Fehér Tibor jövőre Csongort és Cyranot játszik a Nemzetiben. Alföldi hívta oda, Vidnyánszky marasztalta, és - bár rögtön mélyvízbe dobták - alig várja az újabb kihívásokat. Maximalista. Ha kell, az utcán járókelőkkel próbálja a szerepét, és igyekszik tanulni a bukásaiból is. Interjú.
Harmadéves színészhallgatóként már Bánk Bánt játszottál a Nemzetiben, azóta is a színház tagja vagy, a következő évadban pedig két főszereped lesz. Ránézésre tökéletes indulás.
Nem hiszem, hogy tökéletes. Maximalista vagyok, önmarcangoló, önkritikus – szerintem egészséges mértékben –; én nem gondolom, hogy tökéletes volt, amit eddig csináltam. Ami előttem áll az csodálatos, ami mögöttem van, az is, de csak azért, mert a rossz tapasztalatokból is tanul az ember, elraktározza azokat is. Huszonegy évesen Bánk bánt játszani elég nehéz feladat volt; ma már egészen másként csinálnám. Sokkal érettebb lettem, gyerek voltam még akkor.
Visszanézed a korábbi munkáid?
Nem, de minden pillanat, minden gesztus élénken él az emlékezetemben. Nagyon belém égtek. A munka csodálatos volt, szerettem Robival (Alföldi Róberttel – a szerk.) dolgozni, a kollégák is nagyon jó fejek voltak, rengetet tanultam és tapasztaltam belőle.
Amikor megkínálnak egy ilyen szereppel, akkor fel sem merül, hogy ez talán korai nekem?
Dehogy merül fel! Ez kihívás, ezért érdemes színésznek lenni. Az ember az ilyen feladatokat várja és szereti. Ezért lesz izgalmas jövőre a Csongor meg a Cyrano. Cyranot játszani huszonhét évesen hatalmas lehetőség.
Nincs benned félsz?
Dehogynem, csak erősebb a vágy, hogy ezt én meg akarom csinálni! Tanulni szeretnék belőle, újabb tapasztalatokat szerezni, feszegetni a határaimat, és kihozni magamból a maximumot. Egy ekkora szerep hálás helyzet, hiszen rengeteg mindent megmutathatok magamból. Ilyenkor inkább csak izgatott vagyok. Régen sokkal türelmetlenebb voltam, ma már kezdek megnyugodni. Lehet, hogy ez a korral jár, mégiscsak eltelt hat év a Bánk bán óta is; sok pofonon, csalódáson, örömön, boldogságon vagyok túl, egyszóval: érek. Egészen megváltozott a hozzáállásom: korábban alig bírtam kivárni egy-egy izgalmas feladatot, most pedig úgy érzem, mindennek eljön a maga ideje. Nyáron biztosan el fogom olvasni a Csongort is párszor, mert nagyon nehéz a szöveg.
Te egyébként is készülős színész vagy: többször átrágod magad a drámán, utána olvasol, megnézed a filmet.
Szerintem minden színész készülős színész. Ez kötelessége is, hogy legyen egy képe arról, miről szól a darab, és mit szeretne a szereppel elmondani.
Nincs olyan, hogy majd „nyomom érzésből”?
De, persze akad ilyen is. És valójában hiába készülök fel, és rakok össze a fejemben egy teljes koncepciót a darabbal, a szerepemmel kapcsolatban, hogyha elém áll a rendező, és ő homlokegyenest mást gondol. Talán még hátrány is, mert nekem lesz egy szinte megingathatatlan vízióm, amit aztán nehezen tudok kiverni a fejemből. A Jó estét nyár, jó estét szerelem-ből készült filmet például megnéztem, és nem tettem jól. Mert utána folyton ott motoszkáltak a fejemben a főszerepet játszó Harsányi Gábor gesztusai, s alig tudtam túllépni rajtuk, egyszerűen ösztönösen jött. De nyáron biztosan sort kerítek a Csongor és Tünde olvasgatására, és biztosan elő fog fordulni, hogy visszalapozok: te jó ég, itt miről is van szó?!
A Bánk bánról azt mondtad: untad a középiskolában, s mikor a szerep kapcsán újraolvastad szeretted-értetted meg. A Csongorral hogy állsz? Ebben játszottál már néhány éve: az egyik ördögfióka voltál.
Igen, Tengely Gábor rendezte a Nemzetiben, az főként bábelőadás volt. Nagyon nehéz olvasmány, már csak a régies nyelvezete miatt is. Bátor, merész vállalkozás színpadra állítani, én biztosan nem merném. Remélem, hogy Attilával (Vidnyánszky Attila – a szerk.) ki tudunk belőle hozni valami emészthetőt, befogadhatót, és remélhetőleg mértékadót.
De a verses szöveg közel áll hozzád.
Persze, nagyon szeretem a verseket. Világéletemben imádtam őket olvasni és mondani egyaránt. Meg tudnak hatni, mert romantikus, olykor szentimentális alkat vagyok. Persze van egy keményebb oldalam is, de az apró szépségeket vágyom a mindennapokban is.
A versmondás ma már nem része a színészek mindennapjainak.
Mármint ha a televíziós versfelvételekre gondolsz, akkor valóban nem. De meg lehet találni azt a felületet, ahol erre szükség van, és szeretik. Farkas Dénes barátom például édesapja, Osztojkán Béla verseiből szeretne egyszer majd estet készíteni, és én is szívesen vállalkoznék ilyesmire. Ha eljutok idáig, akkor meg fogom kérni Vidnyánszky Attilát, hogy adjon erre lehetőséget.
Mi az, amit csak élesben lehet megtanulni, ami nagyon más, mint az egyetemen?
Mindent csak élesben lehet megtanulni. A főiskola egészen más. Gállfi László osztályába jártam, aki amellett, hogy zseniális színész, remek pedagógus. Kitűnően bánt velünk, védve voltunk a szárnyai alatt, és ezt akkor éreztük is. Utána bedobtak a mélyvízbe, és ráébredtem, hogy hoppá, itt ember embernek farkasa, harcolni kell, ha nem figyelek oda, eltaposnak és átgázolnak rajtam. A színház csapatjáték, rendkívüli módon függünk egymástól, és a legtöbbet mindig egy bukásból lehet tanulni.
Neked mi volt ilyen lecke?
A Jó estét nyár, jó estét szerelem. Azzal nagyot buktam. Valahogy kicsúszott a kezemből a szerep, az előadás. Már a próbafolyamat során éreztem, hogy nem tudok felnőni a feladathoz. Rosszul használtam a próbákat, a kollégákat, nem adtam meg a kellő figyelmet nekik, bezárkóztam, és egyedül küzdöttem a szereppel. Ezért jobb híján az utcán próbáltam.
Hogy lehet az utcán próbálni?
Ez a darab egy lakatos fiúról szól, aki görög diplomatának adja ki magát, és tört magyarsággal beszél. Emiatt nehéz volt megtanulni a szöveget, mert folyton erőltetetten felcserélt szórendek vannak benne. „Én lenni kicsi görög, vagyok itt Budapest, nem talál helyem.” Én pedig odamentem egy öreg nénihez, és mondtam neki, hogy „én vagyok nagyon éhes, hol van itt nappal-éjjel nyitva bolt, van ennivaló hol?”. És akkor elkezdte nekem vehemensen magyarázni – akár egy külföldinek -, hogy merre menjek. Vagy odamentem egy sráchoz, megint csak előadtam ezt, és ő egyből angolul válaszolt. Előfordult, hogy a villamoson két srác rágyújtott, én pedig a szerepem stílusában elkezdtem osztani őket, és ahelyett, hogy jól elvertek volna – látod, ennyi gyerek voltam – beszartak, elnyomták a cigit, és próbáltak megnyugtatni. Aztán jött egy nagy falat: találkoztam egy 40-50 éves férfival, aki elmesélte, hogy magányos, depressziós, vele sokat beszélgettem a szerepem szerint kialakított stílusban.
De át lehet ezt vinni a színpadra, valóban segít?
Ma már úgy gondolom, hogy nem. Útnak érdekes volt, de ha a végeredményt nézem, akkor nem. Ha gyilkost kell játszanom, nyilván nem fogok leszúrni senkit, hogy kiderítsem, milyen érzés. A legfontosabb mindig a gondolat, a fogalmazás; egy-egy ilyen történést elraktározok valahol mélyen az agyamban, és előfordulhat, hogy később ebből alakul ki egy-egy hangsúly, érzet, és az pont elég a színpadon. Egy gesztus mögöttes tartalmat kap, és ez a többrétegűség az érdekes a színházban. Mindig jó, ha van valami titok.
Említetted, hogy a Nemzeti mély víz volt. Régen a kezdő színészek kötelező évadot töltöttek vidéken. Soha nem érezted, hogy neked ez hiányzott?
Nem, mert itt ugyanúgy tanulok kis szerepből, nagy szerepből, és rendkívül jó kollégák voltak-vannak mellettem. Érdemes figyelni őket, elcsenni egy-egy pillantást, gesztust. Ahogyan például Bodrogi Gyula bácsi leül Attila hun király trónszékébe az Isten ostorában, és még nyög is egyet miközben kényelmesen elhelyezkedik, apróság, mégis zseniális.
Sok ember kicserélődött körülötted a színházban. Téged Alföldi Róbert vitt a Nemzetibe. Az igazgatóváltás után egyértelmű volt, hogy maradsz?
Persze, hogy nem. Rengeteget gondolkodtam. Volt olyan tervünk is, hogy Robi tíz-tizenöt emberrel továbbmegy, és független helyeken játszva együtt maradunk. Ehhez nem kapott anyagi támogatást, így végül nem lett belőle semmi, de én vele tartottam volna, mert nekem akkor az volt a fontos, hogy ezekkel az emberekkel - akik közt felnőttem - együtt maradhassak. Később viszont Robi is azt tanácsolta, hogy maradjak. Nem bántam meg. Vidnyánszky pedig abszolút partner abban, hogy kienged külsős munkákra is, és ezért hálás vagyok neki. Így a mai napig rendszeresen dolgozom Robival is. Ami még fontos volt számomra, hogy hárman, akik együtt szerződtünk az osztályból a Nemzetihez - Szatory Dávid, Farkas Dénes és én - együtt maradjunk. Ez most felbomlik, mert Dávid elmegy, szabadúszó lesz, a maga ura akar lenni.
Benned ez soha nem merült fel?
Mostanában azért nem, mert rendszeresen jönnek külföldi rendezők a színházba, és velük nagyon jól tudok dolgozni. Izgalmas, hogy egészes másként nyúlnak darabokhoz, mint ahogyan mi tennénk, más a világhoz való viszonyulásuk, és szinte pofátlanul lazák. Mondok egy hülyeséget, ők pedig mondanak rá egy nagyobbat, aminek ráadásul van értelme.
David Doiashvili grúz rendezővel a Cyranoban hamarosan újra együtt fogtok dolgozni.
Vele volt életem egyik legjobb munkája: a Szentivánéji álom. Amikor elkezdtük, mindenkitől megkérdezte, hogy mit gondol a szerepéről. Én vagyok Lysander, és mondtam, hogy ez rohadt unalmas: egy hülye szerelmes szépfiú, aki fel-alá rohangászik a lányok után az erdőben. Ő pedig egészen mást hozott ki belőle, és ettől számomra is izgalmassá vált a szerep. Nagyon hamar egy nyelvet beszéltünk. Orosz tolmácson keresztül kommunikáltunk, de kis idő elteltével már nem volt rá szükség, félszavakból is értettük egymást, így most nagyon várom a Cyranot. Ami egyébként is gyönyörű szöveg, izgalmas szerep. Daviddal már beszélgettünk is erről, és rögtön leszögezte, hogy nem akar nekem nagy orrot. Alig várom!
Ezek izgalmas szerepek, de mit ajánlott neked az induláskor Vidnyánszky Attila?
Nem ismertem őt korábban, ennek ellenére abszolút szimpatikus, kellemes beszélgetés volt, és jó benyomást tett rám. De azt rögtön közölte, hogy – bár tetszik neki, ahogyan dolgozom - nem fog nekem nagy szerepeket adni, mert látta a Bánk bánt, és úgy érezte, túl fiatal vagyok a feladathoz. Persze ez szándékoltan a Bánk bán junior-változata volt végzős színészekkel. Éppen ezért meg voltam lepve, amikor egyre jobb lehetőségeket kaptam az Ahogy tetszikben, majd az Operettben, úgyhogy egyáltalán nem panaszkodhattam akkor sem. De most nagyon várom az új feladataimat. Izgalmas volt idén a közös munka Attilával (Vidnyánszky Attila – a szerk.) az Isten ostorában, egészen különleges belső világa van, melyet jó érzékkel állít színpadra. Kíváncsian várom, hogyan fog hozzányúlni a Csongor és Tündéhez.
Mindenféle türelmetlenség nélkül.
Komolyan mondtam, hogy elmúlt belőlem ez a nagy megfelelési vágy-, kényszer. Nyugodtabb vagyok, kezdek harmóniába kerülni önmagammal. Megéreztem, hogy vannak korlátaim, és ezeket kezdem elfogadni. Nem kell megváltani a világot, de kicsiket, apránként haladva lehet tenni érte. Szépen, munkával, alázatosan, és akkor jön a várt eredmény. Nem lehet mindig robbantani. Visszatérő érvem, amit Törőcsik Mari szokott mondani, hogy volt az életében négy nagy pillanata, aztán ennyi. Ezt kezdem én is elfogadni.
Ez nem kompromisszum, vagy kiábrándultság?
Nem! Ha így lenne, most nem ülnék itt veled, hanem koktélokat mixelgetnék Máltán. Én ebből soha nem fogok tudni kiábrándulni, mert ez egy szerelem, amit a színház iránt érzek. Bármilyen jó munkát adnának milliós fizetéssel, tuti unnám egy hónap után, és inkább elmennék takarítónak egy színházba, csak hogy ott lehessek.
Ebben a szakmában soha nem érezted, hogy unod, hagyod a fenébe?
Rengeteg kétely van bennem, az egyetem alatt is előfordult, hogy úgy éreztem, ezt itt kellene hagyni. Besétáltam derékig a Dunába, hogy akkor most vége, aztán persze hazamentem, és ittam egy forró teát. Vannak mélypontok, de mindig van egy-egy olyan pillanat, este, kolléga, néző, szerep, ami továbblendít ezen, amiért megéri csinálni.
Rengeteget szinkronizálsz, de filmben még nem játszottál. Érdekelne?
Abszolút. Kisebb vizsgafilmekben már játszottam, például Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályával. Nemrég pedig Goda Krisztával forgattam egy reklámfilmet, és csodálatos élmény volt. Nagyon élveztem a közös munkát, lenyűgöző a figyelme, az érzékenysége, ahogyan vezeti a színészt. Szóval ez is meghozta a kedvemet a filmes munkákhoz. Neki köszönhetően eljutottam egy castingra, így nemsokára egy tévésorozatban láthatnak majd a nézők. Szívesen vezetnék műsort is, kipróbálnám magam ilyen szerepben. Izgalmas, tartalmas dolgokat szeretnék csinálni, és remélem, hogy meg is találnak majd ezek a feladatok.
Friss a comment.com-on