad, a Katona bemutatójában, A nép ellenségében viszont egy utálnivaló polgármestert játszol, akinek hatalmi céljaiba „nem illik bele” a tény, hogy a város híres fürdőjében mérgező a víz, amit ráadásul testvére hoz nyilvánosságra. Egyébként is gyakran jut neked gonosz karakter. Nem bánod ezt?

Dehogy bánom! Imádom! A színész abban leli örömét, ha jellemével ellentétes karaktereket játszhat, azokban kiélheti magát. Annyira idegen tőlem ez a politikusi gondolkodás, hogy a lelkem mélyen eltemetett részét hívja elő. Az előadás pedig – reményeink szerint – éles tükröt tart a mai magyar társadalom elé, pedig Ibsen darabja – és ez döbbenet - 1882-ben íródott.

Egyszer élünk...

Hogy érzed magad a Katona tagjaként?

Olyan nekem ez a szerződés, mint egy hazatérés. A társulat nagy részével baráti viszonyban vagyok, régóta és sokukat ismerem. Mintha egy régi ismerős társaságba csatlakoznék, otthonos és szeretetteli. Kicsit tartottam tőle, hogy be tudok-e illeszkedni, de ez nem miattuk, miattam van. Örök félelmem, hogy nem kellek valahova, nem vagyok elég jó egy csapatba, de a katonások felülírták ezen félelmemet: nyitottan, érdeklődve fogadtak.

Bár még csak egy szerepet játszottál a Katonában, azt is hivatalosan vendégművészként, még a Nemzeti tagjaként, mégis miben más ez a társulat a Nemzeti Színházénál?

A Katona társulata egy régebbi csapat, éppen 30 éves. Ami meghatározó benne, az a közös ízlés, a világról való ugyanazon gondolkodás. Itt nem kell felesleges köröket futni, fél szóból értjük egymást, és ez nem politikai, sokkal inkább világnézeti, „színháznézeti” kérdés.

Nem is tudtam, hogy neked nagy fájdalmad volt, hogy anno Kaposvárról téged nem hívott a Katona, pedig sok kollégád szerződött ide.

Pedig akkor ez fájt. Éreztem, hogy letelt az időm Kaposváron, s Bálint András akkor már évek óta nagyon kedvesen hívott a Radnótiba, de nekem a Katona volt az álmom. Az utolsó csepp az volt, amikor Csákányi Eszter is oda szerződött. Emlékszem, ültem Ascher Tamással a kaposvári színház portáján és megkérdeztem tőle, hogy mi lesz most velem. Ő azzal nyugtatott, hogy majd énekelek Malek Andreával a Korona Cukrászdában. (Nevet.)

Sose tudtad meg, miért nem hívtak?

Egyszerűen nem voltam elég jó. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezzel most körbeért valami.

Pedig Kaposvár után kétség nélküli sikeres évek következtek számodra a Radnótiban, majd a Nemzetiben.

Ez igaz, mégis folyamatos kétség volt bennem, hogy nem túlzás-e Valló Péternek ez a feltétel nélküli bizalma bennem. Ehhez hozzájárult talán az is, hogy Kaposvár igen szigorú hely volt. Négy sikeres pécsi év után érkeztem oda, és nehéz volt betörnöm az ottani munkába, abba, hogy a bemutató után sincs lazítás, folyamatosan dolgozunk a darabon. E nélkül a szigor nélkül kicsit elbizonytalanodtam Budapesten, de úgy látom, ezt a folyamatos karbantartást ismét megtaláltam itt, a Katonában.

Három nővér

Voltak tartalékterveid a Nemzeti utánra?

Sokan felhívtak, miután azt nyilatkoztam, nem maradok a Nemzetiben. Bálint András a Radnótiból, Oberfrank Pál Veszprémből, Jordán Tamás Szombathelyről, Kerényi Miklós Gábor az Operettből. Mindegyikük azt mondta, lenne számomra feladatuk; és úgy nézett ki, ebből szabadúszás lesz, nem is gondoltam állandó szerződésre. Ekkor hívott Zsámbéki Gábor A nép ellensége főszerepére, amivel nagyon jót tett velem, megkönnyítette az utolsó időszakot a Nemzetiben, de még ekkor sem volt szó szerződésről. Aztán a premier után odajött hozzám Máté Gábor (a Katona igazgatója – a szerk.) ezzel az ajánlattal. Nagyon boldog voltam. Olyan volt, mint régen, amikor kipróbálták a színészt egy szerepben, majd ha bevált, szerződtették.

Nem gondolod komolyan, hogy téged ki kellett próbálni?

Ez nem kishitűség, tényleg nem gondolom magamat olyan jelentősnek. Nagyon mélyen hiszek a színházban, inkább ez a hit tölt el, a saját meghatározó szerepemben nem hiszek, nem is szoktam méricskélni a művészetemet, a dolgomat szeretem végezni. Viszont a lelkem mélyén mindig is a Katonába vágytam, abban reménykedtem, hogy egyszer ott nekem lesz helyem. És most lett, nagy szerencsém van ezzel. Talán az, hogy illek-e a társulatba, csak A nép ellensége után derülhetett ki. Máté Gábor úgy fogalmazott erről: „voltak itt már más vendégek, de megálltak a büfénél”. De mondom, nekem könnyű, mert sok barátom van itt, a fiatalok pedig nagyon kedvesek. Jó érzés megint tartozni valahova, van egy otthon, nem kell a hatalmas színművészetemet körbehordozni az országban. (Nevet.)

A napokban futnak a Nemzeti utolsó előadásai, milyen érzés most ott játszani?

Sírunk minden este. Ez egy folyamatos búcsú. A dolog emberi oldala a legfájóbb, hogy így már soha többé nem látjuk egymást. Nehezek az esték, a nézők állva tapsolnak, virágot dobálnak, és mi már nem tudjuk hogyan megköszönni.

Nem csak az Alföldi-érából, de az összesen tíz ott töltött évadodból mit viszel magaddal?

Biztos, kihagyok valamit, de az Egyszer élünk…, a III. Richárd, a Sárga liliom, az Angyalok Amerikában, a Sirály, a Tizenkét dühös ember, a Hazafit nekünk, a Három nővér mind bevésődött.

Látsz esélyt bármiféle folytatásra a Nemzeti esetében?

Pár hónappal ezelőtt volt egy halovány remény egy játszóhelyre, de az nem jött össze. Ahogy az Egyszer élünkben mondom: „Ez a hajó elment.”

 III. Richárd

Mi vár rád a következő évadban?

Most kezdjük próbálni Mohácsi Jánossal a Hyppolitot a Belvárosi Színházban Csákányi Eszterrel, Elek Ferenccel, amivel nyáron utazunk majd mindenfelé. Decemberben lesz a Chicago a Centrál Színházban Bozsik Yvette rendezésében, ebben Billy Flynnt játszom, tavasszal pedig egy újabb bemutató a Katonában.

Fotók: femina.hu, Nemzeti Színház (Gordon Eszter, Kaiser Ottó)