Az Alkalmáté Trupp bravúros előadással rukkolt elő a Jurányiban. A Dömötör Andráson egyik percben sírtunk a nevetéstől, majd a következő pillanatban könnyekig hatódtunk. Nem véletlenül ők a legendás Máté Gábor-osztály.

Kilenc éve minden évben összeverbuválódik az osztály, hogy egyik osztálytársuk életét a nagyközönség elé tárják. Kedvük, lendületük az idő előrehaladtával sem apadt, évről-évre hozzák a megfelelő színvonalat, idén talán ennél még többet is.

Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

Ahogy telnek az évek, egyre gyűlnek a tapasztalatok, jobban kell sűríteni az anyagot, máshová kerülnek a hangsúlyok. Dömötör Andrásnál, aki színészként kezdte, jelenleg rendez, és tanít a Színművészetin, a hangsúly értelemszerűen a színházra került, a színházi szakmában lévő problémákra, illetve arra, hogyan folytatja le mindennapi csatáit színházi emberként. Ezúttal a látvány is túlmutat az eddigi Alkalmáté előadásokon, Kálmán Eszter Lego díszlete eszünkbe juttatja Dömötör nagysikerű rendezését, a Párnaembert, utal Dömötör Lego szeretetére, és kellékként is jól funkcionál.

A családi viszonyokat egy ötletes felütéssel, a Hellinger-féle családállításon keresztül ismerhetjük meg: az Apa korai halálát, az Anya ellentmondásos szerepét, Dömötör Nagymamájához fűződő szoros kapcsolatát. Az előadás markánsan indul, hiszen a metódus önmagában megosztó, remekül karikírozható, ezért tökéletes humorforrás is egyben. A következő jelenetben a Nagymama szerepében Jordán Adél brillírozik: szigorú, karcos, katonásan fegyelmezi a gyermek Dömötör Andrást, akit Czukor Balázs alakít hisztis kirohanásokkal. Járó Zsuzsa Anyaként megengedőbb, mégis kiszorítva érzi magát kettejük életéből. Magánélet szempontjából csak eddig engednek betekintést, megjelenik még pár barátnő, de csak felszínesen érintik a témát. Ahogy a szakmai pályafutásból is komplett kimarad a főiskolai élet, vagy az Örkény Színházban eltöltött jó pár év, amelyet egyetlen Platonov (Apátlanul) részletben sűrítenek össze.

Fotó: Karip Timi

Felnőtt Dömötör Andrásként Mészáros Béla és Mészáros Máté alakít a legmeggyőzőbben. Mindketten hajszálpontosan visszaadják a neurotikus, folyton kétkedő, elégedetlenkedő Dömötört. Dömötör neurózisa meglehetősen szélsőséges, tisztaságmániás, túlérzékeny a pontosságra, nem bírja a linkeskedést, érezhetően küzd sokszor tehernek tűnő lelki alkatával. Mindez tettlegességben is megmutatkozik, amikor a Mammutban lévő automata ajtók közé szorul, majd berúgja az üveget, s ezért a rendőrség előállítja. (Gál Kristóf plusz poénként rendőrt alakíthat, ha már a való életben is ez a foglalkozása.) Az előadás tehát kegyetlenül őszinte, mindemellett folyamatosan ironizál, csipkelődik, szurkál. Ilyen sokszínű kifigurázást ritkán lehet látni, szinte mindenki megkapja a magáét, például a lelketlenül működő casting ügynökségek, a rendezőre nem hallgató, óvodás módon viselkedő színészek. A pályatársak utánzásában pedig egyenesen lenyűgöző teljesítményt nyújt az osztály: Péter Kata ízig-vérig Eszenyi Enikő, Dömötör András idézi meg Mácsai Pált, minden mozdulata, hangsúlya a helyén van, még a hangszíne is félelmetesen mácsais. A volt osztályfőnök és jelenlegi munkatárs sem ússza meg, először Vajda Milán, majd Dömötör András bújik Máté Gábor bőrébe, mindketten önfeledten és hibátlanul lényegülnek át úgy, hogy szinte magunk előtt látjuk a Katona igazgatóját. A paródiákat az alázat és igényesség jellemzi, sosem csapnak át ripacskodásba, biztosak lehetünk benne, hogy a megjelenített színházi emberek is jót mosolyognak a Dömötör András-beli önmagukon.

Terítékre kerül a kivándorlás problémája, német színház kontra magyar színház, a migránskérdés. Az előadás dramaturgiailag gördülékeny, jól felépített, egy-egy töményebb, drámaibb részt vidámabb jelenet követ, a zene nem megtöri, hanem erősíti a mondanivalót.

Kétségtelenül a legszebb, és legmeghatóbb jelenet a Nagymama halála. Jordán Adél és Mészáros Béla kettősét sokáig fogjuk emlegetni; Mészáros aggódása, gondoskodása a már magatehetetlen Jordánnal egy végső táncba torkollik: Szandtner Anna csodálatos énekére lassan, finoman egymásra borulva kitáncolnak a teremből. A temetést bemutató jelenetnél Czukor Balázs gyászától, kétségbeesett őrjöngésétől fagy meg a levegő.

Fotó: Karip Timi

Mivel meglehetősen nagy ívet kell bemutatni szűk két órában, sok mindennel kapcsolatban hiányérzetünk támad: vajon hogyan élte meg Dömötör a főiskolát? Miért akart rendező lenni? Miért jött el az Örkényből? Milyen az osztálytársaival való kapcsolata?

Elégedetlenkedésre persze egyáltalán nincs okunk, mivel az önismereti problémákra, szakmai és társadalmi helyzetekre való éles kritikai rálátás kárpótol minden kimaradt Lego-darabkáért. Remélhetőleg Dömötör András nem Berlint választja Budapest helyett. Ez az előadás is bizonyítja, hogy helye van a hazai színházi világban.

Jövőre Mészáros Béla életét veszik górcső alá, és ahogy az osztály energiáit ismerjük, várnak még ránk meglepetések.