A Nemzeti Színház Amphytrionját többek között Udvaros Dorottya Merkúr-alakítása miatt hívták meg a POSZT-ra. Annyira szerette az előadást, hogy ha máshol, másvalaki játszaná az ő szerepét, azt sem bánná. Az igazgatóváltás után is marad a Nemzetiben, várja Vidnyánszky Attilával a közös munkát. A színházi találkozón beszélgettünk vele.

Az Amphytrion utolsó előadásai a POSZT-ra estek. Keveset játszották, nem bánja?

Nem akarom elkiabálni, de vannak tárgyalások az esetleges folytatásról. Úgy búcsúztunk el, hogy senki ne dobja el a szövegkönyvét. Én akkor sem sértődnék meg, ha egy másik színház átvenné a darabot és Merkúrt más játszaná. Mindenki pótolható.

Pedig az átváltozó Merkúrt ragyogóan játssza, még a POSZT egyik válogatója is kiemelte alakítását. Szerette játszani?

A drámatudósok a drámairodalom legszebb darabjának tartják és nem véletlenül. Ez a Kleist nevű fiatalember különös bonyolultsággal tudta megragadni a szerelemnek, az önazonosságnak oly’ sok rétegét. Még a próbák végén is az volt az érzésünk, hogy csak a felszíni régeteket érintettük meg.  Nem csodálom, ha minden korban megtalálják az emberek benne a mellbevágó mondatokat. Nagy öröm volt játszani. A dráma és a komédia olyan csodálatos elegyben van jelen, hogy az egyik pillanatban sírni, a másikban röhögni kell. Annak idején Alkménét is játszottam, még a Katona előadásában, amivel ugyan megbuktunk, mégis maga a munka nagyon emlékezetes és a pályám szempontjából maradandó volt. Remek kollégákkal: Sinkó Lászóval, Máthé Erzsivel, Balkay Gézával, Vajda Lászlóval, Ács János rendezte.

Miért bukott meg?

Nem tudom, nem sikerült, pedig briliáns részek voltak benne.

Az Ampyhtrionban Znamenák Istvánnal

Igazgatóváltás lesz a Nemzetiben, Alföldi megy, Vidnyánszky jön, Ön marad. Volt dilemmája?

Ilyenkor mindig. Függetlenül attól, hogy Vidnyánszky Attilát fantasztikus rendezőnek tartom. Azóta, hogy meghallottam, valaki Beregszászon olyan színházat csinál, amire Európa is felfigyel. Nagyon különleges és izgalmas színházi alkotó. Izgatott vagyok és várom a vele való munkát. A szerződtetési tárgyaláson is úgy beszélt velem, hogy nem volt formalitás, ahogy azt kérte, maradjak. Úgy tárgyalt velem, hogy azt éreztem, komolyan gondolja, hogy jó színésznőnek tart és maradjak. Bennem is volt félelem, hogy nem biztos, hogy kelleni fogok neki. Egy igazgatóváltás mindig nehéz. Sokat megéltem már, mindig sokkol egy társulatot, felőrli az embert. Most a Nemzetiben már túl vagyunk a nehezén. Már mindenki tudja, mi fog történni. Megnyugodtunk. Nagyon sok jó színész van a társulatban, sok volt a közös munka, szeretjük egymást, de el kell tudni viselni, hogy én szeretek valakit, de mondjuk a most jövő igazgató nem lát benne annyit, vagy nem tartja annyira kimagasló színésznek. Alföldi Robi is elküldött 19 embert, az is dráma volt. Abba is belehaltunk akkor mindannyian. Olyanoknak is menniük kellett, akikről máig nem tudom, hogy miért, például Benedek Miklósnak. Vidnyánszky Attila is saját csapatot akar építeni, ami természetes. Nekünk, színészeknek azért nehéz, mert a próbafolyamat alatt sokkal bensőségesebb viszony alakul ki közöttünk, mint mondjuk egy cég irodai alkalmazottai között. Így még jobban fáj, ha elveszítünk egy kollégát. Most már túl vagyunk rajta és élvezzük az utolsó közös estéket.

Sokan vitatják Vidnyánszky megválasztásának körülményeit…

Én nem vitatom, lejárt Robi öt éves megbízatása. Amikor Jordáné járt le, akkor is voltak, akik azt mondták, az akkori politikai vezetésnek tetsző igazgatót neveztek ki.

Látott arra példát, hogy kollégája politikai meggyőződésből döntött a menés vagy a maradás mellett?

Lehet, hogy vannak extrém esetek, de egy színész minden esetben úgy fog dönteni, ahogy az ő szakmai fejlődése szempontjából jónak érzi. Azt nézi, hogyan fog találkozni olyan alkotókkal, akikkel kiteljesedhet. Természetesen nem megy bele szélsőségesen durva helyzetekbe, de itt nem is erről van szó.

Tudja már, mit játszik az új Nemzetiben?

Két szerepet már tudok, mindkettőt Attila rendezi. Lesz egy összművészeti Honegger-mű a Szent Johannából, és – amit nagyon izgalmasnak tartok – Weöres Sándor Psychéjéből egy előadás. Lesz még egy Silviu Purcărete-rendezés, őt nagyon várom és remélem, beválaszt a darabba.

Tényleg küzdenie kell érte?

Persze, ugyanúgy, mint a többieknek. Amikor a híres román rendező, Andrei Şerban először jött a Nemzetibe rendezni, a Három nővért, ugyanígy izgultam. Ott álltam izzadt tenyérrel a castingon a többiekkel körben és csináltam a helyzetgyakorlat, vertem magam a földhöz a fiatal, kezdő színészekkel együtt és izgultam, hogy tetszem-e neki, benne leszek-e. Végül sikerült és boldogságos időszak volt mindkét munka vele.

 Fotó: lafemme.hu, szinhaz.hu

Peer Gynt-jével komoly esélyes a POSZT-on Polgár Csaba. Örülne egy díjnak, de úgy érzi, az átpolitizált fesztivál inkább seregszemle, mintsem a legjobb előadások felvonultatása. Így egy esetleges díj is más fényben tűnik fel.

Díjesélyes a Peer Gynt-alakításod. Te szereted?

Jó érzés játszani. Gyönyörű anyag, a Kúnos- Rakovszky fordítás hihetetlenül jó, nagy öröm ezzel dolgozni. Sok munka van még vele, de jó birkózni. És hát ez a szerep egy önismereti terápia is.

Elég egyszemélyes munka egy Peer Gynt-előadás…

Persze az ember viszi a vállán, de azért nálunk mindig nagy a csapatmunka, egyfajta védőháló alattam. Maga a szereplő is főleg magában pörög, de tényleg nagyon jó érzés. Jó érezni, hogy bíznak benne.

Sikerült adaptálni Pécsre, a nagyszínpadra?

Nagyon jó itt az akusztika, szép lett a díszlet, kicsit át lett alakítva a térhez. Nem volt olyan érzésem, hogy kipukkadt volna a dolog.

A szombathelyiek vendégjátékánál, A félkegyelműnél is megmaradt a főszereplő zsenialitása, de a nagy színpadon vesztett varázsából az előadás.

Van ilyen, hogy egy előadás eltűnik, ha nagyobb térbe kerül, de ha valami működik, a színész fel tudja mérni a más teret is, alkalmazkodni tud hozzá.

A Peer Gynt-ben

Jó az átváltozó-képességed, itt, Pécsen is alig ismertelek meg, de Peer Gynt-ként ez különösen jól jön, nem?

Igen, ő is sokat változik, sok szerepet kipróbál, megenged magának. Tamással (Ascher Tamás, a rendező – a szerk.) megbeszéltük, hogy nem kell öregembert játszanom, inkább a játékossága, a gyors alkalmazkodása a fontos Peer Gynt-nek. Az végig nyitott kérdés marad, hogy ez az utazás valóban megtörténik-e vele, vagy csak a képzelete játszik vele. A második felvonáshoz Klaus Kinski egy időskori riportját néztük meg. Az elmebeteg színészzseni az Újtestamentumot csinálta meg egyedül, erről készítettek vele egy riportot.  Három perc után borzalmasan kiakadt, felbosszantotta a riporter, ő meg elküldte az egész stábot a fenébe. Na, Ascherrel ezt a személyiséget próbáltuk elkapni.  Az elmebaj és a gyötrő egománia keverékét.

Hogy érzed, letetted ezzel az előadással a névjegyedet a társulatban?

Kívülről lehet, hogy így tűnik, mert a nézők etapokat, bemutatókat látnak csak egy színész munkájából. Belülről folyamatos munkának tűnik. Aztán eljön egy pillanat, amikor úgy érzed, na ezzel meg lehet lendülni.

A Peer Gynt ilyen meglendülés?

Mikor elkezdtük próbálni, olyan furcsa egybeesések voltak az életemben. Jókor jött. Harmincévesen kezdtem próbálni egy olyan figurát, aki menekül a felelősség elől, majd az olvasópróba másnapján kiderült, hogy gyermekem lesz.

Szerintünk esélyes vagy egy POSZT-győzelemre, örülnél neki?

 Az ember örül egy díjnak. Az más kérdés, hogy a jelenlegi POSZT – köszönhetően az elmúlt évek kitartó és igen erőteljes politikai aknamunkájának (amihez csak gratulálni tudok minden résztvevőnek) - valóban a legjobb előadások fesztiválja-e, vagy inkább seregszemlének nevezendő –  én az utóbbira szavaznék. Ez azért a díjakat is más színben tünteti fel.

Hogy bírod, hogy Ascher Tamás állandóan próbál, megbeszéléseket tart még jóval a premier után is?

Nagyon szeretem. Megszoktam. Másnak lehet, hogy fárasztó, de én élvezem, hogy egy percre sem engedi ki a keze közül az előadást.

Nem csak játszol, rendezel is, a Merlin – a HOPPart és az Örkény közös produkciója - esélyes volt egy POSZT-meghívásra is. Mit szeretsz jobban: rendezni vagy játszani?

Mindkettőt. Most nyáron egymás után kettőt rendezek, biztos meg fogom utálni… Münchenben a Volkstheaterben Shakespeare Julius Caesar-t, ennek szeptember végén lesz a bemutatója, augusztusban Ödön von Horváth Délszaki éj című darabját, ennek augusztus végén Berlinben, a Neuköllner Oper-ben lesz előbemutatója.

Az Örkényben nem bánják, hogy van más dolgod is?

Mácsai Pali (az Örkény igazgatója – a szerk.) toleráns ezzel kapcsolatban. Nehéz egyeztetni az utazásokat. Ide is úgy jöttünk, hogy Karlsruheben játszottunk a Merlinből kettőt a Festival Premiéres - en, ahol a szerző is megnézte. Az nem jó, hogy évad végén le kellett vennünk, mert nem találta meg a közönségét, vagy mi nem találtuk meg a közönséget, nem jöttek rá a nézők. Hátha külföldre el tudjuk adni még valahova.

Az hogy megy?

Ha az előadás kijut egy fesztiválra, ott jó eséllyel más szervezők is megnézik, így érkezhetnek új meghívások.

Fotó: celebcenter.hu, Mészáros Csaba

A színházi szakma java kollektív önostorozást tart Pécsett, amiért csak most tűnik fel nekik, hogy van Zalaegerszegen egy Ecsedi Erzsébet nevű zseniális színésznő. April De Angelis Színésznők című drámája hozta meg a POSZT-on ezt a kései felfedezést, amelynek késeiségéről a leginkább érintettet faggattuk. Az interjú során, a műfaji követelményeket semmibe véve, nem leplezzük rajongásunkat.

Hogyan tudja elérni egy nagyformátumú, tehetséges színésznő, hogy még a saját szakmájából is kevesen ismerjék, és közel a hatvanhoz elmondhassa magáról, hogy minden fontos művészeti díj elkerülte?

Megkaptam ezt mostanában többektől is, hogy vajon miért alakult így. Hosszú pálya áll mögöttem, játszottam sok helyen, de való igaz, hogy bő húsz évvel ezelőtt Zalaegerszegre kerültem, és azóta is ott vagyok társulati tag. Talán a családi hátterem miatt lett ez az utam. Elég későn szültem, és nem sokkal később egyedül maradtam a lányommal, mert az édesapja meghalt. Nem nagyon tudtam kimozdulni. Márpedig ahhoz, hogy az ember más közegbe kerüljön, tudatosan alakítsa a pályáját, sokszor kell jókor, jó helyen lenni. Ilyen a mi szakmánk. Ráadásul Zalaegerszeg nagyon messze van, a kritikusok se nagyon jönnek megnézni minket, nincs pénzünk részt venni fesztiválokon, a budapesti vendégjátékok is megritkultak. Így nem könnyű bekerülni a színházi közbeszédbe.

Gyökeret eresztett Zalaegerszegen? Ott is vett lakást?

Nincs saját otthonom Zalaegerszegen, a színészházban élek. Ott neveltem fel a most 20 éves lányomat. Budapesten van egy kis lakásom, amit most ő használ.

Az ambíciója meglett volna hozzá, hogy továbblépjen?

Sokáig nem. Alulértékeltem a saját teljesítményemet. Úgy éreztem, hogy ha nem teljesítek 150 százalékosan, akkor nem lehetek elégedett. És jó ideig nem is kaptam olyan szerepeket, amelyekben legalább magamnak bizonyíthattam volna, hogy van helyem a pályán. Csak az utóbbi években bíznak rám egyre nagyobb feladatokat.

Mi hozta az áttörést?

Talán a PRAH. Spiró György darabját Farkas Ignác kollégámmal játsszuk ketten egy erre a célra kibérelt lakásban már harmadik éve. Csak huszonöten tudnak leülni, de a sikere így is óriási. Egy néző azt mondta nekem az egyik előadás végén, hogy a tapsrendig azt hitte, hogy nem egy színész játékát látja, hanem egy civil nő életébe nyert betekintést. Nagyon sokat jelentett ez az elismerés, hiszen egész pályámon az egyszerűségre törekedtem, és ez értő közönségre talál itt, Pécsett is.

Farkas Ignáccal a PRAH-ban

Azért az egyre nagyobb helyi sikerek után eljátszott a gondolattal, hogy a szakma fősodrában dolgozik, jó nevű pesti színházakban lép fel, vagy filmszerepekben mutatja meg magát?

Persze, az embernek vannak álmai, de a film például szinte elérhetetlen egy vidéki színész számára. Egyeztetni is lehetetlen, és az embernek egy idő után elmegy a kedve attól, hogy Budapestre utazzon mindenféle szereplőválogatásra, amelyekből végül semmi sem lesz. De csinálok én rengeteg mindent, rendezek a celldömölki Soltis Lajos Színházban, színdarabokat dramatizálok, sőt mesedarabokat írok, díszletet tervezek, jelmezeket szerzek be a zalaegerszegi turkálókban. Részt veszek a Muse Magyarország programjában, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskoláiba visszük be a művészetet. Tanítok is, és, hogy megéljek, gyerekműsorokat szervezek művelődési házakba, falunapokra. A lányom is részt vesz bennük, sőt a színházban is vannak közös munkáink Csengével.

A POSZT-on azonnal téma lett az alakítása, Szigethy Gábor, a fesztivál egyik válogatója kimondottan ön miatt ajánlotta az előadást a versenyprogramba. Lehet, hogy éppen most kezdődik el valami.

Nem tudom. Talán igen. Jól esnek a pozitív visszajelzések, és ha bárhova elhívnának egy szerepre, szívesen mennék. A folyamatos építkezéshez időnként kell a vérfrissítés, jó újakkal, másokkal is együtt dolgozni. Nagyon élveztem, amikor meghívtak a Kőszegi Várszínházba, hogy újra partnere lehettem Molnár Piroskának, Pogány Juditnak, Gazsó Györgynek.

És ha Budapestre szerződne? Vári Éva, aki éppen itt Pécsett volt sztár, szintén elmúlt 50, amikor szerencsét próbált a fővárosban. Ma Kossuth-díjas, kiváló művész, és számos remek szerepet kapott.

Igen, én is érzek párhuzamokat közöttünk. Nemsokára kezdem próbálni az Én, Shirley című monodrámát, amelyet ő is játszott nagy sikerrel. Ha az angyalok, és az emberek is úgy akarják, még beleférhet egy fordulópont az életembe. De tolakodni, harcolni egy munkáért biztosan nem fogok.

April De Angelis Színésznők című darabjában szakmabelit játszik. Sőt, Doll is több mindennel foglalkozik a színházban. Milyen egy színésznőnek színházi embert alakítani?

Megindító. A bőrömön érzem az ábrázolt helyzeteket, hiszen én is annyi mindenen keresztül mentem ezen a pályán, hogy szinte minden szituáció ismerős. Kiszolgáltatott szakma a miénk. Nem is tudom, hány színész kolléganőmmel történt meg, hogy elhalasztotta a gyerekvállalást az áhított szerep kedvéért, aztán meg már túl késő lett.

Madák Zsuzsannával a Színésznőkben

Öt színésznő számára nagyon intim feladat lehet egy ilyen színdarab próbafolyamata, hiszen mindenki a saját színházi tapasztalatait, félelmeit, gondolatait teszi a szerepbe. Afféle lélektani csapatépítés volt?

Volt időnk egymásra hangolódni, de kellett is, hiszen a darabban egymásból építkezünk, egymás rezdüléseire reagálunk. Ha kell, kihúzzuk egymást a bajból.

Ugyanakkor a generációk közötti harc is lehet valóságos egy mai társulatban. Hogy jön ki a fiatal színésznőkkel?

Nagyon jól. Mindig gyerekek, fiatalok között voltam a tanítás miatt is, így nem is téma közöttünk, hogy ki mennyi idős. Engem a színházban mindenki Ecsinek hív, és tegeződünk. Fordulhatnak hozzám gondjaikkal, kérdéseikkel, és igyekszem segíteni nekik.

Volt, hogy megbánta, hogy ezt a pályát választotta?

Soha. Sokszor voltam bizonytalan magamban, hogy tényleg ezt kell-e csinálnom. De mindig kaptam egy kis lökést, és tovább tudtam lépni.

Pedig nem tűnik egyszerűnek a boldogulás.

Ahogy a Színésznőkben is elhangzik, ezt csak szerelemből lehet csinálni. Egyszerűen nem lehet kiszállni. Nekünk ez az életünk. A lelkemet adom tovább, erre késztetnek az energiáim.

* * *

Ecsedi Erzsébet (1954. ápr. 24.– ): színésznő. A 25. Színház Stúdiójában tanult 1975–77-ben, majd a 25. Színház és a Népszínház tagja lett. 1983-tól 1986-ig a kecskeméti Katona József, 1986-tól 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1991 óta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésznője.

Fotók: Port.hu, Óvári Tamás, facebook

Nem fél a férfiaktól, és reméli, képes lesz követni elődjét Ráckevei Anna, aki júliustól veszi át a Nemzeti élére távozó Vidnyánszky Attilától a Csokonai Színház vezetését. A POSZT-ra a Bolha a fülbe egyik szereplőjeként érkezett, és örül, hogy debreceni előadás is bemutatkozhat a fesztiválon.

Gondját viseli már a debreceni színészeknek? Milyen volt a reakciójuk a kinevezésére?

Nagy bizalommal, nagy szeretettel fogadta a társulat a döntést. Remélem, hogy a felém sugárzott pozitív érzéseket vissza tudom fordítani, és a társulat hasznára lesznek.

Korábban voltak direktori ambíciói?

Nem.

Most a helyzet, azaz Vidnyánszky Attila távozása hozta a lehetőséget?

Igen, de mindig hangsúlyozom, hogy nem egyedül, tandemben fogunk igazgatni Gemza Péter koreográfussal. Ő lesz az igazgató-helyettes, és azokat a feladatokat fogja levenni a vállamról, amelyekhez én kevésbé értek, így például a műszaki, szervezési dolgokat. Ezeket Péter nagyon konstruktívan, nagy energiával csinálja, és ez nekem nagyon nagy segítség.

Kevés női színigazgató van, nem tart attól, hogy nehéz dolga lesz?

Én nem félek a férfiaktól. Az egész életünk így telik el, hogy férfiak és nők együtt. Nem kell egymástól félni. Igyekszem minden helyzetben úgy élni az életemet, hogy embereket látok magam előtt és nem ijesztgetem magam olyan gondolatokkal, hogy nehéz lesz. Majd ha eljön a pillanat, foglalkozom vele.

Eljátszott a gondolattal, hogy mit fog mondani, ha - mondjuk - ki kell rúgnia valakit?

Szerencsére ilyen most nem lesz, inkább az ellenkezője, mert többen elmennek a társulatból és a helyükre felvehetünk új kollégákat. Hat kolléga megy el tőlünk, a helyükre négy színészt (Ágoston Péter, Székely Rozi, Varga Klára és Vaszkó Bence) szerződtettünk és négy kaposvári színészt hívunk gyakorlatra. Nem gondolkodom azon, mit teszek, ha majd el kell bocsátanom valakit, de biztos nem lesz nehezebb, mintha férfi lennék. Meg kell tanulnom mostantól kettéválasztani Ráckevei Anna színésznőt és Ráckevei Anna igazgatót.

Mercs Jánossal a Bolha a fülbe egyik jelenetében.

Pályázatában sokat utalt elődjére, Vidnyánszky Attilára, az ő munkásságára. Mégis mi az ön elképzelése a színházról?

Én csak remélni tudom, hogy követhetem őt, mert az a formátum, az a lendület, az a szakmai kapcsolatrendszer, amely őt jellemzi, azzal én egyáltalán nem rendelkezem. Más alapokról indulunk. Péter kollégám az, akinek nagyobb kitekintése van a nemzetközi színházi szakmára, én itthon mozgok talán otthonosabban. Ezt a két előnyt próbáljuk egyesíteni. Az első év mindenképp a tapogatózás, az ismerkedés évada lesz a vezetői feladatokkal. És az, hogy fölvegyük a kapcsolatot a várossal, elkezdjünk kommunikálni az emberekkel az előadásokon kívül is.

Ha nem önt választják debreceni direktornak, a Nemzeti Színházba szerződött volna. Nem bánja, hogy azt kihagyja?

Gyakorlati tapasztalatom van már róla elég, mert most szerződtem volna negyedszer a Nemzeti Színházba. Szakmailag nekem most sokkal nagyobb kihívás az igazgatás.

A Bolha a fülbe előadással szerepelnek itt. Nem titkoljuk, nekünk nem tetszett. A darabválasztás és a feldolgozás sem. Ez volt a legjobb debreceni előadás az évadban ön szerint?

Miért kérdezi ezt tőlem? A válogatókat kérdezze! Én örülök neki, hogy beválogattak egy debreceni előadást, nem kérdezem, hogy miért. Valószínűleg tetszett nekik, s úgy gondolták, hogy itt a helye. Nem kérdeztem meg őket sem, hogy miért nem mást válogattak be, ez nem az én dolgom.

 Fotók: Csokonai Színház

Holnap kezdődik a 2013-as Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), ahol az évad legjobb produkcióit mutatják be. Idén Szigethy Gábor irodalomtörténész és Solténszky Tibor dramaturg válogatását láthatják a nézők. Egyikükkel, Solténszky Tiborral beszélgettünk.

Önnél többet az elmúlt évadban kevesen jártak többet színházba. Milyen állapotban találta a magyar színházat?

Jobban, mint vártam, de egy ugye, erősen szűrt mezőnyt láttam. Nem mondhatni, hogy a kőszínházak és a független színházak közötti összevetésben egyértelmű lenne, hogy egyik vagy másik mező előrébb, progresszívebb úton járna. Mindkét oldalon van példa erre. Ugyanakkor nem látom azt a felnövő rendezőgenerációt, mely a színházi formanyelvet megújítathatná. Csak a peremen, a struktúrán kívül találtam ilyeneket… És aggódom, mert ahogy a kultúrára egyre kevesebb közpénz jut, úgy fognak a színházakban is egyre jobban a néző-csalogató kereskedelmi megfontolások a művészi, vagy társulatépítő szempontok elé kerülni.

Mely társulatokat látja a legjobbnak ma Magyarországon?

Például a Nemzetiét, ami most bomlik szét; vagy a Katonáét, ahonnan mégsem került idén előadás a versenyprogramba, talán a Zsámbéki utáni korszakban még keresi a hangját. Sokat mond, hogy az Örkényből több produkció is esélyes volt, és ígéretes a csapat Nyíregyházán, Kecskeméten, Zalaegerszegen és Miskolcon is.

Nem beszéltünk még az alkotókról. Kik ma a legjobb rendezők?

Erre nehéz válaszolni, inkább csak az elmúlt évadról beszélnék. Mohácsi vitathatatlanul nagyon jó, de ő is, mint Zsótér Sándor túlvállalja magát, és örömmel megnézném, mi jönne ki abból, ha lenne fél éve töltekezni két előadás között. (Persze nincs, mert neki is élnie kell valamiből, ezt tudjuk.) Pintér Béla tehetsége és érzékenysége most is ugyanolyan, még ha legújabb bemutatójával, a 42. héttel számomra kicsit maga alatt teljesített. Jó látni, hogy Mundroczó Kornélnak van határozott elképzelése a színházról is, várom a folytatást; és hát Ascher Tamás fantasztikus még egy kevésbé sikerült előadásban is (Zöld kilences, Vígszínház).

És a színészeink?

Azt kell mondjam, hogy a 12 versenydarab szinte mindegyike a kiváló színészi alakításoknak köszönheti, hogy ott lehet a Találkozón. A szombathelyi Félkegyelműben Czukor Balázs, az nemzetis Amphytrionban Udvaros Dorottya, a debreceni Bolha a fülbe című előadásban Trill Zsolt és Mercs János, a marosvásárhelyi Bányavakságban Szakács László, a zalaegerszegi Színésznőkben Ecsedi Erzsébet, a Peer Gyntben Polgár Csaba vagy Kerekes Éva, a pécsi Picasso kalandjaiban Köles Ferenc, a komáromi III. Richárdban Mokos Attila, a miskolci A vágy villamosában Györgyi Anna vagy a vígszínházas Jóembert keresünkben Eszenyi Enikő alakítása díjakra esélyes. A kaposvári Vaknyugatban vagy a Trafó-ból érkező Szégyen esetében pedig a csapatmunka lenyűgöző.

Milyen tapasztalatai voltak a magánszínházakról? Amiért hajlandó fizetni a néző, az fényévekre van a minőségi színháztól?

Az állami, az önkormányzati színházak előadásáért is fizet, és elég vastagon… Ezt nem mondanám. Aki ma kereskedelmi alapon csinál színházat, belövi a célközönségét, és neki készít előadásokat. Ha ez a réteg a nagyvárosi értelmiség, akkor neki kifinomult, minőségi színházat kell csinálni, erre példa Orlai Tibor Belvárosi Színháza, benne mondjuk példaként a Jadviga párnája. Aki a vidéki kispolgárságnak játszik, nem akarja zavarba hozni azzal, hogy nem a kereskedelmi televíziók színvonalát nyújtja neki. És ez tulajdonképpen rendben is van. Sokféle ízlés létezik, azt vallom, mindenki találja meg a maga színházát… De a POSZT az más, ott a színházszakmai szempontoknak kell érvényesülniük, szakmabéliek fogják megítélni a zsűriben.

Általános vélekedés, hogy színházat csinálni politikai ellenszélben könnyebb. Mit tapasztalt erről?

A társadalom felfokozott politikai érdeklődése a színházban is tetten érhető, ami azért nagyon fontos, mert ha a színház ilyenkor nem szólal meg, akkor veszít a hitelességéből. Viszonylag sok közéletű ihletésű előadás készül.

Több volt a jó, mint a rossz előadás?

Egyértelműen több, de persze ez kicsit csalóka, mert a nevezéseken felül mi döntöttük el, hogy mit nézünk meg, s olyankor már előválogattunk.

Hogy kapta a felkérést?

A POSZT két tulajdonos szakmai társasága együttesen kért fel… De tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy hirtelen sok szabadidőm lett. A Magyar Rádió Rádiószínházának felszámolásával 2011 végére nekem, a vezetőnek is megszűnt a munkahelyem. Tavaly januárban vállaltam el, Szigethy Gáborral közösen. A válogatásra nyilvánvalóan olyan embert kell keresni, akinek belefér az életébe ez a feladat. 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadásokból kellett kiválasztanunk a versenyző tizenkettőt, de bevallom, még március 5-én is voltam színházban, másnap döntöttünk, két nap múlva pedig kihirdettük a versenyzők listáját. Az elmúlt években 3-4 válogató volt erre a feladatra, azt megelőzően hosszú évekig csak egy.

Felosztották, hogy ki mit néz meg?

Nem, mert mindketten úgy gondoltuk, hogy a lehető legtöbb előadást meg kell néznünk, amit csak lehet; sokszor ültünk egy páholyban, vagy egymás mellett a zsöllyében, de külön szerveztük a programunkat. Egyébként a POSZT szabályai szerint a színházaknak kell nevezniük az általuk versenyképesnek ítélt előadásokat, s azokat a válogatóknak kötelező megnézniük, ezen felül mi döntöttünk, hogy mire ülünk még be. A fővárosi színházak általában nem neveznek, mert számítanak rá, hogy úgyis elterjed a híre, ha valami jól sikerült. A határon túliak kicsit későn kapcsoltak, és látszott, hogy már nem jutunk el mindenre, amit neveztek. Vajda Márta, aki koordinálta a munkánkat, a végén már néha arra kért minket, egy nap ne ugyanott, inkább két külön helyen nézzünk, így több mindent látunk, s ha jó, szóljunk a másiknak, hogy nézze meg ő is. Vidéki városokba gyakran mentünk együtt, s volt három hosszabb körutunk, kétszer Erdélyben, egyszer Szatmárnémetiben jártunk. Volt, amit szívesen megnéztem volna még egyszer, például a Nemzeti Csongor és Tündéjét, mert az első benyomásom nagyon jó volt, viszont később halványult ez az érzésem; másodjára azonban már nem jutottam el.

Van-e írott vagy íratlan szabály arra, hogy a beválogatott 12 produkció hány százaléka legyen vidéki, határon túli, fővárosi?

Nincs. Se elvárás, se kvóta, így akár 8 határon túli produkciót is beválogathattunk volna, vagy 5 úgynevezett független produkciót, ha úgy érezzük. Egy kikötés volt: lehetőleg férjen be az előadás valamelyik pécsi színházi térbe, ahol a fesztivál zajlik.

Volt előadás, ami ezért kimaradt?

Ezt nehéz megmondani, mert amikor ilyet láttunk, gondolatban szinte rögtön lemondtunk róla; de a végső szűrésnél nálam talán ott lett volna az Angyalok Amerikában a Nemzetiből, ha azt a színpadtechnikát adaptálni lehetne; de nincs könnyű dolga például a győri előadásoknak sem, ahol kétszer akkora a színpad, mint bárhol máshol.

Bánkódott kimaradt előadások miatt?

Nem szeretem a nemeket indokolni, de az Örkény Színház Liliomfija, a HOPPart és az Örkény közös Merlinje, a nyíregyházi Karnyóné, a sepsiszentgyörgyi Imposztor vagy a Kamra Heldenplatz-ca nekem hiányzik. Ha a korábbi 16-os vagy akár a tavalyi 14-es keret lett volna idén is, belefértek volna, de idén – a POSZT kisebb költségvetése miatt – csak 12 produkciót lehetett meghívni.

Vitázott a válogatótársával?

Nagyon keveset. A szemlézés végére mind a kettőnknek megvolt az a nagyjából 20-as lista, amelyben a legjobbak benne voltak, s mivel a 12 elég kevés, nem volt nehéz a közös pontokat megtalálni. Nagyobb keretnél lehet, hogy vitatkoztunk volna, így egyértelmű volt a számos egybeesés.

Hány előadást látott?

141-et, ebből néhány videó felvételt.

Mennyit járt egy héten színházba?

Az elején ritkábban, tavaly tavasszal mondjuk, még csak kétszer egy héten, idén január-februárban már minden nap. Volt, hogy naponta kétszer.

Nem fáradt bele?

De igen, a végére. A legeslegutolsót a szünetben ott is hagytam, már az első percben tudtam, semmi esélye (nem vagyok büszke rá, hogy hirtelen elszakadt a cérnám…).

Előtte is színházba járó volt?

Igen, csak nem feltétlenül a mainstream vonalon. Az ifjúsági színházat, az alternatív és amatőr színházi csapatokat, a diákszínjátszókat kedvelem; ezen a területen immár 19 éve válogatok fesztiválokra. Hivatásos színházba eddig vagy dolgozni mentem, vagy mert kíváncsi voltam valamely kollégám munkájára.

És a mostani évad után változott a véleménye?

Nyíregyházára, Zalaegerszegre és Miskolcra biztosan visszajárok.

Hogy fogadnak a színházak egy válogatót? Jó helyeken ült, kapott vacsorát? Jobban játszottak a színészek aznap?

Vacsorát nem kaptunk, csak a határon túli körutakon, vagy a nagyon jó vendéglátó nyíregyháziaknál, ahol pl. volt, hogy egy nap négy előadást néztem…. Általában jó helyeken ültünk, sokszor az igazgatói páholyokban. Amikor kiderült, hogy megyünk, az hamar elterjedt a társulatban és szinte érezhetően ott volt az a bizonyos „zabszem”, de mint tudjuk, egy előadás minősége nem attól függ, hogy a színészek aznapra összekapják-e magukat. A szemlézők, válogatók, kritikusok kedvéért nem kezdik átrendezni az előadást.

Próbálták meggyőzni erről-arról?

Senki nem próbált megkörnyékezni, magasztalni a saját vagy ócsárolni más munkáját. Sőt, kellemes meglepetés is ért, amikor egy színigazgató próbált lebeszélni az egyik előadásukról.

Előadás után kérdezgették? Mit mondott, ha nem tetszett?

Többnyire kerültem az alkotókkal való találkozást, nem üldögéltem a színészbüfében, kivéve vidéken, ahol ez kikerülhetetlen. Udvariatlanság lett volna köszönés nélkül hazautazni. Ha nem tetszik valami, az a legegyszerűbb, ha ezt is mondom, nem pedig azt, hogy nem jó. A nemtetszésből könnyebb kijönni. A Rádiószínháznál megszoktam, hogy azonnal véleményt kell mondanom a kollégák munkájáról, a fiatalok, az amatőrök közt is régóta zsűrizek, megtanultam, hogy mondjam el a véleményemet úgy, hogy az ne bántson. A színészekkel nehezebb, ők nem látják magukat kívülről, sok empátia kell, és a színészi munka ismerete...

Általában melyik stádiumban látta az előadásokat? Kérték mondjuk, hogy a főpróbára ne menjen?

Előfordult, igen, hogy a rendező vagy az igazgató arra kért, ne a bemutatóra menjek, inkább néhány előadással később, mert addigra érik be az előadás.

Félti-e valamelyik produkciót, hogy nem fog működni Pécsett?

Félteni mindegyiket féltem, de legjobban talán a Szégyenért aggódom, mert a Trafó közönsége annyira speciális…

Tanúja volt akkor annak is, amikor a Nemzeti Színház sorsa eldőlt. Mit gondol arról a rajongásról, amely a búcsúidőszakban övezte a társulatot?

A helyzetet nem szeretném kommentálni, de azt mindenképpen csodás dolognak tartom, ha egy társulat megtalálja magának azt a közönséget, amelyik rajong érte, ünnepli. A felhajtás nyilván több mindennek szól, van benne politika és a színház vezetőjének személye iránti tisztelet. De nem szeretném, hogy hasonló okokból ünnepeljenek más színházakat.

Mit csinál, ha nagyon unja? Van technikája?

Olyankor elkezdek azon gondolkodni, milyen folyamatok vezettek odáig, hogy ez vagy az az előadás megszülessen? Persze így is volt olyan 90 perc, amelyet 180-nak éreztem.

Vállalná a feladatot még egyszer?

Kis pihenés után igen.

A 2013-es POSZT versenyprogramja:

Amphytrion (Nemzeti Színház, Budapest)

A félkegyelmű (Weöres Sándor Színház, Szombathely)

Bolha a fülbe (Csokonai Színház, Debrecen)

Bányavakság (Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

Peer Gynt (Örkény István Színház, Budapest)

Vaknyugat (Csiky Gergely Színház, Kaposvár)

Színésznők (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

Picasso kalandjai (Pécsi Nemzeti Színház)

III. Richárd (Komáromi Jókai Színház)

A vágy villamosa (Miskolci Nemzeti Színház)

Jóembert keresünk (Vígszínház, Budapest)

Szégyen (Proton Színház – Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest)