Baljós sejtelmekkel érkeztünk meg a József Attila Színházba, és jókedvűen, dudorászva távoztunk. Musical Munkácsy Mihályról!
Ősbemutató! A Munkácsy-év alkalmából, a festő születésének 170. évfordulójára! Kötelező gyakorlatnak tűnik. A címe ráadásul: Munkácsy, a festőfejedelem. A legrosszabbra is el vagyunk készülve.
Felcsendül az első dal, és felvidulunk. Kellemes a zene, dúdolni támad kedvünk, magával ragad a történet, és Tóth János rendezése jó ízléssel kerüli ki a várható buktatókat. A legfontosabb egy musicalnél: jó a zene. Dallamos, ritmusos, többnyire gyors és lendületes, néha andalító, és jól is énekelnek a színészek. Elsőre belemászik az ember fülébe. A közönség minden dal után tapsban tör ki. A zenét szerző Bognár Zsolt és a szövegkönyvíró Kiss Stefánia darabját már az 1999-es Színészlexikon is említi, a bemutatóra érthetetlen módon csak most került sor. Ideje volt. A musicalszínész Bognár két kisebb szerepet játszik is a darabban.
Másodszor, jó a sztori. Munkácsy élete valóban regényes, az árva asztalossegéd útja a párizsi szalonokig és a világhírig. A darabban minden drámai elem megtalálható: szegénység, felemelkedés, szerelem, pénzsóvár feleség, vérbaj, őrülés, egy korán elvesztett barát. A szövegkönyv Dallos Sándor A nap szerelmese és Aranyecset című regényei után készült, csak a szükséges dramatizálással élt, de nagyjából hiteles az életút. Jó döntéssel az életére koncentrálnak, és nem arra, hogyan fest a festő, ami drámailag ugye nem túl izgalmas. Az ecsettel hadonászás szerencsére minimális az előadásban. Mikor a színekről kezd énekelni Munkácsy, és ezek megszemélyesítéseként megjelenik a kar piros, sárga, kék lebernyegekben, akkor kicsit megijedünk, de aztán pörgős, vidám táncszámmá alakul a jelenet.
Harmadszor, ízléses a díszlet. Ha festő a főhős, a rendezés nagy kérdése, hogyan mutatják be a festményeket. Eljátsszák? Reprodukción kifüggesztik? A Munkácsy-darab diszkrét megoldást választ. A díszletet osztott üvegtáblás, mozgatható fal adja, és erre vetítik a szóban forgó képeket, de a helyszínt adó paloták vagy az asztaloskunyhó korabeli fotóit is. Emellett egy-két jelképes tárgy szerepel minden jelenetben a színpadon. Másképp a Békéscsabán, Pesten, Bécsben és Párizsban játszódó, gyakori helyszínváltásokkal élő előadást nem lehetett volna tárgyilag lekövetni. (Díszlet: Székely László). A modern díszletek között Wieber Marianne kort idéző kosztümjeiben játszanak a szereplők.
Negyedszer, jók a színészek. A Munkácsyt játszó Zöld Csaba három órán át szinte végig színpadon van, kamaszból középkorúvá öregszik. Molnár Szilvia Svenje unatkozó úriasszonyból változik önfeláldozó szerelmessé. Balogh Anna mint pénzéhes Munkácsyné főleg éneklésben remekel, két dinamikus dala után alig várnánk egy harmadikat. A Paál Lászlót játszó Sövegjártó Áron elegáns, érzékeny, finoman érzékelteti a két festő hol rivalizálással, hol atyai gondoskodással kísért barátságát. A rendezés a Munkácsy életében harmadik legfontosabb nővé emeli Perzsit, a vérbajából kikúráló bábaasszonyt, Kocsis Judit alakítása érett, szeretetteli, bölcs asszonyt mutat. Emeljük ki a hatfős tánckar teljesítményét, akik kemény munkát végeznek: hol akadémisták, hol polgárok, hol szalonvendégek, hol a paletta színei, énekelnek, beszélnek, táncolnak, és változó kosztümben szinte végig színen vannak.
A darab nagy kérdéseket nem vet fel, de ezt egy musicaltől nem is várjuk. Elég, ha szórakoztat, s ezt lehetőleg ne ízléstelen módon tegye. Sikerült. Jó hangulatban távozunk, szívesen meghallgatnánk még egyszer a dalokat. Ha emellett minden harmadik néző az előadás után kedvet kap, hogy utánanézzen Munkácsy életének, fellapozzon egy albumot vagy felkerekedjen egy múzeumba, akkor a Munkácsy-év célkitűzése maradéktalanul teljesült.
Friss a comment.com-on