Hír Interjú Kritika Riport

2014. január 31. 17:05, exruhatáros

Amikor majdnem mindenki lezuhant

A franciák keresztbe csíkos trikót hordanak, szeretik a macskákat, a pezsgőt és persze a nőket, és néha sanzonokat énekelnek, franciául. Ez a kép bontakozik ki az Absinth című előadásból.

015 absinth 13 03 21

A Marczibányi Téri Művelődési Központ színpadára tették fel a széksorokat. Kicsit furcsa úgy ülni, hogy mögöttünk ásít az üres nézőtér, vékonyka korlát véd a hátrazuhanástól. Előttünk egy nagyobb kuka, abban ülnek a zenészek, egy kisebb kuka, amin hol pezsgőt, hol abszintot szervíroznak, utcalámpa és egy képkeretbe fűzött papír, amelyre minden jelenetnél mást rajzolnak. Párizsban vagyunk.

Budapesten vendégeskedik a debreceni Csokonai Színház előadása. Olt Tamás színész, rendező írta és rendezte az Absinth című darabot. A magyar helyesírás szerint abszint lenne, de itt minden ilyen franciás. „Derűs zuhanás egy részben, sanzonokkal” – hangzik a műfajmegjelölés. Egy férfi hirtelen elhatározásból úgy dönt, véget vet életének. Míg zuhan lefelé a ház tetejéről, átgondolja életét, elvesztegetett lehetőségeit. A jelenetekben találkozik az anyjával, a macskájával, a nővel, akivel akár szövődhetett is volna valami…

A darab nyelve költői, de az előadás súlytalan marad. Bakos-Kiss Gábor inkább csak elszavalja a szöveget, nem tudja közel hozni a nem túl kidolgozott figurát. Szűcs Nellitől, a női főszereplőtől követeli a legtöbbet az előadás: hol vonzó nő, hol az öregedéssel harcoló anya, hol kislány, helytáll szerepeiben, és bravúros gyorsasággal átöltözik a jelenetek között. Mészáros Tibor szemrehányó, tudálékos macskát alakít.

008 absinth 13 03 21

A díszlet (a rendező munkája) pár tárggyal is felvillantja Párizst. Franciás hangulatúak a jelmezek, a csíkos pólók, a mellények, az apacsnyakkendő, Szűcs Nelli pedig az első jelenetben stílusosan aranysárga bőrét viseli csak. A jelenetek között a szereplők sanzonokat énekelnek, franciául, a kukában Csonka László és Dargó Gergő élőzenével kíséri. Párizs kliséit kapjuk meg, a haldokló előtt filmként lepereg egész élete, a franciák abszintot isznak és szerelmesek.

Hatvanöt perc alatt lezajlik az előadás. Mikor felállunk, rátámaszkodok a nézőtértől elválasztó kis korlátra, mire az lezuhan. Az este legdrámaibb pillanata. 

csokonai színház

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr705786233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása