A Katona Rükvercében úgy tolatunk hátrafelé, hogy közben erősen a mában toporgunk.

"50 ezer forintra bűntettek Budapesten egy hajléktalant"; "Elfogadta a parlament a hajléktalanok kitíltásáról szóló törvényt"; "Börtön is járhat az utcán élésért"

Néhány szalagcím a múlt hétről. Véletlen az egybeesés, de pont ezen a héten néztem meg a január óta futó Kerékgyártó darabot. Bár azt hiszem az elmúlt években, sajnos nem volt egy olyan nap sem, amikor ne lett volna aktuális a Rükverc.

Az első jelenetben egy óriási hajléktalanoktól jól ismert zsinór fogantyús szatyorban ülünk. Rideg orvostanhallgatók, és megfáradt orvos. Az asztalon kiterítve egy férfi. Középkorú, feltehetőleg kihűlt, de előtte leitatták, levetkőztették. Megalázó halál, megalázó vég. Megszólal Puccini legszebb dallama, a Zümmögő kórus, és aki ismeri a Pillangókisasszony történetét tudja, a reménytelenség, a kiszolgáltatottság és a megaláztatás folytatódik, bármerre is haladunk az időben. Most rükvercbe tesszük a sebváltót és tolatunk egészen 1953-ig. A szereplő karakterek, általánosak, örök érvényűek. A Kovács Andrea tervezte jelmezek is ezt tükrözik. Puritán ruhák, rajtuk felirat: apa, anya, falusi, kocsmáros, gazdag, verőember, főmérnök.

A karakterszerepek tökéletesek: Mészáros Béla a gazdag szerepében bicskanyitogató, tényleg el kezd viszketni az ember tenyere, Lengyel Ferenc verőemberként, Szacsvay László főmérnökként és pedofilként, mind-mind lebilincselő alakítás.

Az egyetlen aki teljes nevét viseli jelmezén, főhősünk, Vidra Zsolt. Bán János a korán megöregedett, meggyötört, alkoholista Vidra Zsoltból vetkezik egyre tisztább és egyre reménytelibb Vidrává. De nem hibátlanná, nem felmenthető és pusztán a társadalom nem okolható a sorsáért. Bár igaz, börtönviselt apjával, félresikerült házasságával és a rendszerváltás spontán privatizációjának veszteseként az alkoholnál jobb barátra nem lelhet. 

A Kerékgyártó István regényéből dramatizált darab azokat az élethelyzeteket villantja föl, azokat a válaszutakat, amikor akár alakulhatott volna másként is. Ha nem keveredik rossz társaságba, ha nem veszíti el a munkáját, ha elveheti azt a nőt, akit szeret, ha nem ül fel kamaszként arra a vonatra, ha belehal a skorbutba, ha az apja nem kerül börtönbe, vagy ha az első este nem esik teherbe az anyja…Ha… Akkor…

Bán János nagyon átélt, letisztult, penge éles. Fiatalkori önmaga, saját fia, Bán Bálint pedig rendelkezik minden képességgel, hogy egyszer ugyanilyen pontos és letisztult legyen, most helyenként még túl nagy falat Vidra szerepe. 

Máté Gábor rendezésével úgy reagál egy nagyon is aktuális problémára, hogy közben nem rág szájba, sőt mindvégig megőrzi a humorát. Másként hogyan is viselnénk el, hogy végignézzük elmúlt 50 évünk, minden kibeszéletlenségét, hibáját, sőt bűnét.

Az utolsó jelenetben a Zümmögő kórus ismét megszólal és a zacskó összezárul, mint egy lepel ránk nehezedik és ránk nehezedik a felelősség is, hogy megpróbálunk-e a hajléktalan szatyorból kimászni, és nem csak végignézni az elmúlt évtizedeket, de szembe is nézni vele.

 A Katona társulata erre tesz kísérletet.