„Kit kell megkúrni, hogy az ember egy kis közelséget élvezzen?” – ordítja a sztriptízbárban a Closer egyik főszereplője, Larry, összefoglalva nemcsak a darab, hanem a szeretetre vágyó emberiség legnagyobb dilemmáját. Hogy a párkapcsolati játszmák élvezhetőek legyenek színpadon, egy jó szövegkönyv esetén csupán néhány dologra kell figyelni – ez a pár dolog azonban mintha hiányozna a 001-Alkotócsoport Closerjéből. 

Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson

Patrick Marber angol drámaíró férfi és nő viszonyát, a vágy és a megszokás, a birtoklás és a nagyvonalúság, a bizalom és a hazugság kérdéseit vizsgálja 1997-es színdarabjában, amely óriási sikerrel fut Londonban és New Yorkban. A darabból 2005-ben film is készült: a magyar nézőknek elsősorban a Julia Roberts, Jude Law, Clive Owen és Natalie Portman szereplésével készült mozi lehet ismerős, bár a Centrál Színház nézői már a színpadon is találkozhattak vele néhány évvel ezelőtt. Az Átrium Film-Színház és a 001-Alkotócsoport színdarabjának érdekessége, hogy közösségi finanszírozással készült, rendezője pedig az a Radnai Márk, akinek a neve ismerősen csenghet az Átrium nézőinek a Droszt és a Kutyaszorítóbban kapcsán.

A május 11-én bemutatott Closer két felvonásba sűríti azt az öt évet, amiben hőseink kalandos körülmények közt megismerkednek, összejönnek, aztán megcsalják egymást, szakítanak, majd újra összejönnek. Dan (Kovács Ádám), az írói álmokat dédelgető nekrológíró orra előtt üti el egy taxi Alice-t (Osváth Judit), akit kórházba visz. A sztríptíztáncosnő rögtön megbabonázza, egy középszerű regényben meg is írja a lány történetét. Egy évvel később Dan a könyv címlapfotózásakor belehabarodik a fotósba, az idősebb Annába (Dobó Kata). A nő azonban ellenáll neki, és később Larry, a kissé perverz orvos (Anger Zsolt) felesége lesz. A szálak aztán annak rendje és módja szerint összekuszálódnak, és a végén össze-vissza cserélődnek a partnerek, és törnek össze a szívek.

A jelenetek között éles váltással ugrunk az időben, a hónapok, hetek múlását kivetített feliratok jelzik. Szinte előzmények nélkül csöppenünk bele az új helyzetekbe, amikben a szereplőknek már egy teljesen új érzelmi állapotát találjuk, és ez a filmszerűség nem könnyíti meg a nézők dolgát. A történet kereteit nekünk kell összerakni, a bonyolult cselekmény olyannyira kispórolja a részleteket, az ok-okozatiságot, hogy feszült figyelemmel lehet csak követni a látottakat. Muszáj összpontosítani, de ez a fokozott koncentráció sem elég ahhoz, hogy ne érezzük laposnak, felszínesnek a cselekményt. De vajon mi kell egy férfi és nő vívódásáról szóló, vérbeli kamaradrámához, hogy jó legyen? Miért nem elég szépen felmondani a dialógokat?

Fotó: Karip Timi

A válasz egyszerű. Egy ilyen sűrített levegőjű darabban minden finom arcrezdülésnek, hangsúlynak hatalmas szerepe van, és a bonyolult emberi viszonyok ábrázoltatásához jó színészek kellenek. A lélekrajzi alaposság, amit általában egyrészt a színészi játék, másrészt a rendezői koncepció erősít meg, hiányzott a Closerből. Nem értettük, hogy az Alice-t játszó, a Színműn most harmadéves Osváth Judit miért affektál alpári stílusban – oké, kontrasztos hatás kellett, hogy érezzük, ő a kifinomult Annához képest egyszerűbb lélek, ez viszont visszafogottabb ordenárésággal is egyértelmű lett volna. Így viszont sokszor nem is volt kivehető, mit mond. Ez az egysíkú ábrázolásmód egy, valószínűleg rendezői utasításra végtelenül leegyszerűsített, szinte motivációk nélküli karaktert hoz létre, csakúgy, mint Kovács Ádám Danje, aki szintén nem kapott se teret, se színpadi helyzetet ahhoz, hogy ne legyen több önző, egoista műmájernél. Dobó Kata színészi kvalitásainak köszönhetően visz pár árnyalatot játékába, de inkább tehetetlen, sodródó, vérszegény alak, mintsem határozott, letaglózó, érett nő. Aki igazán meg tudott győzni arról, hogy érdemes nézni, az a Larryt alakító Anger Zsolt, bár kétségtelen, hogy hálás szerep jutott neki; a 2004-es filmet is Clive Owen alakítása tette emlékezetessé. Anger Larryje vágyak és heves érzelmek által vezérelt ösztönlény, aki még féltékeny indulatában is a megcsalás perverz részletei iránt érdeklődik Annától. Néha szerethető, lompos, hülye dilijeivel kissé kiborító mackó, máskor undorító, szexéhes fráter, mindenesetre ebben a társasjátékban egyedül ő őszinte, ő éli meg vágyait egyenesen, lacafacázás nélkül. Annak ellenére is szimpatikus, hogy a gonoszság és a játszmázás sem áll tőle távol: a válási papírok aláírásáért cserébe azt kéri Annától, utoljára feküdjön le vele, jól tudva, hogy ezzel még maga mellé állíthatja a nőt. „Kibaszott ősember vadállat vagyok” – mondja, és ezzel egyet is értünk. Ez a vadállat élettel tölti meg a darabot, minden jelenete sziporkázik.

Nemcsak Anger Zsolt Larryként való szerepeltetése győzött meg minket arról, hogy maradjunk a 2. felvonásra, a térkezelésre is ötöst adunk. Nem lehetett nem röhögni a szexchates részen, amikor is a falra vetített chatablakban nyomon követhettük Larry és Anna (vagyis a valóságban Dan) mocskos flörtjét. Kreatív húzás volt még, hogy a különösen sorsdöntő jelenetekben (szakítás, megcsalás) a párhuzamos helyszíneken és idősíkokban zajló események egy helyszínre koncentrálódtak. Ugyanazon a díványon szakított a Dan-Alice és az Anna-Larry páros, csupán az egyes személyek váltogatták egymást, a cserélhetőség motívumával utalva a keresgélés, a megtalálás és az elhagyatás körforgására, az egész párkapcsolati mizéria reménytelenségére.

Fotó: Karip Timi

Mindezek mellett akadnak kellemes pillanatok, csavaros húzások a Closerben, azonban az egészet agyonvágja a legutolsó, teljesen érthetetlen jelenet, amely Alice távoli idegenben történő haláláról szól. Nem tesz helyre bennünk semmit, nem kapcsolódik sehogy a történethez, hacsak nem annyiban, hogy az önmagunkkal és az élettel való legőszintébb, legközelibb találkozás a születés mellett a halál, ami egyúttal a lehető legtávolabbra helyez bennünket embertársainktól. De hiába utal a cím a közelségre, az intimitás iránti igényből fakadó emberi hibákra, önzésre - ez az egész téma egyáltalán nem kerül közelebb a nézőkhöz a film emlékénél.