Dinamittal robbantaná fel magát és egykori megfigyelőjét a ciszterci rend üldözött apácája. Almási Éva és Benedek Miklós stencilezett olvasópéldánnyal a kezükben is remekelnek a Hangyabolydulásban.

A 2013 őszén indult színházi évad bővelkedik a magyar történelem kibeszéletlen eseményeit feldolgozó előadásokban. Hogy ezek jól megélnek a színpadon, sőt katartikus, meghatározó élményekké lehetnek tehetséges alkotók kezei között, azt blogunk korábban kétszer is megtapasztalhatta. Először Pintér Béla életművének eddigi talán legerősebb darabját látva örvendeztünk, majd a Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház koprodukciójában megvalósult Vörös nyűgözött le bennünket.

Réczei Tamás Hangyabolydulás című drámája, akárcsak Pintér Titkainkja az ügynöktémát dolgozza fel. Annak is egy ritkán bolygatott részét, az egyházüldözést, a szerzetesrendek megfigyelését, zaklatását, bebörtönzését. A Kecskeméti Katona József Színház vendégművészekkel kiegészített társulata a Nemzeti Színház Kaszás Attila termébe hozta a dráma felolvasó színházi változatát a szerző rendezésében. A kommunista rendszer legsötétebb évei alatt a hatalom által vegzált, meghurcolt apácák dokumentumfilmes bejátszásokon idézik meg kitörölhetetlen élményeiket, majd elindul a dráma cselekménye. Fényes Ágnes (Almási Éva), a ciszterci rend egykori apátnője a rendszerváltás utáni években idős asszonyként felkeresi egykori megfigyelőjét, a szintén öreg és súlyos beteg Komor Antalt (Benedek Miklós – aki Márton András helyett ugrott be), és csellel bejut az otthonába. A múlt sebeit feldolgozni képtelen asszony voltaképpen túszul ejti az erő erőtlenné vált emberét, és kényszeríti a bűneivel való szembenézésre. Réczei érdekes utat választ ügynökdrámájában. Nem politikai thrillerben szembesíti a megfigyelőt és a megfigyeltet, elkövetőt és áldozatot, mint az argentin-chilei író, Ariel Dorfman A halál és a lányka című darabjában. A megrázó és dühítő aljasságok ábrázolásába szatírát kever; Szakonyi, sőt még inkább Spiró színháza jut eszünkbe, ahol a nagy történetet kis emberek történeteként élhetjük át, hiszen az ötvenes években ügynök és célszemély végső soron ugyanazon a táblán voltak sakkfigurák, még ha más színűek is. A szembenézést dinamitnak látszó tárggyal kizsaroló Fényes Ágnes és a halálos beteg Komor közösen elevenítik fel az évtizedekkel korábbi eseményeket, amely a nőt és rendtársait lelkileg megnyomorította, egyikük halálát okozva. A jelentések felolvasása, az események felelevenítése közben a jelenetek megelevenednek. A fiatal Fényes Ágnest Téby Zita idézi meg, rendtársait Dobó Enikő, Sirkó Anna, Károly Katalin, Magyar Éva játsszák. Az előadás egyik legerősebb jelenete, a bebörtönzött apácák és rendjük szabad tagjainak találkozása a börtönben, közös ­– az őrök által megzavart –­ éneklésük dacos kiállás hitük, elveik mellett. Figyelemreméltó még a több szerepben feltűnő Kiss Jenő, akinek legjobban a jelentő házmester figurája áll. Kihagyható lenne Szokolai Péter és Aradi Imre kabarettista párosa, László Miklós megidézése kevéssé passzol az előadásba.

Almási Éva és a beugróként is remekelő Benedek Miklós hőseinek kettőse különösen érdekes. Az elveiért fanatikusan küzdő, a múltat eltemetni képtelen asszony és a rendszereket kiszolgáló, igazodó-helyezkedő férfiban semmi közös nincs, csak az a történelmi helyzet, amely őket megfigyeltté és megfigyelővé tette. (Komor ráadásul Wass Albert, Szabó Dezső és Tormay Cécile rajongója lett a kommunizmus évei után – éles odaszúrás a rovott múltú alkotók terén kevéssé válogatós jobboldali kultúrpolitikának. Mindez Kecskeméten bátor cselekedet.) Magas koruk és közös múltuk egyfajta ragaszkodást ébreszt fel bennük, szoros, évekig tartó láthatatlan kapcsolatuk sajátos folytatása egyszerre érthető és érthetetlen kötelékké lesz a két magányos ember számára.

A Hangyabolydulás érdekes, elgondolkodtató előadás, megtekintésre érdemes.

***

Réczei Tamás: Hangyabolydulás

A magyarországi rendszerváltozás utáni közélet egyik feltáratlan területe az ügynökkérdés. Ezen belül az egyházi területet szinte teljes titok fedi, miközben a papok és apácák ellehetetlenítéséről, szétszóratásáról több emlékező kötet és dokumentumfilm is született. Ezek elsősorban az üldözöttek oldalát taglalták. 

            A szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatán 174 pályamű közül 3. helyezést elérő színmű, megpróbálja mindkét oldalt érintve bemutatni a Ciszterci apácák eddig napvilágot nem látott üldöztetésének, bebörtönöztetésüknek és szabadulásuknak történetét, és a megfigyeléseiket vezető tartótiszt sorsát, mindkét drámai momentumban a valós részleteket fikciós síkra emelve.

            Az alapszituációban szereplő apátnő és egykori tartótisztjének emlékei asszociatív módon kerülnek be a színre, az egykori tartótiszt által kimenekített III/III-as ügyiratokat, rendszertelen módon lapozza fel a múltjának titkos részleteit erőszakosan követelő hősnő.

A mű sokáig egy zárt kettős képét mutatja, az apátnő és a tartótiszt vitáját. Ám a főhősnőt annyira felkavarja érzelmileg a helyzet, amibe kerül, pontosabban beerőszakolja saját magát, hogy egy egyszerű áramkimaradásról is eszébe jut, amikor az ÁVH-sok betörtek éjjel a zárdába. Innen pedig folyamatosan fel-feltörnek benne a képek, pszichéjének egy-egy hívószó is elég, az emlékek feltornyosulásához.

1950-től napjainkig idéződnek meg a ciszterci rend üldöztetésének, feloszlatásának és földalatti életének különböző epizódjai, miközben a két idős ember szinte élet-halál harcot vívnak egymással a maguk vélt-, vagy valós igazáért.