A Nemzeti Színház látványtechnikai és összművészeti bravúrokkal idézi meg a legendás Körhintát, a színészi játék és a dráma azonban háttérbe szorul.
Már az előadás legelején felhangzik Fábri Zoltán filmjéből egy részlet. Halljuk Törőcsik Mari és Soós Imre hangját, az a jelenet lehet, amikor a két szerelmes vidáman, mámoros kiáltásokkal forog a vásárban lévő körhintán, azon a körhintán, ami később szerelmük és egy új élet szimbólumává válik. Az 1956-ban bemutatott film pedig önmagán túllépve egy korszak lenyomatává vált, hiszen Sarkadi Imre novelláját adaptálta sajátos képi és filmes eszközökkel. Izzó hangulatvilágával, látvány-centrikusságával még a cannes-i fesztiválon is begyűjtött egy jelölést. Fábri filmje magában foglalja azt, amire a korszak nemzedéke vágyott: a szabad akaratából választott szerelmet, boldogságot, valamint a régi rend elleni lázadást.
Remek alapanyag egy színházi előadás számára, de fontos hangsúlyozni, hogy a végleges produkciót nem lehet, nem szabad összehasonlítani a filmmel, hiszen az előadás egy teljesen szuverén alkotás - a rendező és a többi alkotó új, egyedi látásmódjával -, aminek a filmtől függetlenül kell megtalálnia a saját útját, közegét, közönségét.
Vidnyánszky Attila és Zsurávszky Zoltán kemény fába vágta a fejszéjét, amikor az ikonikussá vált Körhintát választották a Nemzeti Színház új bemutatójának. Ez az a filmalkotás, amit szinte mindenki ismer, aminek a jelenetei élesen belevésődtek a koponyákba – ám a kezdő jelenet azt sugallja, hogy legalább erre a közel két órára felejtsük el a filmet, mert amit látni fogunk, valami egészen más lesz. Az ötvenes évekbeli debreceni Nagyerdő elevenedik meg előttünk, vásári portékákkal, kikiáltóval, árusokkal, céllövöldével, fiatalok csoportos játékával, évődésével; háttérben pedig ott pörög-forog a körhinta (ami tényleg nagy és igazi). Sokáig főleg illusztrációt látunk: a kor népi kultúrája, szokásai kerülnek bemutatásra, mintha csak egy képeskönyvet nézegetnénk. Vidnyánszky hatalmas tömeget mozgat meg a színpadon Zsurávszky Zoltán társrendező-koreográfus segítségével: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes negyven táncosa és zenekara vesz részt az előadásban, dinamikus lendületet adva a produkciónak. A zenekarral szemben a táncosok kerülnek előtérbe, holott az autentikus magyar népzenét magas nívón játszó muzsikusokat is jó lett volna legalább végig a színpadon tartani, sokszor zavaró, hogy pusztán a hangfalakból szól a zene.
A táncosok, zenészek remekelnek, darab viszont sajnos nincs. Hiába Sarkadi Imre két novellája, A kútban és a Leányvásár; hiába Fábri Zoltán és Nádasdy László forgatókönyve, Vincze Zsuzsa dramaturg csontszikárrá csupaszította a szöveget, ami nemcsak dramaturgiailag akasztja meg az előadást, hanem a színészek játékterét is beszűkíti. A politikai vonal, a téeszesítés, és a kulákkérdés teljesen kikerült a szövegkönyvből, ezzel együtt a történet alapfeszültsége is, hiszen önmagában „a szegény harca a gazdag ellen” eléggé sovány drámai konfliktust generál, és a szereplőket is leegyszerűsíti. Ahol kitágították a műfaji határokat (zene, tánc, ének) az előadás remekül és profin működik, de a dialógok annyira szűkszavúak, hogy prózában nem marad mit eljátszani. A két fiatal szerelmes, Bíró Máté (ifj. Vidnyánszky Attila e.h.) és Pataki Mari (Kiss Andrea e.h.) komikus figurának tűnik - az elején komolyabb dialógus híján folyamatosan egymás nevét sóhajtozzák vagy kiabálják (indokolatlanul sokszor elhangzik a „Mari!” és „Máté!”). Kiss Andrea minimális szöveggel is jól közvetíti az akkori lányok sorsát, csendesen szenved, hamar beletörődik nem vágyott eljegyzésébe a gazdag Farkas Sándorral. A kiszemelt vőlegény, Farkas Dénes megfelelően hozza a gazdag parasztfiú flegmaságát, kivagyiságát. Ifj. Vidnyánszky Attila, aki a Színművészeti Egyetem egyik nagy tehetsége, dolgozott már Marton Lászlóval, Zsótér Sándorral, a Nemzetiben Viktor Rizsakovval, mindig egyenletesen jó színészi teljesítményt nyújtva, ezúttal küzd Bíró Máté figurájával. Nemcsak azzal van a baj, hogy hangtechnikailag nem képzett a népdalokhoz, ezért nem tudja megfelelően elénekelni őket. Máté szenvedélyesen szerelmes, és bosszantja Mari apjának korlátoltsága, Ő lenne a kulcsfigura, aki lázad, szembemegy az árral. Ifjabb Vidnyánszky a szerelmes fiút el tudja játszani, de nem elég árnyalt a karakter: nem elég lázadó, nincs benne elég spiritusz. Így Marival való szerelme sem kap akkora hangsúlyt, nincs drámai konfliktus sem a két fiú, sem Máté és Pataki között.
Szűcs Nelli Patakinéként egy boldogtalan házasságban szenvedő asszony. Játéka érzékeny, klisémentes. Minden ízében megfélemlített feleség, önálló gondolatokat és véleményeket nem közölhet, csak végrehajthat. Szűcs Nelli arcán ott van az akkori generáció összes parasztasszonyának tragédiája. Méltó partnere Cserhalmi Györgynek, aki nyakas, kizsákmányoló Pataki István, nemcsak családján uralkodik, hanem egy hatalmas birtok felett. Cserhalmi nemcsak Pataki negatív oldalát mutatja meg; apaként a jóakarat vezérli, óvni akarja lányát a nincstelenségtől és a bizonytalan jövőtől. Cserhalmi szépen viszi végig Pataki jellemfejlődését, sokszínű és mély alakításába a viccmesélés is belefér, kétségtelenül Ő válik az előadás központi szereplőjévé, egyetlen nézéssel vagy arcmimikával képes feszültséget teremteni. A darab logikus felépítésének hiánya miatt beletörődő rezignáltsága, hirtelen váltása túlságosan a semmiből jön.
A rendezés nagy lendülettel lépked előre, egy percig sem pihen, nem fullad unalomba, dinamikája jól sikerült, hiszen a darab hiányosságait kitöltő tánc és látványvilág tényleg nagy horderejű képeket és hangulatvilágot teremt: színes szalagok és lufik közötti romantikázás a levegőben; a táncos nagyjelenet, amikor megmozdul az egész színpad, ellentétes irányba forog az asztalon körbe-körbetáncoló két szereplő a táncosokkal és zenészekkel – összművészeti bravúr. Érdekes megoldás Mari álma, ahol a forgó motívum szintén visszatér, jellemzően zenés-táncos színház jegyeit mutatva. A legvégén maga Törőcsik Mari sétál be a színpadra, hatásos és tiszteletre méltó gesztus.
Koncepcióját tekintve jól összerakott zenés táncelőadást láthatunk. Mégis pontosan az hiányzik belőle, amit közvetítenie kellene: a szenvedélyes szerelem, ami két fiatalt lázadásra késztet, hogy akár életük árán ellenszegüljenek a korabeli törvénynek („föld a földhöz házasodik”). Meg van mutatva, de nincs előadva, nincs eljátszva. A kreatív látvány és a különböző műfajok felvonultatása biztonsággal elviszi az előadást, de érzelmeket csak kevés helyen sikerül mozgatni; Mari és Máté szerelme tét nélküli, ezért elvész a színes és hangos kavalkádban.
Friss a comment.com-on