Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 21. 08:57, madainyer

Vasúti szerencsétlenség a Katonában

Keresztes Tamás főszerepet játszik a Katona József Színház legújabb bemutatójában. Ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy jó szívvel ajánljuk. De A végítélet napja nem csak miatta jól sikerült előadás.

Az egyén küzdelme a lelkiismeretével, az egyén és a közösség viszonya, az egyszerű kisember morálja – ezeket a témákat gyakran boncolgatja mostanában a Katona József Színház. Nincs ez másként a legutóbbi bemutatójuk, Ödön von Horváth A végítélet napja című tragédiájának esetében sem.

Thomas Hudetz (Keresztes Tamás), a német kisváros kötelességtudó állomásfőnöke rettenetes házasságban él feleségével (Fullajtár Andrea), így amikor a vendéglős lánya, a hentes menyasszonya, Anna (Pálmai Anna) az állomáson flörtölni kezd vele, figyelme elkalandozik, ezért szörnyű vonatszerencsétlenség okozója lesz. Míg utálatos felesége féltékenységből ellene, addig Anna bűntudatból mellette vall, így néhány hónapos vizsgálati fogságából ártatlanként és a polgárok ünneplése közepette tér haza a bűnös. A bűn azonban magában hordozza a büntetést, a megkönnyebbülés súlyos teherré, a hála félelemmé, a tisztelet megvetéssé válik hamar. Elérkezik hát a végítélet napja.

20131017 A vegitelet napja 08Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

Bagossy László rendezői kezei alatt a Katona József Színház társulata hozza a szokásosan magas színvonalat. Senki sem rossz, aki kiemelkedik, az is kiváló alakítások közül teszi. Keresztes Tamás teszi. Eszköztelenül, halk szóval, finom gesztusokkal operálva építi fel a komplexusokkal küzdő, elismerésre vágyó „kötelességtudó Beamtert”, aki a katasztrófa után eleinte kibújna a felelősség alól, aztán újabb bűnt követ el, hogy bűnhődhessen. Menekül, de megmenekülni nem tud, hiszen saját lelkiismerete liheg a nyakába. Szintén remekel Hudetz sógora, Alfons szerepében Elek Ferenc. A lojalitás és a moralitás között egyensúlyozó kisember sorsát rajzolja meg, aki gyakran nem tudja, kihez legyen lojális. Alfons végül egyszerre lesz emberséges és igazságos. Ellenpontja Hudetznek, aki pozitív hősből válik a társadalom szemében aljas bűnözővé.

A tömegszerencsétlenség traumája feldolgozhatatlan Annának is. Pálmai Anna megformálásában a fiatal nő számára a végítélet voltaképpen már a baleset napján megérkezik, számára nincs jövő attól a naptól fogva. Néhány másodperc alatt változik naiv, kalandozó kislányból bukásra ítélt drámai hősnővé. Fullajtár Andrea gonosz Hudetznéja mögül a boldogtalan nő tekint ki fájdalmasan.

Egyszerű, tisztességes kispolgár a vendéglős (Ujlaki Dénes), vőjelöltje, a hentes (Ötvös András) és Leni, a pincérnő (Kiss Eszter). Ujlaki gyásza dühvel teli kín, Ötvösé bosszúszomjas veszettség. Jordán Adél, Bán János, Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos, Kocsis Gergely, Tasnádi Bence kis szerepekben is kiválóak.

20131017 A vegitelet napja 20Fotó: Karip Timi

A kispolgári tragédia szándékoltan földhözragadt világából váltást hoz a halott masiniszták hallucinált jelenete, balladai hangulatot sugároz a meg nem mutatott gyilkosság is. Hudetz kilép a saját valóságából, sorsa a téboly, az élő halál.

Bagossy Levente sötét, nagy és nyomasztó plafondíszlete súlyként nehezedik ránk, Ignjatovic Kristina jelmezei hűen idézik meg a Hitler előtti Németországot.

A végítélet napja tartalmas színházi este, egyben jó alkalom a páratlan tehetségű Keresztes Tamás színészetének felfedezésére. Ha esetleg valaki eddig elmulasztotta volna.

katona józsef színház ödön von horváth elek ferenc keresztes tamás pálmai anna bagossy lászló

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 20. 11:36, madainyer

Kutyafej, Marilyn Monroe, kaki

Elismerésre méltó teljesítmény, kiváló színészi játék, nyelvi bravúrok jellemzik Az iglic legújabb bemutatóját. De ha lett volna szünet az előadásban, biztosan hazamenekülünk.

Színészek és bábszínészek állnak a Bábszínház stúdiójának nyomasztóan fülledt terében. Vascsövekből épített állványok emelkednek a forgószínpadon. Bizarr külsejű férfiak és nők, valószínűtlen jelmezekben, félig ló testtel vagy kutyafejjel, esetleg Marilyn Monroe-nak öltözve (jelmez: Tihanyi Ildikó), ijesztőre sminkelve, vagy ijesztően smink nélkül felejtve ütik a vasat. Kellemetlen, fülsiketítő zaj. Rosszul érezzük magunkat. Pedig nem látunk rossz színházat a Katona József Színház és a Budapest Bábszínház közös produkciójában.

20131015 Az iglic 07Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

Caryl Churchill Az iglic című színdarabja fantázialényekkel teli felnőttmese, amelyben két terhelt és részben terhes kamaszlány – Josie és Lily – érdekes kapcsolatát egy manipulatív tündér, Az iglic irányítja. A cselekmény egyszerre játszódik Anglia prolivilágában és egy mesebeli erdőszerű közegben. Valami ilyesmi született volna, ha Lázár Ervinnel íratták volna meg a Trainspotting forgatókönyvét.

A létező világ szereplői által használt modern, az ábrázolt társadalmi osztálynak megfelelő szöveg ellenpontjaként önálló megszólalásaiban az iglic nyelvi játékok végtelen sorával fejezi ki magát. Egyik szóból szövi a másikat, virtuóz közhelyköltészet ez, amelyben egy mondat sem fejeződik be hagyományosan. Mintha Weöres Sándor és Besenyő Pista bácsi együtt szívtak volna el egy fél marihuánaültetvényt. Nem ez történt: a szórakoztató fordítás Hamvai Kornélt dicséri. De bármilyen jó is a szöveg, a feltálalt mennyiségben már nehezen fogyasztható, a befogadás az idő haladtával egyre problematikusabb. Az arányérzék hiánya jellemzi az előadás egészét is. A rövid jelenetmorzsák, színes, hangos, zavaros, hol humoros, hol nyomasztó képek bár kétségtelenül egyedi atmoszférát teremtenek, elterelik a figyelmet a fő cselekményszálról; az eszközök diadalt aratnak a cél felett. A forma legyőzi a tartalmat. Pedig vannak erős pillanatai az előadásnak – főként a kisbaba születésének problematikájában , ezekből lehetne több.

Pelsőczy Réka iglice jelentős színészi teljesítmény. Hibátlanul beszél versül, nem kerül saját hatása alá, miközben nevettet. Pálos Hanna Lily-je egyszerre naiv és ösztönös, befolyásolható és mégis erős: a Katona József Színház legújabb generációjának talán legerősebb színésznője ismét remekel. Josie szerepében Borbély Alexandra is pontos: agresszív skizofrénként ijeszt.

20131015 Az iglic 08Fotó: Karip Timi

A bábszínházi rendező Tengely Gábor legnagyobb érdeme, hogy kisebb-közepesebb szerepekben megmutatja, hogy a bábszínészek is színészek. Az olykor kidolgozatlan szerepekben is bizonyítja elsősorban Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Kemény István, de legfőképpen Spiegl Anna, hogy bábok nélkül is képesek a karakterformálásra. Ritkán látni ilyen intenzív színházat, színészi alázatot, ekkora fizikai áldozatvállalást. A Katona József Színház és a Bábszínház társulata összeolvad a produkcióban.

Az iglic, bár a bemutatón sikert arat, inkább félreértő közönségre lel. A poénokat veszik, a mélységek a többség számára észrevehetetlenek. A legtöbben azon kacagnak, amikor Spiegl Anna kislányként azt kiabálja, hogy kaki.

A jó színház hat ránk és elgondolkodtat bennünket. Itt a hatás túl erősre sikerült, gondolkodni már nem marad sem erőnk, sem kedvünk. Az iglic tehetséges tévedés, minőségi rossz élmény.

bábszínház katona józsef színház tengely gábor pelsőczy pálos hanna

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 18. 11:47, iolé

Élvezhető káosz a Centrálban

A színészek nem tudják a szöveget, soha senki nem a jó ajtón jön be, a szardínia sosincs a helyén, és mi megnézhetjük mindezt a színfalak mögül. A Centrál Színház vígjátéka mégis – vagy pont ettől – élvezetes.

Michael Frayn darabja színház a színházban. Egy szedett-vedett, szebb időket megélt színészekből verbuvált angol társulat próbál valami botrányosan gagyi bohózatot, s ha ez még nem volna elég, a színészek szájából elhangzó szöveg – a rendező elmondása szerint – csak nyomokban emlékeztet az eredetire. Éjszakai próba, másnap bemutató. A helyzet teljesen reménytelen: az egyik színész vélhetően tök részeg, még elő sem került. Az „alternatív színházból érkezett” kislány – a rendező egyik szeretője – folyton elhagyja a kontaklencséjét, az ügyelő – a rendező másik szeretője – pedig rendre zokogásban tör ki. Hogy lesz ebből előadás?

A bohózat eredeti címe: Noises off (Hangok hátulról).  Magyarországon ez a negyedik cím, amivel műsorra tűzték a darabot. A József Attila Színházban és a Vígszínházban Ugyanaz hátulról, az Új színházban – a harmadik felvonás elhagyásával – Még egyszer hátulról címen futott. A Mohácsi-fivérek adaptációja pedig a Veszett fejsze címet kapta, az én emlékeim erről a kaposvári előadásról a legélénkebbek, az őrületig fokozott színpadi összeomlásra és a végeérhetetlen nevetésre emlékszem a Pécsi Országos Színházi Találkozóról, ahol az előadás megkapta – egyebek mellett - a legjobb rendezés díját. Peter Bogdanovich a darabból készült filmje itthon Függönyt fel! címen ment, s a három évvel ezelőtti szombathelyi előadás – Jordán Tamás rendezése – valamint a Centrál Színház bemutatója ehhez hasonlóan a Függöny fel! címet kapta.

MG 0321Fotó: Németh Péter
Képeinkért kattintson!
Schmied Zoltán, Pokorny Lia és Bereczki Zoltán
 

A történet tulajdonképpen egyszerű: az alkalmi társulat a bemutató előtti éjszaka még sehol sem tart a darabbal, ahogyan a rendező mondja: soha nem játszották el egyben. Az első felvonás a próbát mutatja be, és a társulat tagjai közti konfliktusokkal, szerelmekkel terhelt viszonyokat. A második felvonásban ugyanennek a darabnak az egyik vidéki hakniját látjuk egy hónappal később, de hátulról, a színfalak mögül. Innen nézve még rémisztőbb, és nevetségesebb a már ismert szöveg helyett elhangzó blőd mondatok sora, és a folyton rossz helyen felejtett kellékek tömkelege. A harmadik felvonás – Puskás Tamás rendezésében ezt a második részhez csatolva, egyben játsszák – a teljes összeomlás. Látjuk az egyik későbbi előadást, ahol a színészek tettlegességig fajuló konfliktusai teljesen aláássák a munkát, itt mindenki csak azzal törődik, miként tehetne keresztbe a másiknak akár a színpadon is, s hogy közben megy (menne) az előadás, az senkit sem zavar.

Puskás Tamás rendezése pontos, az elején picit nehezen indul, de utána remek ritmusban pörög. „És a szöveg, azért néha beletrafáltam?” – kérdezi Pokorny Lia idősödő színésznője (Dotty), aki láthatóan már rég túljutott pályája csúcsán, és most a fiatal színésszel, Garryvel (Bereczki Zoltán) vigasztalódik. Pokorny Lia kiválóan találja meg az átjárást az elkeseredett színésznő és a színpadon borzalmasan harsány, bántóan ripiző egykori primadonna között. Bereczki Zoltán Garryje viszont sokszor beleragad a színdarabbeli előadás modorosságába, s színészi (privát) megszólalásait is túlhangsúlyozza.

Schmied Zoltán a darabbeli rendező szerepében kitűnő, bár a kavarodással ő sem bír: ez alkalommal az előre megírt felforduláson túl – véletlenül – még egy preparált rókafejet is sikerül levernie a falról, Pokorny Lia próbálja megmenteni a helyzetet, de aztán nem bírják ki nevetés nélkül.

MG 0484Fotó: Németh Péter
Ágoston Katalin és Schmied Zoltán

Ágoston Katalin (Brooke) a fiatal színésznő szerepében pont annyira közönyös és butácska, amennyire a szerepe megkívánja. Cserna Antal Frederickjének mindig a lehető legrosszabb pillanatokban ered el az orra vére - de értjük, nem bírja az erőszakot, az alakítás viszont remek. Botos Éva Belindája túl sok, túl harsány, bár a végéhez közelítve – úton a teljes színpadi összeomlás felé – ez egyre kevésbé zavaró. Vári-Kovács Péter (Tim) ügyelőjének kevés szerep jut, de zavartsága, ügyetlensége derűs perceket okoz. Papp János (Seldson) a kiöregedett, folyton whiskyt vedelő színész szerepében kitűnő.

A díszlet (Bagossy Levente munkája) - az angol vidék gyönyörű kúriája, hátulról pedig némileg lepukkant színházi tér – remekül funkcionál, az ajtók is csak pont akkor és pont ott ragadnak be, ahol kell. Rátkai Erzsébet jelmezei egyszerűek, szépen megkomponáltak; mivel a színészek végig a darabbeli színdarab jelmezeiben vannak, ezért tulajdonképpen a szerepeket öltözteti. (A legemlékezetesebb a mindenütt kitömött Pokorny Lia csiricsáré házvezetőnője, a rémesen össze nem illő kardigánnal, szoknyával és hajcsavarókkal, eltelt egy-két perc, mire biztos voltam benne, hogy ő az.)

Ne legyenek illúzióink. A darabbeli társulat ügyetlen, dilettáns, de a színházi helyzetek ismerősek. Hány és hány történet jut eszünkbe a színpadon szövegét elfelejtő nagy színészekről, akik csak kínos-nevetséges kisegítés után jönnek rá, hogy ma mit is játszanak. A darab – és az előadás – éppen ettől működik. Imádjuk, hogy belátunk a kulisszák mögé, érezzük, hogy milyen kínkeservesen sikerül a kellékeket a helyükre juttatni, s izgulunk, hogy Puskás Tamás társulatának ez jobban menjen. És nem kell aggódni: nekik sikerül.

Interjúnk Pokorny Liával itt olvasható, de beszélgettünk nemrég a témában Bereczki Zoltánnal is itt.

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 16. 00:06, madainyer

Pokorny Lia: Nem bírom az igazságtalanságot!

„Képesítés nélküli” színészként sokáig a kishitűség határozta meg Pokorny Lia pályáját, de a színpadon és az igazságtalan helyzetekben mindig kiállt magáért. Televíziós felkérésein ő lepődött meg a legjobban, de a sztárságból soha nem kért. A Függöny fel! című komédia bemutatójára készülő színésznő az öltözőjében fogadott bennünket.

20130831 PokornyLia 4
Fotó: Karip Timi
 

Nem jó, ha az ember prekoncepcióval érkezik egy interjúra, nem tagadom, én mégis azzal jöttem. De most itt le is tenném. Szóval, szerintem gátlásaid vagy valamilyen komplexus miatt elkerülted a legjobb színházi műhelyeket, noha tehetségeddel jobb helyeid is lehettek volna.

Érdekes, hogy ezt mondod, és biztosan van is benne valami. Mivel nem végeztem főiskolát, sosem éreztem, hogy nekem járnának dolgok, hiszen még papírom sincs arról, amit csinálok. Persze lehet, hogy valójában fordítva volt ez az egész, és épp a kishitűségem miatt nem vettek fel a főiskolára. De tény, hogy amióta játszom, egyszer sem emeltem fel a telefont, hogy megszerezzek egy szerepet, vagy felhívjam magamra egy igazgató figyelmét. Amúgy is ki tudna rólam? Honnan ismernének? Ilyeneket mondtam magamnak. Hogy ez gátlás, szerénység vagy más, nem tudom, de képtelen voltam megtenni.

Mitől maradhatott meg a mai napig? Azért látnod kell magadnak is, hogy már jegyzett művész vagy.

Nincs bennem bátorság. Könnyen lenyomnak különböző helyzetekben, mert nem tudom, érek-e annyit, hogy kiállhassak magamért. Nem merek küzdeni egy munkáért, de ha megkapom, akkor már szenvedélyesen harcolok egy-egy jelenetért. Munka közben lendületes és határozott vagyok.

A visszajelzések sem segítenek?

Általában ritka, hogy valamit a közönség is és a kritika is szeret. És ha ez mind összejön, még lehet, hogy én nem vagyok elégedett. Nagyon fontos a visszajelzés, de még fontosabb, ha én érzem, hogy fejlődhettem egy-egy szerepben, kinyithattam egy újabb kaput, beléphettem egy újabb szobába. Amit viszont nem érzékelek, az az, hogy másokhoz képest hol a helyem. Vajon tudom-e azt, amit ő tud? Nyilván, azt látom, hogy van egy szint, aminél csak nem lehetek rosszabb, de amúgy sötétben tapogatózom. Sok szorongás van bennem emiatt, de a színpadon mind elmúlik.

A sikert sem tudod értékelni?

Dehogyisnem. A jó, az mindig ajándék. Sosem magától értetődő. Nagyon hálás vagyok érte, de végtelenül törékeny dolognak tartom. A jó sosem állandó, állandóan dolgozni kell érte. A rossztól viszont nagyon tartok.

A pályád szerinted jó volt így, ahogy volt?

Az Új Színházban nagyon sokat fejlődtem. Tíz évet töltöttem el ott, nagyon sokat köszönhetek Márta Istvánnak, aki anno odahívott, és szinte látatlanban leszerződtetett. Előtte négy évig dolgoztam a Bárkában, de ott voltaképpen stúdiós voltam. Jól éreztem magam az Új Színházban, örültem minden feladatnak, nem volt szerepálmom. Persze voltak nehezebb időszakok, például amikor Botos Évi, vagy Györgyi Nusi elmentek a társulatból. Közben két darabba beugrottam a Radnóti Színházban (Störr kapitány, Karneválvégi éjszaka), de nem is gondolkodtam azon, hogy máshova szerződjek. Nem bánom, hogy ott voltam a végéig. Az idő persze meg is szépíti az emlékeket. Botos Évivel – akivel együtt próbáljuk a Függönyt fel! című komédiát – sokat nosztalgiázunk arról a korszakról.

Hűséges színész vagy?

20130831 PokornyLia 3
Fotó: Karip Timi
 

Igen. Tartoztam ennyivel Márta Istvánnak, és most hasonlóan érzek Puskás Tamással kapcsolatban.

Miközben a színházban szinte megpróbáltad csendben meghúzni magad, a televízióban páratlan sikereid vannak.  A Beugró, a Csillag születik zsűritagsága, vagy a Társas Játék című sorozat után nem túlzás azt állítani, hogy ma nincs nálad sikeresebb színésznő a tévében. Fejtsd meg ezt a kettősséget!

Én sem értem ezt az egészet. Egyszer kapok egy telefont, hogy Szabó Győző, Rudolf Péter és Kállóy Molnár Péter engem ajánlott, hogy jó lennék egy improvizációs tévéműsorban, és Kapitány Iván szeretne megnézni. Gondoltam magamban, hogy itt valami tévedés lesz, hiszen én tudom, hogy nem vagyok alkalmas rá, de kellettem nekik. A Beugróban még mindig van számomra fejlődési lehetőség ennyi év után is. Igaz, most éppen csak színházban játsszuk. Amikor az igazgatóváltáskor eljöttem az Új Színházból két megkeresésem is volt. Az egyik Puskás Tamástól, a másik az RTL Klubtól: zsűrizni hívtak a Csillag születikbe. Óriási dilemma volt, hogy még ha nagy nehezen el is tudtam fogadni magam színészként, hogy vehetném magamnak a bátorságot, hogy emberek sorsáról, pályájáról döntsek? Persze volt annyi rutinom, hogy éreztem, ha egy produkció színpadra való, mégis óriási felelősség volt a vállamon: bízhatok-e a külső szememben? Képes vagyok-e érvényes véleményt megfogalmazni?  A tévés feladatok közül leginkább a Társas Játék volt az, amiről azonnal éreztem, hogy az én világom. Nagyon örültem, amikor szereplőválogatásra hívtak. Biztos voltam benne, hogy esélyem nincs bekerülni, de kedves gesztusnak éreztem, hogy egyáltalán elhívtak. Úgy gondoltam, hogy a casting, az egy olyan dolog, ami soha nem sikerül. Amikor Herendi Gábor felhívott, hogy azt szeretné, ha velük dolgoznék, azt hittem, csak képzelődöm. Az nem is munka, amit ott csinálunk, az az alkotás legkellemesebb fajtája. Hiába igényel rengeteg energiát, ugyanakkor fel is tölt vele. A forgatások Magyarországon szinte ismeretlen hangulatban zajlanak. Az HBO és a gyártó Pioneer Film csapata mindenkivel kedvesek, sosem utasítanak, hanem udvariasan kérnek, mindent megköszönnek, mindenért hálásak. A kedvünkben járnak, és úgy bánnak velünk, mint a hímes tojással. Ilyen törődés után akár a padlót is felnyaltam volna, ha kérik. Egyszerűen hatékonyabb lesz az, akitől kérnek, mint akit utasítanak, és ez nem csak a saját tapasztalatom.

Jársz színházba nézőként?

Nagyon ritkán. Ha nem próbálok, játszom, beugrok vagy forgatok, és marad néhány estém, azokat a fiammal akarom tölteni. Így is állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy nem vagyok vele eleget. Ha meg tudnék élni a havi fizetésemből, akkor évente maximum két bemutatót vállalnék, és egy hónapban legfeljebb tízet játszanék. De mivel ez nincs így, az első, amiből lefaragok, az a saját szórakozásom. Ezért nem jutok el színházba sem, pedig szeretném megnézni Kerekes Viki barátnőmet a Tháiában.

Érdekes, hogy noha a televíziónak köszönhetően országos ismertségre tettél szert, el tudtad kerülni az „elcelebesedést”.  Tudatos döntés volt?

Igen. A színészek szemérmes emberek. Miután a színpadon kiadom magam, megmutatom a legbelsőbb érzéseimet, onnan lejőve már nem vágyom erre. Ezt a bulvárlapok részben tiszteletben tartják, de sajnos amikor a Csillag születik ment, előfordult, hogy abban a pici utcában, ahol lakunk, egy hatalmas teleobjektív jött velem szembe. Álságosnak tartom azt a mondatot, hogy „aki kurvának meg, az ne lepődjön meg…”. Én ugyanis nem mentem kurvának. A munkámat odaadtam, de nem adtam oda semmi mást. Ehhez kitartóan ragaszkodom.

Akár perelsz is?

Van folyamatban perem, de nem azért, mert keresném a konfliktust bárkivel is. Egyszerűen valahogy jeleznem kell, hogy az agresszív indiszkréciónak kell, hogy következménye legyen. Amúgy visszahúzódóan élek, nem járok partikra, társasági eseményekre. Inkább kimegyek a fiammal biciklizni a ligetbe, legfeljebb beülök a barátokkal egy pohár borra valahova. De csak olyan helyre, ahol nem kell viselkedni.

A héten mutatjátok be Michael Frayn: Függöny fel! című komédiáját. A darab nem ismeretlen számodra.

Igen. „Még egyszer hátulról” címmel rendezte az Új Színházban Jiří Menzel. Ezért meglehetősen skizofrén állapotban telt a próbafolyamat eleje. Most ugyanis azt a szerepet játszom, ami annak idején Takács Katié volt, a Botos Évi meg az én régi szerepemet „örökölte”. Eleinte előfordult, hogy helyette reagáltam egy végszóra, mert nem bírtam kiradírozni az agyamból a régi szövegemet. Pedig gyilkos egy darab ez enélkül is, olyan gyors a cselekmény, óriási a rohangálás, hogy elég egy apró hiba, és minden összeomlik. Olyan, mintha egy zenekarnak karmester és kotta nélkül kellene játszania, könnyű elvéteni a ritmust. Volt, hogy egy háromperces jelenetet négy hosszú órán át próbáltunk. A közönség imádta az előadást, és biztos vagyok benne, hogy a Centrál Színházban, Puskás Tamás rendezésében sem lesz másként.

Halk szavú és visszahúzódó ember létedre markáns véleményt fogalmaztál meg annak idején, amikor Dörner Györgyöt választották az Új Színház élére Márta István ellenében.

20130831 PokornyLia 2
Fotó: Karip Timi
 

Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, más emberek szabadságának, véleményének a semmibevételét. Egyértelmű volt, hogy az a pályázat nyert, amelyiknek nem lett volna szabad, komolyan sem lehetett venni, egy szörnyűség volt az egész. Nem érettem, hogy történhet meg mindez velünk, és nem nyeltem tovább. Ha összegyűlik bennem a düh és a fájdalom, akkor bizony robbanok, és nem fogom vissza magam.

Jártál azóta az épületben?

Nem. Egyrészt nincs ott dolgom, másfelől nem történt még olyan régen, hogy ne fájjon.

Tartod a kapcsolatot az ottmaradtakkal?

Vannak, akikkel tartom. Amikor ők a maradás mellett döntöttek, sokan fogalmaztak meg róluk sommás, negatív véleményt. Engem ez nagyon megviselt, mert kívülállóként könnyű pálcát törni mások felett, de a pfujolók vajon mit tettek volna az ő helyükben egy hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben? Nekem könnyebb volt, mert Puskás Tamás mentőövet dobott nekem, de nem mindenki volt ilyen szerencsés.

centrál új színház pokorny

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 15. 10:56, vanyaneni

Pintér Béla: Soha nem sikerült még ennyire jól

Legújabb bemutatóját a közönség és a szakma egyaránt rajongással fogadta, a társulat vezetője szerint megdolgoztak érte és megérdemlik a sikert. Pintér Bélát kérdeztük.

DSC 9417
Fotó: Bődey János
 

A Titkaink két kőkemény témát feszeget: az ügynökkérdést és a pedofíliát. Az elejétől biztos volt a párosítás?

Igen. A beszervezések mögött általában a kommunista rendszerben büntetendő homoszexualitás, vagy kiskorúak megrontása állt.

A hazai belpolitikában volt időszak, amikor forrongóbb téma volt az ügynökkérdés. Miért pont most akartál beszélni róla?

A nyitrai fesztivál szervezett egy projektet kelet-európai országok számára az ügynökmúlt feldolgozásáról. Sokáig benne is voltunk ebben a programban, de kiszálltunk, miután kiderült, hogy csak 60 percig tarthat egy előadást és maximum 6 színész lehet benne. Érdekes, hogy utánunk megkeresték a Szputnyikot és náluk már nem léteztek ezek a kikötések. Egy kritikus merengett is írásában, miért veszik elő ennyien az ügynöktémát. Hát ezért. Én is így éreztem ugyanakkor, hogy leszálló ágban van az erről szóló diskurzus.

Miért voltak ilyen szigorú megkötések?

Egyszerre akarták turnéztatni ezeket a produkciókat, akár egy estén belül. A Titkaink nálunk 2 óra lett és tízen játszanak be. El tudom képzelni, hogy 60 percet tartson valami, de mostanában nem ilyen előadásaink születnek, nem abban az alkotói fázisban vagyunk.

Milyen állapotban van most a társulat?

Nem is feltétlenül állapot kérdése ez, de ha dolgozik nálunk tíz színész, nem foglalkoztathatok csak hatot. És mondhatjuk, hogy a Titkainkban csak nyolc színész van és két zenész, de az a két zenész kell.

Anyagilag ez számított nektek?

Nem, csak sok helyre el lehetett volna menni vele.

Ritkán írsz külső behatásra. Most miért tetted?

Igen, általában el szoktam utasítani az ilyen felkéréseket. Egyedül a Korcsula volt ilyen, ott csak annyit kértek az Eurokaz fesztiváltól, hogy horvát téma legyen. Utólag mégsem voltak elégedettek. Eleddig nem sikerültek annyira az ilyen dolgok.

Örültél volna, ha külföldre tudtok menni ezzel a programmal?

Jó lett volna, de úgy tűnik, így is fogunk.

Milyen személyes élményeid vannak a nyolcvanas évekből?

DSC 9494
Fotó: Bődey János
 

1970-ben születtem, úgyhogy elég sok. Emlékszem rá, hogy a rendőr minden további nélkül igazoltathatott. (Most is persze, de akkor gyakoribb volt.) Nekem meg nem volt munkahelyem. „Mit csináljak én magával, Béla?” – mondták mindig. Vagy ha egy országhatárhoz érek, mind a mai napig összerándul a gyomrom. De nem szerveztek be vagy ilyesmi.

Kemény jelenetek vannak a Titkainkban, mennyire viselte meg ez a társulatot?

Eredetileg úgy terveztem, hogy Balla Bán István egy olyan pedofil hajlamú figura, aki nem éli ki ilyen irányú vágyait. A próbák során én vetettem fel, hogy így nincs súlya az anyagnak. Kiderült, hogy enélkül nem lehet a történetről beszélni. Lehet, hogy másnak sikerül majd, de a mi előadásunkban a bűn nélkül nem működött volna a cselekmény. Hiába beszél a vágyairól a darab elején egy pszichológusnak, az nem volt elég. Bennünket alkotókat is sokkolt, hogy ennek be kell következnie, különben az előadásnak nem lett volna ereje. Nyilván mindenkit megviselt a színészek közül, de egyetértettek. Hiányzott volna a sötétség, a nyomasztás.

Így nagyobb lett a dráma. Ha a beszervezés előtt csak vágyai lettek volna, csupán passzív áldozat lett volna. Így a két bűn – a gyermekbántalmazás és a beszervezés – „méltó” párjai egymásnak.

A néző is zavarban lehet, hogy hogyan érezzen a főhőssel kapcsolatban. Hőst vagy antihőst lát-e. Árnyaltan próbálunk ábrázolni embereket, figurákat, szituációkat és talán soha nem sikerült még ennyire jól.

Honnan gyűjtesz anyagot a témáidról?

Van, amiről tudok annyit, hogy nekifussak, amiről nincs, annak az interneten olvasok utána. Volt egy érdekes eset ezzel kapcsolatban. A Szutyokra készültem, amikor rákerestem a meddőségre, és olvastam egy történetet egy nőről, akire egy műtét várt, hogy lehessen gyereke, de amikor felébredt, megtudta, hogy az egész méhét el kellett távolítani. Egyszer egy előadáson, amikor idáig jutottunk, egy nő felállt a nézőtéren és kirohant. Lehet, hogy az ő történetét olvastam… A 42. hétnél például biztos voltam benne, hogy a dohányzás legalább annyira káros a terhesség alatt, mint az alkohol. Amikor utánajártam, kiderült, a dohányzásról való leszokás még nagyobb stressz is lehet a kismama számára, mint egy-két szál cigi. Ellentétben az alkohollal, amely brutális következménnyel jár a magzatra nézve. A Kaisers esetében Jókai Mór Az én kortársaim és Degré Alajos Visszaemlékezéseim című munkájából dolgoztam.

És a szociografikus elemeket honnan gyűjtöd?

Jó a memóriám, de ha nincs konkrét emlék, akkor írói fantázia.

Milyen állapotban van a társulatod? Látsz változást az elmúlt 2-3 produkció alatt?

A Szutyok óta szövegcentrikusabbak lettek a produkcióink, így egy-egy színészi alakítás sokkal jobban értékelhető. Az mégis meglepett, hogy a Titkainknak ilyen hatása lett. A premier utáni tíz kritikából tíz csak jót írtunk rólunk. Ehhez nem vagyok hozzászokva, azelőtt akkor is jelentek meg rólunk negatív kritikák, ha én jól sikerült produkciónak tartottam.

Érdekes, hogy a kritikát említed először, fontos neked a szakma véleménye, az elismerés?

DSC 9451
Fotó: Bődey János
 

Igen, mint minden alkotó számára. Első körben a nézők reakciója, másodikban a szakmáé. Így minden díjnak nagyon tudok örülni. De ha nem kapunk, nem halunk bele.

Ritkán szakadsz el a társulattól, s vagy tőle független alkotó, most viszont megjelent a drámaköteted. Változott ezzel valami?

Nem. A kiadó megkeresett, kiadta és szerencsére már újra kellett nyomni.

Az is üzenet, hogy drámaként lehet értelmezni az írásaidat, amelyek szinte a társulatodra varrott ruhának tűnnek.

Az anyag 99 százalékát én írom. Amikor válaszúthoz érünk egy próbafolyamat alatt, közösen gondolkozunk, de a végső formáját én adom meg. A 42. hetet és a Kaisers-t is jelölték a legjobb dráma díjára a színikritikusok, tehát lehet drámaként értékelni. Sőt, vidéken és külföldön is megállják a helyüket, játsszák őket.

El tudod képzelni, hogy máshol dolgozz?

El, de nincs kedvem hozzá. Engem a társulat érdekel. Ha valami mással foglalkoznék, akkor az fél évet elvenne az életemből, amíg én nem velük vagyok és ez nem éri meg. Most mégis van egy érdekes helyzet, mert Jeles András odaadta az Árvák című darabját és el tudom képzelni, hogy azt megrendezzem az Átriumban. Persze az én társulatommal.

El tudod képzelni, hogy más dolgozzon velük?

El, de jelenleg nem itt tartunk.  Nem tervezek rendezőt hívni, mert nem olyan nagy a társulat, hogy erre égető szükség lenne. És én elengedek mindenkit azzal a feltétellel, hogy hozzánk egyeztet. Így nincs bennem az a kényszer, hogy a társulaton belül kell a színészeknek munkát adni több új bemutató keretében. A Titkaink alatt most nehéz volt az egyeztetés, mert többen forgattak a próbák alatt, elfáradtam a végére, feszültség is volt emiatt, de túléltük. Az eredményből úgy tűnik, ez nem látszott a munkán. Jól meg volt írva a szerepük. (Nevet.)

Mi jön a csúcs után?

Örülök, ha annak titulálják a Titkainkat, de én csúcsnak éreztem a Parasztoperát, de mást is. Akkor lenne ez nyomasztó számomra, ha nem lenne semmi a fejemben, hogy mi legyen a következő.

Van néhány előadásotok, amelyről te is úgy nyilatkoztál, nem sikerültek a legjobban. Mi volt az oka ennek?

Az Öl, butít esetében a nagyon kevés idő, egy hónap alatt nem lehet létrehozni előadást. A Korcsula esetében az volt a baj, hogy nagyon szépen működött a Színművészeti Egyetemen, a Novák-Ascher osztályban, de utána elkövettem azt a hibát, hogy ugyanazt szerettem volna bemutatni a társulattal is. Kegyelmi állapot lett volna, ha sikerül. A Párhuzamos óra témáját egy olyan hazugság ihlette, amiben én akkor még benne éltem, és hazugságban nem foganhat előadás. Illetve akkor kicsit elvesztem a műfajok között. Volt egy válság, hogy hogyan is tovább, hogy talán a szöveget kéne elengedni, de akkor olyan erősen jelent meg előttem a Szutyok története, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem hagyhatjuk el a szöveget, hanem épp erősítjük azt.

A Korcsula most az Átriumban vendégszerepel, ott viszont megváltoztatja a tér, elveszti kissé az intimitását. Nem bánod?

Ezt csak az érzékeli, aki látta a Szkénében is.

Hogy éltek a társulattal? Éjjel-nappal együtt vagytok?

Van próba és előadás. Utána lazulunk, beülünk valahova. A munkában vagyunk egy csapat. Jól működő előadásokat hozunk létre, amelyben a színészek izgalmas karaktereket játszhatnak. Nem mondom, a Titkaink végére nagyon elfáradtam, elvékonyodtak az idegeim, voltak feszültségek, de hamar túl tudjuk tenni magunkat ezeken. Hálisten nem vagyok haragtartó, és azonnal elnézést kérek, ha ok nélkül bántok valakit a próbán.

Ha valaki elmegy a társulatból, te nem tudsz benne gondolkodni többé, vagy neki lesz elege?

Nem tud változni azokban a dolgokban, amelyekben változást kértem.

Mit látsz a klasszikus színházból jövő színészekben? Például Szamosi Zsófiával hogy találtatok egymásra? Ő a Pintér Béla Társulat előtt a Vígszínházban volt, most vezető színésznő a társulatodban. Két egészen másfajta színházcsinálás.

Nem látom értelmét a különbségtételnek. Van intelligens, okos színész és van, aki nem az. Zsófi járt az előadásainkra, jól tudtunk beszélgetni utána. Aztán be kellett ugrania valakinek az Anyám orrába, és több kör után ő került a képbe. Majd a bemutató után azt mondta, hogy ha számítanék rá, akkor szívesen eljönne a Vígszínházból.

Van egy erős rajongótáborotok, a tagjai szinte már feltétel nélkül szeretnek titeket, te pedig már kimeríted a sztár fogalmát. Nem érzed úgy, hogy már mindegy, mit csináltok?

DSC 9441
Fotó: Bődey János
 

Nagyon sokan megszerettek bennünket, visszajárnak hozzánk, sokan csak ide járnak színházba. Mi ezért sokat tettünk. Jár nekünk ez a szeretet, ha már ennyi munkát tettünk bele, és 15 éven keresztül fennmaradtunk. A kudarcokat én is látom, az okát is tudom. Hiába tapsolják meg ugyanúgy, én tudom, hogy nem olyan jó, kidolgozott az a produkció, mint a többi. Ismerem a jó előadásaink gyenge pontjait is. Hálisten tudom kritikusan nézni az előadásaimat. És a társulat is. Minden előadás előtt próbálunk, akár négy órát, ha kell. Remélem, hogy soha nem leszünk annyira önelégültek, hogy a kelleténél jobban fürödjünk a közönség szeretetében, de ami jár nekünk, az jár.

Kinek a véleményére adsz?

Mindenkiét meghallgatom. Nem az számít, hogy csak az én meglátásaim legyenek benne, hanem hogy legyen jó a darab. A premier előtt több „megnézést” is tartunk, amelyekre a munkatársaimon kívül Ascher Tamást is el szoktam hívni például.

Más rendezők már régen felhagytak volna a színészettel, te minden darabodban játszol.

Szükség van az én energiáimra, tudásomra egy-egy előadásban. Meg is szoktam. Lehet, hogy eljön a pillanat, amikor kívül leszek.

Enyedi Éva a társulat tagja, színésznő és dramaturg, a kislányod édesanyja. Jól bírjátok a közös munkát?

Nagyon. Ha problémáink vannak, azok soha nem azért vannak, mert együtt dolgozunk. Ő az első számú munkatársam.

Egy évadban egy bemutatóra van általában pénzetek?

Általában igen, de most úgy néz ki, idén az Átriummal közösen még egy bemutatóra lesz lehetőségünk.

A független színházak egyre kevesebb pénzből kénytelenek működni, a ti előadásaitokra nem lehet jegyet kapni. Stabil a működésetek?

A 2010-es támogatás felét kapjuk, ami akkor 70 millió forint volt (pontosabban megítélve, de akkor is csak a kétharmadát kaptuk meg végül). Utána sokáig az volt az érzésünk, mintha szórakoznának a független színházakkal. A 2012-es támogatást csak 2013-ban kaptuk meg. Most viszont időben kiírták a pályázatot, ami eddig nem volt jellemző, sőt, évadkezdésre meg is kaptuk az erre az időszakra szóló pénzt.

Szerinted ez minek köszönhető?

Remélem, nem a választásoknak. És abban is bízom, nem csak addig lesz jó a helyzet, hanem utána is.

Szoktál színházba járni? Kiket szeretsz?

Ha külföldön vagyunk, mindig nézek előadást, ha van szabad esténk. Itthon is igyekszem, Ascher Tamás, Mohácsi János rendezései mindig nagyon fontosak számomra, de ha van időm, a Szkénében vagy a Szputnyikban is nézek előadásokat. Az utóbbi években a Katonás Mi osztályunk volt nagy hatással rám.

Mit csinálsz, ha nem dolgozol?

Biciklizem. Próbálok kikapcsolódni, de többnyire az új darabon gondolkodom.

Kritikánk a Titkainkról itt.

titkaink szkene pinter bela

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 14. 14:12, vanyaneni

Csehov sűrítve

Lecsupaszított Meggyeskert az Örkény Színházban.

Csehovot 10 előtt befejezni? Reménytelen vállalkozásnak tűnt, Zsótér Sándornak sikerült. Az előadást három felvonásban játsszuk – várt a felirat a színház előterében, és már láttam magam előtt, ahogy nem érem el az utolsó metrót. Vessenek meg a blogolvasók, de ahhoz, hogy kiszolgáljuk Önöket, sokat rengeteget járunk színházba és bizony örülünk, sőt példálózunk vele, hogy ha lehet élményt adni 2 órában, akkor igenis tessék ezt a tudást átadni a kollégáknak.

Persze Csehov az más!

meggyeskert.jpg

Szandtner Anna és Takács Nóra Diána

Eredeti címmel mutatta be az Örkény István Színház a Cseresznyéskert néven ismertté vált darabot, talán épp a fenti eszmefuttatás miatt. (Az első magyar fordítás németből készült, ahol meggy és cseresznye között nem tesz különbséget a nyelv; egyébként is jobban hangzott: Cseresznyéskert.)

A Meggyeskert Csehov egyik leghíresebb darabja, pontosabban vígjátéka, az író maga is kiakadt, ha drámának titulálták. Farce, azaz francia bohózat, így tartotta róla, és Zsótér is ezt az utat választja, még a színlapra is ezt véseti. Sokat is nevetünk az előadáson.

Egy műanyag fákkal kirakott, játékkertben vagyunk. Nem is meggy, hanem pálma, de ez most nem olyan fontos. Egy óriási kinyitható macskafej még a díszlet. A női princípium. Egy emberi játék részesei vagyunk, mondja Zsótér, és játszmákra csupaszítja Ranyevszkaja és a többiek meséjét.

Kerekes Éva játssza az eladósodott földbirtokosnőt, aki – bár alig van pénze -, mégis szórja. Nem látja be, hogy szeretett kertje eladása megmentené őt és családját, inkább beleálmodja magát a nyomorba. Kerekes Éva néhány éve már pályája csúcsán van, ezt ezzel az alakításával is bizonyítja, és köszöni, továbbra sem adja alább. Vékony, légies termetével könnyen lesz egyszer patyulgatni való kislány, máskor a ház úrnője, aki elrendezi annak lakóinak életét. Kerekes Ranyevszkajájában az utóbbiból van kevesebb; inkább hagyja, hogy sodorják az események, mintha depressziójából is inkább külső segítséggel akarna kikerülni. Éli belső világát, ahol kert van, sok meggy és boldogság.

meggyeskert3.jpg

Debreczeny Csaba és Kerekes Éva

A műanyag Édenkertben viszont jönnek a gondok, de ez csak egyvalakit zavar. Lopahint Nagy Zsolt játssza. Karaktere a leginkább mai ember, a beosztott, aki kihasználja a pillanatot, és gazdái fölé emelkedik, miközben szemtelenül örül a győzelemnek. A vendégként szereplő színész remekel.

A többiek tesznek rá, mi lesz a meggyfákkal, többnyire saját boldogulásukat keresik. Ánya szabadulna fellegekben járó anyjától. Takács Nóra Diána vérbő alakítása miatt működik a nyilvánvaló különbség anya és lánya között, egy percig nem aggódunk, boldogul-e egyedül. Debreczeny Csaba jó humorral hozza Leonyidot, aki orra alatt mosolyog nővére elképzelésein, de azért titokban lezsíroz magának egy banki állást. Szandtner Anna (Várja) szépsége ellenére hitelesen szürke és szerelmes. Vendégként Trokán Nóra fanyar eleganciával alakítja Sarlotta Ivanovnát; Znamenák István (Szimeonov-Piscsik) nagy nevettető, jó vásárt csinált vele Mácsai Pál, az Örkény igazgatója, aki a Nemzetiből szerződtette le.

Békés Itala meghívása Firsz szerepére telitalálat. Nem lehetett könnyű az elmúlást szimbolizáló öreg inasra meghívni az idős színésznőt, de ő alázattal teszi a dolgát, szellemként jár-kel a birtokon, és tulajdonképpen frissebb az összes fiatalnál – a történetben és a színpadon egyaránt.

Ambrus Mária díszlete, műanyag fákkal, macskafejjel, lepukkant tengerparti nyaralóvárost idéző ízléstelen csillogással mintha azt kérdezné: mire ez az egész hajcihő? Benedek Mari jelmezei csodálatos harmóniával kapcsolódnak hozzá. A (meggy)piros árnyalatai rendre megjelennek a ruhákon, és akin nincs, annak sorsát mintha meg is pecsételné a hiánya.

A rövid felvonások miatt fogyasztható mennyiségben kapjuk a Csehov-adagokat, de kissé meg is töri a befogadást a két, érezhetően gyorsított szünet. Zsótér Csehovját néztem volna tovább. Még lett volna idő az utolsó metróig.

 Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 13. 12:10, madainyer

Csányi Sándor megfejtené a nőt

Dramatizált Showder Klub. Jobb és olcsóbb poénok, színészi stílusgyakorlatok. Végső soron élvezhető este. Férfiagy.

20131009 Ferfiagy 08
Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

Van ruhatáros lány, van jegyszedő néni. Van színész (Csányi Sándor) és van rendező is (Szirtes Tamás). Színházba mentünk, mégsem hagyományos értelemben vett színházat láttunk a Tháliában. A Férfiagy című előadás ugyanis egy amerikai stand up komédiás, Robert Dubac egyik mókaestjének fordítása, vagy inkább magyarítása.

A nem színház abban az értelemben színházias persze, hogy szemben a stand up comedy íratlan szabályaival itt nem a szerző az előadó, hanem egy színész. Hogy Csányi Sándornak ettől nehezebb vagy könnyebb a dolga, azt tőle kellene megkérdezni. Szirtes Tamás a műfaj adta lehetőségekhez képest színházi körülményekkel bástyázta körül a dumagéppé átvedlő színészt. Van díszlet, kivetítő, zene, effektek, meg ami kell.

Nos, a Férfiagy, (erdetiben The male intellect) a stand up comedy műfaján belül jól szerkesztett, poénban gazdag, szórakoztató előadás még annak ellenére is, hogy felvonultatja az összes közhelyet, amit férfi-nő kapcsolatról valaha összegyűjtött az emberiség. A nő férfi által történő megértésének lehetetlensége, holtversenyben az anyósviccekkel, a szórakoztató előadóművészet bőségszaruja.

Ennek az estnek az alaphelyzete az, hogy Sanyitól lelép a csaja, és két hét gondolkodási időt ad párjának, aki afféle pasi prototípus, vagy – engedjük meg – pasi közhely: érzelmileg unintelligens, lusta, feledékeny, böfögős és szexuálisan nagy étvágyú. A nő, aki az előadás szinte teljességében távollétével tűntet, pedig egy Júlia (így hívják), Sanyi azonban távolról sem Rómeó. A Férfiagy nem a magyar népszórakoztatás bunkón férfisoviniszta hagyományait követi, sokkal inkább az Egyesült Államokra jellemző „mindenkit megsértünk, így senki nem érezheti, hogy őt akarnánk bántani” filozófiára épül. Nyírják a nőt, alázzák a férfit, de szolid buzizásból is akad.

20131009 Ferfiagy 06Fotó: Karip Timi

Bárány Ferenc fordításában a férfimonológ egyébiránt akár egy budapesti kocsmában is elhangozhatna, van benne maci meg málnás is, legyen ennyi elég.

Csányinak jól megy a poénmondás, a szűk másfél órányi szöveg óhatatlanul becsúszó bakijaiból is megtalálja az improvizációs kiutat. A Sanyi által megrajzolt karakterek ugyan az ottalvós osztálykirándulások mutáló röhögéssel kísért spontán paródiaestjeit idézik, a hatás azonban nem marad el. Csányi láthatóan élvezi a – csak a nézőnek – könnyű műfajjal járó térdcsapkodós hahotázást, de meg is dolgozik érte, nem érdemtelenül lesz az övé a siker.

Nagy megfejtésekre ne számítson, aki a Férfiagyra vált jegyet. De ha csak röhögne egy jót, nem fog csalódni.

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 11. 08:09, vanyaneni

Bábszínházban Boribon

Rongyosra olvasva minden Boribon-könyvet, beavattam a 3 és 5 évest a feldolgozás rejtelmeibe. A Boribon és Annipanit láttuk a Budapest Bábszínházban.

Egy olyan nagy sikert, mint a Boribon-sorozat, színpadra állítani kétélű fegyver. Ömlenek majd az óvodások, anyával-apával, ovis csoporttal; ugyanakkor határozott elképzelésük és tapasztalatuk van, milyen mackó Boribon, hogyan beszél Annipanni és mi történik azokkal a bizonyos lufikkal.

A már felnőtt színházba is beavatott nagyfiam veszi az akadályokat, tudja, lehet színpadon más, mint a könyvben, büszkén fedezi fel a trükköket is. A kisebbik szomorkodik, hogy Annipanni nem „igazi”, mutatja otthon a könyvben, „látod, anya, így néz ki”; és nem ilyeneket szokott mondani. A Budapest Bábszínház előadása valóban nem a Boribon-történetek felolvasása, és ez jó. Használja a sikeres karaktereket, örömmel vesszük észre, mely sztorikat építették be (ez jó játéknak is bizonyul hazafelé); és megszólalnak benne a fülbemászó dalok a Boribon muzsikál című albumról.

botibon3.jpg

Annipanni egy vintage babaszobát kap az előadásban, ráadásul tetőtérit, hogy közelebb legyen az éghez.  A Boribon-könyvek jellemző, retró képi világától való elrugaszkodás az egyik legbátrabb lépés volt a látványért felelős Lisztopád Krisztinától és a rendezőként most debütáló Ellinger Edinától, a színház bábszínészétől. A kedves, ízlésesen rózsaszín, néhol csíkos, néhol kockás díszlet amellett, hogy kellemes teret biztosít, ötletes, jól használható. A játékkonyha házikóvá alakul; az itt-ott kihúzható fiókok a koreográfia elemei lesznek; a gyerekszoba központi helyét elfoglaló karosszék Boribon kedvenc helye, a mesélés színtere, olykor a bújócskáé.

Marék Veronika történetei egyszerűen igazak, rövidek, inkább versszerűek. És gügyögésmentesek. Annipanni a gazdája a három éves játékmackónak, aki hol kirándulni megy, hol beteg, hol focizni tanul. Kedvence a szamóca, a kis piros autó, utálja a titkokat és imádja, ha mesélnek neki. Gimesi Dóra felelt a színpadra állításért, neki volt a legnehezebb dolga. Jó döntés volt, hogy nem fűzte össze az apró történeteket kényszeresen egy valahonnan valahová tartó mesében. Így bekukucskálhatunk Boribon és Annipanni életébe, ahol sok a vidámság, ismertek a gondok, vannak barátok és sokat dalolnak. Nem minden könyvből ismert kalandjuk elevenedik meg, ezért is remek gesztus, hogy Bence kezében bejön azért a 7 lufi vagy a focilabda; és hogy Boribon egy dal erejéig beül a kis piros autóba.

boribon3.jpg

Tallér Zsófia jegyzi a zenét és az írónő, Marék Veronika a dalszövegeket a Boribon muzsikál című, 2010-es albumon. Mórocz Adrienn, akkor még színművészetis diák énekelte fel a dalokat, s az azóta a Bábszínházhoz szerződött bábszínész kapta az előadásban Annipanni szerepét. Jól áll neki a mindig vidám, gondoskodó kislány szerepe. Szolár Tibor a másik nem bábszereplőt, Annipanni barátját, Bencét kelti életre. Kutyájával közös jelenetei folyamatosan megnevettetik a gyerekeket. Boribont négy kéz „játssza”: Rusz Judit és Bercsényi Péter. A játékmackó bunraku báb formájában jelenik meg, mozgatásához sokszor több bábszínész is kell, de ez nem zavarja a gyerekeket. További mozgatók: Bánky Eszter (Cica) és Kovács Katalin (Szuszi).

Olyan előadás született a Bábszínházban, amelyen látszott az alkotók rajongása az alapanyag és a munka iránt, és nem mellesleg, jól beszélik a gyerekek nyelvét. A végére már a kisebb is sírva fakadt, hogy miért van vége.

Fotó: Éder Vera

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 10. 11:31, madainyer

Szoknyába bújik Eperjes Vidnyánszky Nemzetijében

Női szerepeket osztott férfiakra a román Silviu Purcarete a Vidnyánszky Attila-féle megújult Nemzeti Színház jövő februárra tervezett előadásában. Az Ahogy tetszik című Shakespeare-komédiában például a konzervatív színházeszme főideológusának tekintett Eperjes Károly Juci, a parasztlány szerepét kapta.

nemzeti_1.jpg

A színház honlapján már olvasható szereposztás szerint Udvaros Dorottya Jaques-ot játssza majd, miközben több férfi kollégája is nőt alakít a jövő év elején esedékes Shakespeare-bemutatóban. Így a női főszerepet, Rosalindát a Debrecenből érkezett és Vidnyánszky által egyébként okkal sztárolt Trill Zsolt kapja, az ő feladata lesz, hogy az Alföldi-éra előadásainak eltüntetésével sebtében lecserélt közönség előtt hitelesen alakítsa Orlando (Szatory Dávid) szerelmét. Célia szerepében Fehér Tibor lép színpadra, míg a pásztorlány Phoebe-t Farkas Dénes játssza majd. Az előadásban nemüknek megfelelő szerepben olyan művészek is szerepelnek majd, mint Bodrogi Gyula, Reviczky Gábor, Szarvas József vagy Újvári Zoltán.

Távol álljon tőlünk, hogy kiakadjunk ilyesmin, hiszen az ókori görög színházban mindenkit férfiak alakítottak. A szerepet játszó színész és karakterének neme pedig gyakran különbözik a modern színházban is, – legutóbb Pintér Bélánál élveztük Csákányi Eszter és Stefanovits Angéla színpadi nemváltását – mi csak némi ellentmondást vélünk felfedezni a nőket játszó férfiak szerepeltetése és a friss igazgató színházi ars poeticája között.

Az Origónak adott interjújában Vidnyánszky például „olcsónak, hatásvadásznak, kiégettnek tartotta a provokációra épülő művészetet”. Nyitott befogadóként minket biztosan nem fog kitéríteni a hitünkből, ha a színpadon Eperjes Károly hátraveti loknijait, vagy Trill Zsolt kacéran tekint majd Szatory Dávidra. Talán még csak provokációnak sem érezzük majd. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az Alföldi-korszak otromba lebuzizásán csak a bajsza alatt somolygó direktor saját közönsége már nem lesz ennyire elnéző. Például mit fog szólni a hölgy a pink mentében? És vajon hogy tetszik majd Semjén Zsoltnak?

*

A román Silviu Purcarete nem először fogadja el Vidnyánszky Attila meghívását, a debreceni Csokonai Színházban több előadást is színpadra állított, de rendezett Shakespeare-t a budapesti Katona József Színházban is, amellyel 2006-ban elnyerte a Színikritikusok díját. A Lulu és a Farsang, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház által bemutatott, román nyelvű előadásaival Alföldi Róbert igazgatósága alatt vendégeskedett a Duna parti teátrumban. 

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 08. 13:06, vanyaneni

Rékasinak a színpadon nem jön be Pikali

Sorozatsztárok keltik életre Az arany embert a József Attila Színházban.

aranyember1.jpg

Rékasi Károly a fejét fogja. Én is a fejemet fogtam.

Ritkán megyek egyedül színházba, de – vessetek meg , Az arany embernél előre tudtam, jobb, ha mást nem boldogítok vele.

Kezdjük az elején! Mi történhet egy nagyregénnyel a színpadon? Tudom, hogy rendre belevágnak a színházak, és csak hab a tortán, ha kötelező olvasmány is  hadd jöjjenek tömött sorokban a gimnazisták , de dramaturg legyen a talpán, aki drámát csinál az epikából. Ez most a József Attilában sem sikerült. A leghiteltelenebb pillanatok épp az emberi drámákból adódtak: a színpadi halál; avagy épp egy szeretett ember halálának híre; egy meghiúsult házasság; egy árulás – mind csak elmondva Csiszár Imre előadásában. A drámai helyzeteknél nem hatódunk meg, ugyanis nincs dráma, a karakterek nincsenek felépítve, a szituációk nincsenek előkészítve, ezért el is maradnak a csúcspontok. Helyette – a regényre hajazva és főleg az elején – hosszan beszélnek a szereplők, hogy minden információt elmondjanak, amit tudnia kell a nézőnek.

Ehhez változó kvalitású színészek asszisztálnak. Rékasi Károly alakítja Tímár Mihályt. Sorozatszínészek rendre megpróbálkoznak színházi szerepekkel a forgatások mellett, ami dicséretes. Ám ahhoz, hogy a naponta látott karaktertől a néző el tudjon vonatkoztatni, nagyon jó színésznek kell lenni. Rékasi nem az. Az ő arany emberéből hiányzik az összetettség, és az a valódi ellentmondás, ami irányítja az életét, mindaddig, míg döntésre nem jut, s a szigetet választja. Az ő Tímár Mihálya egyszerű, mint a bot. Ha pénzt lát, elveszi; ha jó üzletet szimatol, belevág; ha a felesége nem feleség, elhagyja. Vívódásai erőltetettnek hatnak. Egy ilyen figuráról nem írt volna regényt Jókai.

Három nő is kering körülette. Pataki Szilvia kedves természetességgel hozza a szerelmes Noémit, Létay Dóra Tímeája az egyetlen igazán hiteles alakítás az előadásban, Pikali Gerda viszont a leghálásabb női szereppel (Athalie) nem tud megbirkózni: gesztusok nélkül, idegesítő mimikával csinál idegbeteget az elhajított szeretőből.

aranyember2.jpg

Pikali Gerda és Létay Dóra. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem.

Hogy Bodrogi Gyula (Brazovics Athanáz) mit keres a József Attilában, nem értjük. Persze, örökös tag itt, tudjuk, de bevillan egy Alföldi-rendezés a Tháliából, Az ügynök halála. Már csak ilyeneket kéne vállalnia. Jeleneteiből bohózat lesz, mert a rendező hagyta, s az áll jól neki, a vígjátékokhoz szokott nézősereg pedig boldog, hogy nevethet a mindenre egy pohárkát felhajtó; vagy a pénz említésére felélénkülő öregurat.

A színház igazgatója, Nemcsák Károly is szerepel az előadásban, a kelleténél hosszabb, a direktornak kijáró jelenetekben hozza a tenyérbe mászó Krisztyán Tódort. Kár, hogy nem szóltak neki, 15 éve ugyanúgy játszik. Mintha most lépett volna elő A Faunból, a megboldogult Józsefvárosi Színház előadásában. A kisebb szerepekből kiemelkedik Kocsis Judit (Teréza asszony) és Zöld Csaba (Kadisa).

Több jelenettel is maguk alatt vágják a fát az alkotók. Egy tévés arcokkal megpakolt előadásba életveszély sikítós-békás jelenetet tenni egy barátok köztös szereplővel; félmeztelenre vetkőztetni Barta Zsoltot vagy hagyni, hogy Rékasi azzal bizonygassa, milyen jó erőben van, hogy percekig tartja karjában Tímeát, hogy a tinédzserek már számolnak, mikor ejti el. Az angyalföldi közönség egyébként sem fogja vissza magát. Ha a bezárt ajtón akar kimenni valaki, bekiabálnak, hogy zárva van… Együtt élnek a darabbal, na.

Van, ami mégis működik az előadásban. Szlávik István díszlete hozza, ami elvárható, s a forgószínpados megoldással könnyedén ugrálunk a Senki-szigetről a Brazovics-házba. Kovács Yvette Alida jelmezei korrektek, arról nem ő tehet, hogy Tímár Mihályt a nyílt színen segíti egy öltöztető álruhába bújni, nehogy bedőljünk már a trükknek.

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 07. 07:31, jegyszedő

Rükvercben a szembenézésig

A Katona Rükvercében úgy tolatunk hátrafelé, hogy közben erősen a mában toporgunk.

"50 ezer forintra bűntettek Budapesten egy hajléktalant"; "Elfogadta a parlament a hajléktalanok kitíltásáról szóló törvényt"; "Börtön is járhat az utcán élésért"

Néhány szalagcím a múlt hétről. Véletlen az egybeesés, de pont ezen a héten néztem meg a január óta futó Kerékgyártó darabot. Bár azt hiszem az elmúlt években, sajnos nem volt egy olyan nap sem, amikor ne lett volna aktuális a Rükverc.

Az első jelenetben egy óriási hajléktalanoktól jól ismert zsinór fogantyús szatyorban ülünk. Rideg orvostanhallgatók, és megfáradt orvos. Az asztalon kiterítve egy férfi. Középkorú, feltehetőleg kihűlt, de előtte leitatták, levetkőztették. Megalázó halál, megalázó vég. Megszólal Puccini legszebb dallama, a Zümmögő kórus, és aki ismeri a Pillangókisasszony történetét tudja, a reménytelenség, a kiszolgáltatottság és a megaláztatás folytatódik, bármerre is haladunk az időben. Most rükvercbe tesszük a sebváltót és tolatunk egészen 1953-ig. A szereplő karakterek, általánosak, örök érvényűek. A Kovács Andrea tervezte jelmezek is ezt tükrözik. Puritán ruhák, rajtuk felirat: apa, anya, falusi, kocsmáros, gazdag, verőember, főmérnök.

A karakterszerepek tökéletesek: Mészáros Béla a gazdag szerepében bicskanyitogató, tényleg el kezd viszketni az ember tenyere, Lengyel Ferenc verőemberként, Szacsvay László főmérnökként és pedofilként, mind-mind lebilincselő alakítás.

Az egyetlen aki teljes nevét viseli jelmezén, főhősünk, Vidra Zsolt. Bán János a korán megöregedett, meggyötört, alkoholista Vidra Zsoltból vetkezik egyre tisztább és egyre reménytelibb Vidrává. De nem hibátlanná, nem felmenthető és pusztán a társadalom nem okolható a sorsáért. Bár igaz, börtönviselt apjával, félresikerült házasságával és a rendszerváltás spontán privatizációjának veszteseként az alkoholnál jobb barátra nem lelhet. 

A Kerékgyártó István regényéből dramatizált darab azokat az élethelyzeteket villantja föl, azokat a válaszutakat, amikor akár alakulhatott volna másként is. Ha nem keveredik rossz társaságba, ha nem veszíti el a munkáját, ha elveheti azt a nőt, akit szeret, ha nem ül fel kamaszként arra a vonatra, ha belehal a skorbutba, ha az apja nem kerül börtönbe, vagy ha az első este nem esik teherbe az anyja…Ha… Akkor…

Bán János nagyon átélt, letisztult, penge éles. Fiatalkori önmaga, saját fia, Bán Bálint pedig rendelkezik minden képességgel, hogy egyszer ugyanilyen pontos és letisztult legyen, most helyenként még túl nagy falat Vidra szerepe. 

phoca_thumb_l_ban_balint__ban_janos.jpg

Máté Gábor rendezésével úgy reagál egy nagyon is aktuális problémára, hogy közben nem rág szájba, sőt mindvégig megőrzi a humorát. Másként hogyan is viselnénk el, hogy végignézzük elmúlt 50 évünk, minden kibeszéletlenségét, hibáját, sőt bűnét.

phoca_thumb_l_ban_janos__borbely_alexandra.jpg

Az utolsó jelenetben a Zümmögő kórus ismét megszólal és a zacskó összezárul, mint egy lepel ránk nehezedik és ránk nehezedik a felelősség is, hogy megpróbálunk-e a hajléktalan szatyorból kimászni, és nem csak végignézni az elmúlt évtizedeket, de szembe is nézni vele.

 A Katona társulata erre tesz kísérletet.

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 05. 15:43, madainyer

Három nőt juttat a fellegekbe Pindroch Csaba

Nem akar több lenni egy jó francia vígjátéknál a Boeing, Boeing a Tháliában. De nem is ad kevesebbet. És ennek mi örülni tudtunk.

boeing1.jpg

Schell Judit és Molnár Piroska

Ha egy színház könnyed bulvárrepertoárt épít és biztosra akar menni, első lépésként jó, ha a bohózatirodalom egyik tuti sikeréhez nyúl. Neil Simonnal például nehéz bukni, és szintén táblás házat hozhat a Guinness Rekordok Könyvében is szereplő francia komédia, a Boeing, Boeing vagy, ahogy a magyar nézők ismerik, a Leszállás Párizsban. Marc Camoletti vígjátéka ugyanis a világon legtöbbet játszott francia színdarab, amely nem kis dicsőség, hiszen ugye Molière is francia volt…

Csányi Sándor, a Thália új művészeti vezetője azonban nem elégedett meg ennyivel: Réthly Attilára bízta a rendezést, és a színészválasztás sem sikerült rosszul. A klasszikus bohózati alapszituációban Bernard, a befutott párizsi építész (Pindroch Csaba) valóságos háremet tart fenn légi utaskísérőkből. Ám az angol Janet (Gubás Gabi), a francia Jacqueline (Tóth Eszter) és az olasz svájci Judith (Schell Judit) nem tudnak egymás létezéséről, hiszen Bernard pontosan figyeli a menetrendeket, hogy amikor az egyiküket éppen szerelmével tünteti ki, a másik kettő több ezer kilométerre röpködjön Párizstól. Természetes, hogy egyszer csak beüt a krach és a három hosszúlábú démon egyszerre örvendezteti meg külön-külön kívánatos, ám szimultán kellemetlen társaságával a javíthatatlan nőcsábászt. A légből jött katasztrófát Robert, Bernard halottnak hitt pipogya osztálytársa (Vida Péter) és a cinkosságba belefáradt házvezetőnő, Bertha (Molnár Piroska) segítenek elhárítani.

Cziegler Balázs ízléses és impozáns lakásbelsejében a bohózat szabályai szerint ki és becsapódó ajtók mellett egy a süllyesztőből kiemelkedő lift is szerephez jut, menyasszonyait különböző szobákba zárják egymás elől a francia kékszakállú és segítői. Hamvai Kornél új fordítása modernizálja a több, mint ötvenéves bohózatot, az előadásban az okostelefonok és az internet is előkerül, jó pár új poénnal gazdagodik a szövegkönyv.

boeing2.jpg

Schell Judit, Pindroch Csaba és Vida Péter

A Tháliában jó ritmusú, egyenletes színvonalú előadás született, megússzuk az erőltetett megoldásokat, nem feszengünk, kellemesen szórakozunk. Éppen, mire úgy éreznénk, sok ez már nekünk, véget is ér, mehetünk a kabátokért.

Amit a Boeing, Boeing a Thália nézőinek ígér, azt maradéktalanul be is tartja. Vida Péter korábban is meggyőzött minket arról, hogy kiváló komédiás: újra remekel. Hogy Molnár Piroskának jó-e az Alföldi-féle Nemzeti előadásai után Camoletti bohózatában játszani a Thaliában, azt ő tudja. Az előadásnak viszont mindenképp jó, hogy benne van. Tud ő minden színházi műfajt: hát persze, hogy ezt is. Pindroch Csaba a válogatottan őrült helyzetekben is megússza a ripacsságot, Gubás Gabi, Tóth Eszter és Schell Judit hozzák a kötelezőt.

Mi mindig is vallottuk, hogy térdcsapkodós bulvárkomédiát is lehet igényesen színpadra állítani. A Tháliában most ez történt. Ha csak röhögne egy jót, és nem intellektuális kihívást keres a színházban, a Boeing, Boeing az ön előadása!

Fotók: Kállai-Tóth Anett

schell judit pindroch csaba thália vida péter gubás gabi molnár piroska tóth eszter camoletti réthly attila

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 04. 09:43, vanyaneni

Színészként is a rendezésen jár az agya

Belehal, ha tehetséges színészek nem kapnak remek szerepeket, ezért folyton azon töri a fejét, miben rendezhetné kollégáit. Pelsőczy Rékával beszélgettünk.

pelsoczy4.jpg

Remek visszhangja volt nyári szentendrei rendezésednek, a Római vakációnak. Te is úgy érzed, most áttörtél valamit?

Én is érzékelem hogy valahogy jól álltak most össze a dolgok. Érdekes, hogy most történik meg, örülök neki, de elég váratlan, hogy egy kicsit lenézett, bulvár műfajjal tudtam valamin átbillenni. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam és olyan kritikusok is írtak rólam, akik a rendezéseimről nem szoktak. Úgy éreztem, mintha díjat kaptam volna.

Benne volt a levegőben ez a siker? Számítottál rá?

Több dologból alakult ki ez a siker. A váratlanságból, hogy azt gondolhatták, ezt nem lehet jól megcsinálni. Külső tényezőkből, mint a profi háttér, a jó körülmények, a reklám. És persze a kiváló színészekből, alkotótársakból. Gondolom, én is ügyesebb vagyok már…

Ha utánagondolok, az Orlai Produkció évad végi, nyári produkcióiban mindez ugyanúgy adott volt, mégsem sikerült.

Nem lehet tudni, mikor érik be valami. Orlai Tibor évek óta keresett Fekete Ernőnek egy darabot, most végre megtalálta, és örülök, hogy engem bízott meg vele. Nálam kell, hogy kontextusba tudjam helyezni a történetet, s a Római vakációnál úgy érzem, olyat találtam, hogy még a finnyásabb ízlésűeken - mint amilyen én is vagyok - is átmegy. Muszáj volt egy gesztust tenni, idézőjelbe tenni, hogy nem ezt a habos-babos történetet tálaljuk fel, illetve igen, de máshogy körítve. A színészek pedig beindultak az ötletre, akkor tudtam, jó csapatot raktunk össze.

pelsoczy5.jpg

Az iglic próbáján

Nem baj, hogy nem tudtak úgy énekelni és táncolni, ahogy a Madách Színházban?

Biztos lehetett volna az ének- és tánctudásokon javítani, de fontosabb volt, hogy remek, „aktív” színészeket vegyek be, akik keményen dolgoznak, hozzáteszik a magukét. Ernő biztos pont volt, de ő ilyen is, ahogy Szikszai Rémusz vagy Nagy Dániel Viktor. Hernádi Judit pedig nagy felfedezés volt. Nem dolgoztam még vele, és mondhatom, világszínvonalú tehetség, aki nem olyanokat játszik, mint amilyeneket kéne neki, de erről ő is tehet. Mondtam is neki, az ő státuszában már jobban irányíthatná, hogy miket játszik. Jó értelemben véve haragszom rá, hogy nem ezt teszi. Kisujjában van az egész színészet, hihetetlen energiái vannak, és ha nem csinál semmit, akkor is durran. Nem hiszi el magáról, hogy jobb szerepekben is hengerelne.

De az is elképzelhetetlen, hogy a Katonában legyen egy Római vakáció.

Mondjuk nem a Római vakációnak, de Máté Gábor is örülne egy színvonalas, ízléses szórakoztató előadásnak. Vannak is erre próbálkozások, ott van a Nyaralás, a Portugál, régebben A talizmán. Persze az egy másik helyzet, hogy én színészként hogyan rendezhetek a Katonában.

Mert nem?

Én ott elsősorban színész vagyok. Persze volt már rá példa, ott volt tavaly a Musik, Musikk, Musique – de az egy speciális eset volt, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra készült. Annyi jó színészünk van, és nem mindig kapnak olyan szerepeket, amelyekből ez kiderül. Például Rezes Judit, vele nagyon szeretnék csinálni valamit. Meghalok, ha fanyar humorával és tehetségével nem látom egy zenés-táncos darabban. Vagy Takátsy Péter kollégám, akivel szeretnék egy egyszemélyes darabot csinálni. Egy nőt játszana benne. Nem egy női ruhába bújt férfit, hanem tényleg nőt. Na, szépen kiderül, lassan már jobban szeretek rendezni, mint játszani. Olyan csodálatos színészek vannak, olyan gyorsan mennek az évek és  nincsenek kihasználva képességeik.

Miért nem tud ez egy társulatban, ami ráadásul az ország egyik legjobb színháza, kiderülni?

Teljesen igazad van, az ideális az lenne, ha ez meg tudna valósulni egy színházban, de nem így áll össze egy évad. Megvan, hogy kik rendeznek nálunk egy évadban, kis módosulással. Jön Zsámbéki, Gothár, Ascher, Máté, Bagossy és egy fiatal, mondjuk Dömötör András vagy Bodó Viktor. Ők választanak darabot, amit aztán kiosztanak. Ritkán van olyan, hogy ennek vagy annak a színésznek keresnek szerepet. Máté Gábor, nyílván mert ő színész, oda szokott figyelni erre, a saját munkáiban. Egyébként amennyire belelátok iszonyú nehéz összerakni egy évadot. Majdnem lehetetlen. Melyik rendező mit, mikor, melyik helyen... Párhuzamosan dolgozik két-három rendező ilyenkor -osztozkodnak a színészeken.

pelsoczy.jpg

Rólad mindig az jut eszembe, női rendező vagy.

Nem szeretem ezt a jelzőt, mert nemcsak a női témák érdekelnek.

Félreértesz. A rendezés férfias szakma, te mégis nő maradsz benne.

Ennek már örülök! Semmiképp nem szeretnék férfias lenni, nem vagyok emancipált, elvakult feminista.

Színészként nem vágysz el annyira a Katonából, mint rendezőként?

A színészet nagyon más, azon múlik a sorsod, hívnak-e vagy nem. Azért játszottam már vendégként, de való igaz, nincsenek konkrét színészi vágyaim. Egy filmszerepnek mondjuk örülnék, amiben egy modern nőt játszhatnék. A vágyaim ugyanakkor mindig az alkotás, a teremtés felé visznek inkább. Most próbálom Az iglicet a Bábszínházban, ahol egy fura, rossz szellemű tündért játszom, aki azáltal létezik, hogy más emberekbe belebújik. Egyelőre még tapogatózom, és - jobb híján - rendezőként gondolkodom. Ahelyett, hogy magammal lennék elfoglalva, azon jár az agyam, mit tehetne a rendező, merre menjen a produkció. Őrjítő.

És tanácsokat is adsz a rendezőnek?

Igen, mert baráti körben vagyunk, és lehet, de utálom érte magam.

Bábok is lesznek az előadásban?

Ez egy érdekes koprodukció a Katona és a Bábszínház között. Kis bábozás azért lesz benne, de alapvetően bábszínészek játszanak benne prózai szerepeket.

Mindemellett a neved egy színművészetis osztályéban is benne van: Bagossy-Rába-Pelsőczy osztály, harmadév. Ki hívott tanítani?

Gálffi László keresett meg, hogy kellene egy nő mellé, de az ő aztán mégsem indított osztályt. Később alakult ki ez a hármas, amelyben elvileg tanársegéd vagyok, de teljesen egyenrangú a csapat. Nagyon jó munka, de néha rettenet nagy felelősség. Érzem azt is, hogy dolgom van a tanítással, de a legnagyobb élmény mégis a Bagossyval közös munka. Egy férfi, aki felettem van, mégis szabadon hagy és nem bánja, ha én csinálok meg valamit – nagy élmény. Jó a női oldal is a tanításban, de az empátia – ami tipikusan a nőktől jön - például már nem mindig előny a színészek nevelésében. Most az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan motiváljuk őket. Én azt hittem, ha valaki felvételizik a színművészetire, akkor színész akar lenni, itt mégis noszogatni kell őket. Lehet, hogy azért, mert pátyolgatva vannak, és elfogadom, ha rossz napjuk van, szakítottak vagy bármi. Most kezdünk velük a Cseresznyéskerttel dolgozni. Közben Fischer Iván Vörös Tehén című kamaraoperájában játszanak majd novemberben. Én pedig a bábszínházi bemutató után Máté Gáborral dolgozom az Illaberek című kivándorlásról szóló előadásban, és aztán Gothárral az anyaszínházamban.


Fotó: Budapest Bábszínház, Éder Vera

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 03. 01:25, madainyer

Jude Law lesz a király

A James Bond-filmek Q-ja, Harry Potter filmbéli haverja és Darth Vader hangja is feltűnik a 2013-14-es színházi évadban Londonban. Ha van kedve, ideje és pénze, nézze meg őket. Ha nincs, attól még elolvashatja ezt.

Nemrég a New York-i Broadway várható sztárjelenéseit vettük számba, ideje, hogy szétnézzünk, milyen hírességeket lehet a színpadon látni a most induló évadban Londonban, a West Enden. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy posztunk nem szolgál ki tömegigényeket. Azt majd legközelebb.

judelaw.jpg

Jude Law királydrámában lép fel.

Az V. Henrik című királydrámában játszik a sikeres hollywoodi karriert is befutó angol színész, Jude Law. A 40 éves színészre a főszerepet osztották, és hogy milyen lesz benne, azt megnézheti, aki jegyet vált a Noel Coward Theaterbe, ahol az úgynevezett preview előadások után december 3-án tartanak hivatalos bemutatót.

vr.jpg

Vanessa Redgrave 55 éve játszik a West Enden

A 76 éves Oscar-díjas angol színésznő, Vanessa Redgrave egy másik Shakespeare-műben, a Sok hűhó semmiért című komédiában játssza majd Beatrice-t. Partnere (Benedetto) a 82 éves James Earl Jones lesz, akit a Star Wars-rajongók Darth Vader hangjaként ismerhetnek, feltéve, hogy nem magyar szinkronnal látták a filmeposzt.  Mindenképp érdekesnek tűnik az Old Vic Theater bemutatója, hiszen ilyen korú művészekre ritkán osztják az egymást kínzó szerelmespár szerepeit. A bemutatót szeptember 19-én már meg is tartották, és november 23-ig szinte folyamatosan műsoron lesz. Érdekes megjegyezni, hogy Redgrave első bemutatkozása a Westenden 1958-ban, éppen 55 évvel ezelőtt történt.

rupertgrint.jpg

Sztárparádéban komédiázik Rupert Grint

A Harry Potter-filmek vöröshajú Ron Weasley-je, Rupert Grint az egyik főszereplője a november 13-án a Harold Pinter Theaterben bemutatandó Mojo című vígjátéknak. Az 50-es évek Sohojába játszódó komédiában partnere lesz a Downton Abbey nézőinek nem ismeretlen Brendan Coyle, aki Bates, az inast játssza a Magyarországon is kedvelt sorozatban. Szintén játszik a darabban Ben Whishaw, aki a Parfüm: Egy gyilkos története című film sorozatgyilkosát, Jean-Baptiste Grenouille-t alakította, a Skyfall című Bond-filmben pedig ő Q, a kütyüszakértő.

 

Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 01. 12:03, madainyer

Sikerül-e megdugni a polgármester nejét?

Térdcsapkodó hahotázás az Átrium színpadán. Mi is értettük a viccet, csak nem mindig szerettük. A szűz, a sóher, a mikulás és a többiek stílusgyakorlatnak jó. De most már jöhet az igazi mű is Divinyi Rékától.

divinyi1.jpg

Majdnem mindenki a darabból.

Machiavelli Mandragóra című komédiája nyomán írt mai magyar vígjátékot A szűz, a sóher, a mikulás és a többiek címmel Divinyi Réka. Az elmúlt évek legnagyobb magyar filmsikereinek (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon, Valami Amerika 2) szövegét jegyző szerző íráskészségéhez kétség nem férhet. Pontosan építi fel a dialógusokat, biztosra megy a poénoknál (néha mi is felnyerítettünk), a közönség többségét meg tudja venni. De a hosszúcímű komédia a színpadon csak olcsó tömegcikként hat, a tartalmas színházi élményhez ez kevés.

A mába helyezett több száz éves történetekkel gyakran az a gond, hogy már az alapszituáció is elképzelhetetlen a XXI. században. Így van ez a Mandragórával is, amelyben egy gazdag utazó szinte bármit megadna a vagyonából, csak, hogy megfektesse a polgármester szűz feleségét (!!!), ehhez pedig a legfurmányosabb álcázós-beöltözős-varázsfőzetes trükköket is bevet. Ami helyén van a Commedia dell’Arte stílusjegyeit is magán viselő középkori mókában, azt ledobja magáról a modern világ. Mennyire életszerű, hogy napjaink Magyarországán a milliárdos playboy meleg sofőrje és egy kisvárosi pedagógus segítségével szarvazza fel a polgármestert és a plébánossal szövetkezik, hogy az egyház is támogassa a házasságtörést? És mindezt egy jónak tűnő numeráért, amelyet a fiatalasszony kurva anyja is támogat?

Mert hiába a luxusautó, a meleg szereplő, a mai politika mindkét oldalának szóló beszólós kiszólások, a darab furcsa hibrid marad. Mint egy antik képkeretbe foglalt Michael Jackson-poszter. A sutaságot leplezendő, folyamatos a poénáradat, nagyon jók, jók, rosszak is akadnak. A színpad az olcsóbbat ledobja magáról. A Mikulásnak öltözött álhajléktalan szerelmes éjszakáján például nagyot szisszenünk.

A Magács László rendezte előadásban gyorsan váltják egymást a filmes snittekre hajazó jelenetek, sok a helyzetkomikum, a humor olykor átlépi az ízlésesség határait, közben meg sok elvész az eredeti mű társadalomkritikájából. 

divinyi2.jpg

Nagyváradi Erzsébet, Lázár Kati, Bende Kinga

A cselekmény szinte jelzett díszletek között zajlik, hiszen a helyszínek gyors változására az Átrium színpada aligha lenne alkalmas.

A kanos gazdagembert játszó Horváth Szabolcs túlmozgásos, túlkiabálós figurát hoz. Hogy ő-e a bohóc, vagy instrukciókat követve idézi meg a vásári komédiák játékstílusát, azt legfeljebb találgatni tudnánk. Borsányi Dániel (a sofőr) pasztell árnyalat a színek kavalkádjában. Rózsa Krisztián tanítója furmányos haszonleső, vaskos színészi megoldásokkal. Nagyváradi Erzsébet szerepét, ha kihúzták volna, nem fájt volna a hiánya. Szerémi Zoltán (polgármester) harsány buffó. Bende Kinga (polgármesterné) lassanként magára találó naiva. Fülöp Zsigmond (pap) rutinos karakterformáló. A lánya tisztességét jó pénzért kínáló Brigitta asszony szerepében a Kossuth-díjas Lázár Kati látható. Jó őt színpadon látni, jobb lenne másban.

„Semmi értelme, de közben jól szórakozunk” – mondja a darab egyik szereplője a pornóról. És tulajdonképpen az előadást is megfejti ezzel a mondattal. Hiszen a dolog a maga olcsóságban is működik, akár hosszabb távon is. Mégis jobb lenne, ha Divinyi Réka legközelebb nem elégedne meg a bombabiztos megoldásokkal, és többet vesződne azzal, hogy fajsúlyosabb színpadi szövegeket írjon. A tehetsége megvan hozzá.

süti beállítások módosítása