Példaértékű összefogással készült új független színházi bemutató. A sikert sikerre halmozó Orlai Produkciós Iroda és a szemérmetlenül tehetséges k2 társulat közösen hozta létre a fiatal korosztály életérzését tükröző Apátlanokat.
Mikor a kőszínházak épp szusszanásnyi szünetet tartanak Csehovból, egyszerre három független csapat esik neki az örök kedvenc szerző négyfelvonásosainak. A HoppArt szikár Három nővér dolgozata és az Átrium Fehér Balázs Benő jegyezte, közelgő Sirály-bemutatója mellett a Kaposváron végzett k2 társulat a Platonovból készített vallomásos előadást. Jellemző módon ők sem parodizálták a művet, sőt, régen láttam ennyire nagy tétű játékot. Az alapítás óta mindent kettesben rendező Fábián Péter-Benkó Bence páros nagyon erős hangulatot teremt a Hátsó Kapu kopott kocsmaterében. A pályakezdő színészek nagy élettapasztalattal beszélnek elvesztegetett lehetőségekről, céltalanságról, bizonytalan jövőképről. Orlai Tibor épp jókor talált rájuk, és ők sem éltek vissza a bizalommal: őszinte alakításokkal és emlékezetes jelenetekkel teli, eredeti, megrendítő adaptáció született.
Az előadás ugyan rettentő hosszú, és a székek is meglehetős kényelmetlenek, ennek a darabnak mégiscsak itt, a Hátsó Kapuban (vagy egy hasonló értelmiségi kiskocsmában) kellett létrejönnie. Tulajdonképpen minden előadásnak jót tenne, ha megtalálná a számára optimális egyedi helyszínt, ami nem feltétlenül épített színházterem lenne, de lehetne elhagyott gyárépület, uszoda, park, tetőtér (lásd a Krétakör egykori produkcióit, vagy a Placcc Fesztivál kínálatát). Szerényebb körülmények közt mostanában is voltak próbálkozások; Bán János egyszemélyese, A borbély egy üres üzlethelyiségbe, a Gólem Színház Nagy Mari fémjelezte, dramatizált főzőműsora, a Szakácskönyv a túlélésért a Kőleves Vendéglő emeleti helyiségébe költözött. A k2 eleve állandó játszóhely (és vélhetően, nagy rakás támogatás) nélkül működik, így nekik szükségszerű megoldás a rendelkezésre álló helyek kreatív térkezelése. A kocsmánál autentikusabb közeg keresve sincs, ha az élet elfecsérléséről, a meddő szócséplésről, a tett haláláról kívánunk szólni (és ezt nem kizárólag a fiatalok értik pontosan). Különös hatása van annak is, ahogy a játszók a szünetben – két nagyjelenet közt – kijönnek a nézők közé inni, cigizni. De ami az egészben a legjobb, hogy sajátjuknak érzik a teret: nem kell visszafogniuk magukat, nem kell képzelt elvárásokhoz igazodniuk, nincs benne mesterkéltség. Ügyes húzás.
Az összes színész odaadással, biztos szövegtudással, megejtő profizmussal éli végig a szerepét. Egészen kiváló Kopek Janka (Anna), Horváth Szabolcs (Platonov), Viktor Balázs (Szergej) és Rózsa Krisztián (Trileckij), de a többiek sem maradnak le, csak legfeljebb rövidebb ideig látszanak. Ők négyen dolgoznak a legalázatosabban, alig észrevehető finom eszközökkel. Viktor Balázs nyúlós mondatai, kissé görnyedt testtartása, enervált mozdulatai, csendes félrehúzódása lenullázza Szergej kitörési kísérleteit. Egy-egy félbehagyott mondata, lassú reagálásai, mások szövege alatti motyogása mind csodálatosan színházidegen, ugyanakkor életszerű. Rózsa Krisztián kiskutyaként liheg, csahol, futkorászik; nem lehet haragudni rá, miközben totálisan haszontalan figura. Trileckij az a fajta orvos, akit senki nem vesz komolyan, és aki maga sem hiszi, hogy képes lenne felelősséggel ellátni a feladatát. Az ideje nagy részében az élvezeteket (enni, inni, nőzni, haverokkal lenni) hajszolja, mégsem felszabadult, inkább szánni való. Zavart nyökögése, buta magyarázkodása, részeg sajnálkozása kellemetlen látvány, főleg mert ismerős. Anna Petrovna hiába álomszerep Kerekes Évának és Kováts Adélnak, nekem Kopek Janka egy-egy mosolya fog megmaradni élesen: ahogy fogadja a vendégeket, ahogy Platonovra néz, ahogy a többi nőt hallgatja, ahogy elismeri vereségét. Egész végig csodálatosan manipulál. Praktikus ember, életrevaló, de a közeg őt is lehúzza, elfogy körülötte a levegő. Hallomásból tudni, hogy Horváth Szabolcs kedvéért vették elő a darabot. Ha így volt, értem az okát. A korábbi Platonovok mind elhízott, ráncos, kopaszodó figurák voltak. Ránézésre lemondanánk róluk. A mi főszereplőnk nem ilyen. Jó formában van, vonzó, vág az esze, jól érvel, egyet értünk vele, lenyűgöz. Még csak néhány éve fejezte be az egyetemet, ahol ő volt a sztár. Még előtte az élet. Nagyon fáj, hogy nem viszi semmire.
A felvonásváltásokat a fények átállítása jelzi, máskülönben van még egy zöld bőrkanapé, székek és asztalok, aztán ennyi. A Radnai Annamária fordításából készült szövegváltozat azonban annyira izgalmasan szólal meg, hogy nem jut eszünkbe unatkozni. A rendezés további érdeme, hogy a nehéz drámai anyagot szeretettel és lelkesedéssel gyúrták egybe, ezért a súlyos pillanatokkal telezsúfolt estétől valahogy mégis feltöltődve búcsúzunk. Ennyire autentikus, saját anyagot legutóbb a MU Színház stúdiójában láttam, ahol az amatőr színjátszón díjnyertes KB35 Inárcs nevű formáció mondott véleményt a magyar oktatásügyről (az előadás címe: TIKK). Az Apátlanok ezen felül szakmailag is irigylésre méltó minőséget nyújt. Reméljük, Orlainak is tetszett.
Friss a comment.com-on